A reformáció kezdetének közelgő ötszázadik évfordulója kapcsán egyre növekvő érdeklődéssel fordulnak egyháziak és világiak a 16. századi német szerzetesből lett reformátor, Luther Márton személye felé. Ki volt ő valójában, miért emlegetik a kilencvenöt tétel szerzőjét hívők és nem hívők? Mit adott korának és az utókornak? Paradox helyzet, hogy bár a magyar evangélikusság körében Luthernek különös kultusza alakult ki, sokan sem a személyét, sem a műveit nem ismerik. Legtöbb gyülekezetünkben az Erős vár… eléneklése nélkül nem képzelhető el konfirmáció, közgyűlés vagy egyéb ünnepi alkalom, ezzel köszönünk szóban és írásban, kitűzzük a Luther-rózsát, de sok ágostai hitvallású evangélikus nem tudja, hogy miért jött létre az Ágostai hitvallás. Katolikus kegyhelyekre szervezett zarándoklatokhoz gyakran olyan evangélikusok is csatlakoznak, akik sohasem jártak a reformáció városaiban…

Gáncs Péter elnök-püspök vetette fel azt a gondolatot, hogy a reformáció kezdete ötszázadik évfordulójának dömpingjét megelőzve kirándulásokat kellene szervezni a Luther-városokba. Ezúttal a Déli Evangélikus Egyházkerület lelkészeinek és gyülekezeti felügyelőinek tervezték a zarándoklatot. A busz végül negyvenhat fővel – tizenhárom lelkésszel, tizenegy felügyelővel, valamint gyülekezeti munkatársakkal, sőt egy katolikus és egy református utassal a fedélzetén – indult a közel háromezer kilométeres útra. 

A szervezés fáradságos feladatát Jóné Jutasi Angelika, a püspöki hivatal irodavezetője végezte, a programot Sándor Frigyes miskolci lelkész, több Luther-zarándoklat szervezője állította össze és vezette. Az utazás zenei szolgálatát, Luther énekeinek tanítását Győri Katalin Dorottya, valamint e sorok írója látta el. Egy igazán jól sikerült, minden percében izgalmas, látványban és élményben gazdag zarándoklatot papírra vetni reménytelen vállalkozás – most mégis megkíséreljük.

1. nap

Hősök tere: hátizsákok, kofferek halma körül álmos utasok csoportja, némelyikük még éjjel indult el Békésből. Majd a buszon pótolják az alvást… – gondolják, de ez a remény Budaörsnél szertefoszlik. Sándor Frigyes harsány jókedvvel indít, és öt napig nem hagyja abba. Ki vagy, és mit vársz ettől az úttól? – hangzik a kérdés. Miközben a zarándokcsapat tagjai, mikrofonnal a kézben, sorra nyilatkoznak, a melki bencés apátságig tartó négyórás út percekké zsugorodik.

Melk, a „barokk mennyország” – tudósszerzetesek, főpapok és császárok nyomában járunk, megcsodáljuk a gazdag kegytárgygyűjteményt és a szemfényvesztő mennyezeti freskókat. Folytatjuk utunkat, s mire Salzburgba érkezünk, már a délutáni nap sugarai vonják aranyba a város tornyait. Állványerdők között bukdácsolva, munkagépek zajában keressük Mozart varázslatos világát. Az éjszakát Gollingban töltjük. A hotellel szomszédos templom harangja, megtörve az éjszaka csendjét, érces hangon kongatja az idő múlását. Reggel megtudjuk, hogy ebben a templomban lelkészkedett Joseph Mohr, a Csendes éj szövegének szerzője.

2. nap

Bajor földön buszozunk. A reggeli áhítatot a buszon tartjuk. Gitár és fuvola helyettesíti az orgonát. Felcsendül Bakay Péter zarándokéneke, némileg átköltve:

Járjuk a zarándok útjait, megyünk a cél felé! / Kóstoljuk öröklét kútjait, megyünk az Urunk elé! / Kezünkben vándorbot és virág, lábunkon út pora, / Zsákunkban kalács, s a Biblia, ajkunkon hála dala. // Lutherrel valljuk, hogy csak a hit vezet a mennybe fel, / Reményünk nekünk csak egy lehet: Krisztusban a kegyelem.

