Nemcsak a gyülekezet, hanem az őrségi kis falu fontos eseménye a találkozás napja, hiszen sokan vannak, akik a gyülekezet területéről elszármazottként külön erre az alkalomra látogatnak haza, találkoznak itt élő rokonaikkal. Az ünnepi istentiszteleten dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora hirdette Isten igéjét, a liturgiai szolgálatot pedig a helyi lelkészek, Pethő Attila és Pethő-Udvardi Andrea mellett Szabóné Mátrai Mariann végezte.
A gyülekezetben korábban szolgáló (a jubilánsok közül többeket konfirmáló) lelkészek, Rác Miklós, Loós Csaba és Farkas Sándor köszöntötték és áldották meg a konfirmációjuk évfordulóját ünneplőket. A helyi gyülekezet mellett a hodosi testvérgyülekezet tagjai is szép számban képviselték otthoni közösségüket.
A találkozás a falu kultúrházában folytatódott, ahol helyi szokás és igény szerint terített asztalok mellett, bográcsban főtt gulyással és házi süteményekkel jóllakva folyt a jóízű beszélgetés késő délutánig.