Sándor Frigyes reggeli és esti áhítatai evangélikus hitünk alapvető tételeire épülnek: törvény és evangélium, bűnbocsánat és megtérés, az egyház és a szentségek szerepe. A rövid igehirdetés üzenetét Luther énekei segítenek újragondolni, elmélyíteni.

Altöttingben, a hangulatos bajor városkában fölkerestük Krisztus keresztre feszítésének panorámáját, mely Gebhard Fugel festőnek a Feszty-körképhez mérhető monumentális alkotása. Az 1903 júliusában megnyitott körkép a kor archeológiai felfedezéseire alapozva a realisztikus ábrázolás döbbenetes élményét nyújtja a látogatóknak. Következő állomásunk Augsburg. Itt találkozott az eretnekség gyanú- jába keveredett Luther Cajetan bíborossal, aki tételei visszavonására próbálta rávenni a naiv szerzetest – sikertelenül!

Ugyanitt hangzott el a Melanchthon által megfogalmazott Ágostai hitvallás. Nem hagyhattuk ki, hogy a gyűlés helyszínén elénekeljük az Erős vár… minden versszakát… jó evangélikusokhoz méltóan természetesen kívülről. Megtekintettük a Fugger-házat és megtudtuk, hogy a fukar (= Fugger) bankárok szociális lakásokat hoztak létre rászoruló szegényeknek. Hogy ez mennyire volt önzetlen, és mennyiben szolgált reklámcélokat, azt mindenki maga dönthette el.

3. nap

A többórás úton Wartburg felé az aktuális „tananyagon” kívül jutott idő némi mókázásra is: „Heiteres aus kirchlichen Kreisen” – szót kapott az eklézsia humora. Derülve gurultunk… Wartburg várának tövében már vártak ránk az NDK-s időkből jól ismert „túracsacsik” – de mivel nehéznek találtattunk (30 kg felett), kocoghattunk a saját lábunkon.

Mint köztudott, az ősi várnak magyar lakója volt Árpád-házi Szent Erzsébet. Szerettünk volna kicsit büszkék lenni a nagy népszerűségnek örvendő magyar elődre, de a Reiseführer nem akart tudni erről a rokonságról. Erzsébet, azaz Elisabeth honosítása tökéletesen sikerült.

A nürnbergi mesterdalnokok termét nem tekinthettük meg, mert itt a reformáció kezdetének ötszáz éves jubileumára készülve restaurációs munkákat végeztek. Luther (alias Junker Jörg) lakóhelyét, a német Újszövetség szülőszobáját viszont láthattuk, a láthatatlanul valóságos tintafolttal a falán.

A frappáns vezetésnek köszönhetően maradt idő körülnézni a boltban is. Luther-lexikon, reformációi képregény, Luther sör, ördögös-tintapacás póló, Wartburg-puzzle, „itt állok, másként nem tehetek” feliratú zokni és számtalan szuvenír, ami biztosan nem kell az üdvösséghez, sőt… (Vajon mennyivel elfogadhatóbb az örömszerzés céljából megvásárolt Luther-csoki, mint az érdemszerzés céljából megvásárolt búcsúcédula?)

Eisenachban Ursula Cotta házánál az éneklő kisdiák Luther alakját idéztük, megsejtve benne az evangélikus népének, a korál megteremtőjét. Milyen különös „isteni rendezés”, hogy néhány házzal odébb két évszázaddal később egy másik gyermek látja meg ebben a városban a napvilágot: a lutheri korált művészi szinten megszólaltató Johann Sebastian Bach.

4. nap

A Halléban eltöltött éjszaka után Eislebenbe látogattunk. A szülőház közelében található a Péter-Pál templom, ahol Mártont megkeresztelték. Ugyanitt az András-templomban prédikált utoljára a súlyos beteg reformátor. A ház ablakából, ahol meghalt, rálátni a templomra. Itt ravatalozták fel, majd üvegkoporsóban vitték Wittenbergbe. Az irányt mi is a reformáció központja felé vettük, Luther kedves zsoltárát idézve: „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit” (Zsolt 118,17).

Van valami szimbolikus üzenete annak, hogy a zarándoklat nem a reformátorsírjához vezetett, hanem az alkotó, ereje teljében munkálkodó Luthert állította elénk. Wittenbergi programunk ugyanis a fekete kolostor, az egyetem, Melanchthon és Lucas Cranach háza, valamint a városi templom megtekintése után a vártemplomnál fejeződött be. A bronzba öntött kilencvenöt tétel kapujánál tovább nem jutottunk, mert a jubileumi restaurációs munkák miatt a templom zárva volt a turisták előtt. Pedig szerettük volna leróni kegyeletünket a nagy reformátorok sírjainál. Néhány kép is készült volna a sír mellett a kegyes zarándokokról… de a nagy Rendező értésünkre adta, hogy ő nem a holtak, hanem az élők Istene! Ne keressétek a holtak közt az élőt!

Ezen az estén az élő Úr látta vendégül zarándokcsapatunkat. A hotel előadótermében meghitt úrvacsora-közösségben voltunk együtt. Mindnyájan, Luther és Melachthon is ott volt, sőt Bölcs Frigyes is, ahogy Lucas Cranach megfestette a városi templom szárnyas oltárán. Luther pengette a lantot, az ő úrvacsorai énekét (EÉ 303) énekeltük: Krisztus Jézus, mi Megváltónk, Sok halálos sebből gyógyítónk, Értünk ontott drága vért, Megfizetett minden bűnünkért. (…) De bízzál, ne kételkedj már: Ő beteget, bűnöst hív és vár, Terhe alatt roskadót És bűnbánat könnyét hullatót.

5. nap

A hazafelé vezető úton egy átlagos zarándokcsapat kimerülten tesped, beleragadva az ülésbe, egyesek félrebillent fejjel húzzák a lóbőrt. Egy átlagos zarándokcsapat ezt tette volna, de nem mi!…

Sándor Frigyes (Nagy Sándor kérlelhetetlenségével és Bölcs Frigyes ravaszságával felvértezve) dolgozatot íratott az utasokkal „a leadott anyagból”! Jelzem, a tesztlap kitöltése senkinek sem okozott gondot, bukás nem volt.

Mit vársz ettől a zarándoklattól? – hangzott első nap a kérdés. Mit kaptál, hogyan értékeled az eltelt öt napot? – a válaszadás szigorúan önkéntes alapon történt. A mikrofon kézről kézre járt, és nem akart véget érni az élménybeszámolók sora. Helyhiányában csak egy mondatot idézek: „Ez a busz ebben az öt napban négy keréken guruló templom volt!” – mondta Nagy Zoltán sárszentlőrinci felügyelő, és mindnyájan úgy éreztük, hogy igaza van.

Talán a kerekes templomok, a mozgásban levő keresztyének, a mobilizált gyülekezetek lehetnek egy új reformáció hordozói… Nem gondolod, kedves Olvasó?

Tied ma és mindenkoron / Az ország és a hatalom; / Ami jót kérünk, megadod, / Imádságunk meghallgatod. / Dicsőség itt és odafenn, / Néked, jó Istenünk! Ámen. (EÉ 72)

Jóné Jutasi Angelika:

A Déli Evangélikus Egyházkerület által szervezett Luther-zarándoklattól nem vártam többet, mint azt, hogy fakuló egyháztörténeti ismereteimet színes illusztrációkkal és személyes élményekkel gazdagítva, evangélikus öntudatomban megerősödve térek haza. Sándor Frigyes lelki vezetőnk útközben tartott teológiai előadásaiban egyszerre mutatott rá az egyháztörténeti kontextusra és hozott mai hasonlatokat. A hosszú út alatt lehetőségünk volt nyugodtan átgondolni egy-egy komolyabb teológiai kérdést. Meglepetésként ért az, hogy a lutheri teológia mennyire természetes része személyes hitemnek. Lelki élmény volt az evangélium gazdagságát Luther tanításán keresztül újra felismerni. Így vált számomra felfrissülést hozó, hitmélyítő zarándokúttá a buszos kirándulás.

Jó Barbara tízéves iskolás „last minute” utasként került a Luther-buszra. Egyházi közegben felnőve nála az „Erős vár a mi Istenünk!” a titkos jelszó, amikor öccsével és a többi utcabeli gyerekkel a bokrok között játszanak. Számára természetes, hogy püspökök, lelkészek és misszionáriusok alkotják a baráti kört. Luther Márton is már-már része a bővebb rokonságnak. Barbi az elmúlt hét alatt több egyháztörténeti és teológiai kifejezést hallott, mint eddigi élete tíz éve során összesen. Mégsem jelentett különösebb gondot számára, hogy a hatalmas tudásanyagot befogadja, hiszen ebben az életkorban mint a szivacs szívja magába az ismeretet. A buszon levetített Luther-film segítségével pedig összeállt a fejében a kép. Amikor a hazafelé vezető úton egyháztörténeti dolgozatban kellett számot adnia tudásáról, minden olyan kérdésre tudta a választ, amelyet kapcsolni tudott a zarándokút egy-egy helyszínéhez. Édesanyjaként meghatva tapasztaltam, hogy az új információkat magára nézve folyamatosan alkalmazta, és lelki tanulságokat vont le. Esti imájában megfogalmazta, hogy nem lehet véletlen, hogy ő is utazhatott; hálát adott, hogy az evangéliumot ismerheti, anyanyelvén olvashatja, és hogy egyházunkban egészséges, igaz tanítást követünk. Képeslapját nagymamájának a következő szöveggel írta: „Üdvözülünk Wittenbergből!” Erre csak azt mondhatom: ámen, valóban így legyen!

Schaller Bernadett:

Sok utazáson vettem már részt, örömmel és szép élményekkel gazdagodva. Ez azonban valóban zarándoklat volt. Fizikailag, szellemileg és lelkileg is hosszú utat jártunk végig, térben és időben is. Vezetőnk, Sándor Frigyes felkészült figyelmessége, szeretetteljesirányítása alatt közelünkbe kerültek a képekről, könyvek lapjairól ismert helyszínek, tárgyak. Győri Gábor lelkész kollégámnak külön köszönöm, hogy zenével fűszerezte mindezt. Élménnyé lettek az ismeretek! De a történelem távolából nemcsak tárgyakkal, emlékekkel és nem is csak Lutherrel találkoztunk, hanem az élete centrumában álló Krisztussal. Ő volt velünk, ő teremtett közösséget az utazók között, s tette helyre bennünk a látottakat. Főbb személyes élményeim címszavakban: Luther keresztségének helyszíne a Péter-Pál-templomban, kis szobája a wartburgi várban, ahol az Újszövetséget fordította, Bóra Kata kerten átvágó siető bronzszobor-alakja a fekete kolostorban. S a tárgyiakon túl: a sok derűs perc, az anekdoták, viccek, aranyos beszólások, könnyes nevetések, hogy jó evangélikusnak lenni!

Juhászné Márta (Mezőtúr):

Kedves Testvérek! Ahogy a családnak mutattam a képeket, hiányérzetem támadt. Nagyon sok társasúton voltunk már a párommal, és a képek nézegetése közben mindig megelevenedtek a látottak. Most nem éreztem olyan óriási élménynek, hogy Németországban jártam. Ekkor nyúltam a levelekhez, amiket küldtetek. Végigolvasva a szösszeneteket, a küldött képeken felismerve az új testvéreket – titeket –, rögtön kitisztultak az érzéseim. Most már tudom, hogy a szó, az érintés, a zene, a kapcsolatok, a hittel átszőtt új ismeretek azok, amik ennek az útnak a lényegét megadták. Nem igazán a templomokon volt a hangsúly, hanem azon a rezgésen, ami megjelent bennem és bennünk, amikor ott jártunk. Hihetetlenül megelevenedett Luther Márton a maga 16. századi alakjában és szellemében. Ilyet én még sohasem éltem át. Nagyon boldog vagyok, hogy együtt lehettem veletek akkor és ott! És a fényképeim is nagyon jól sikerültek, mert minden képen mi, az emberek vagyunk fontosak egymásnak. A melki, augsburgi, wartburgi stb. épületek is fontosak voltak, de csak eszközei, díszletei azoknak a napoknak. Hálás köszönet az istenes napokért!