A kereszténység történetének egyik felét teljesen elfelejtettük

A kereszténység történetének egyik felét teljesen elfelejtettük

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu, szöveg: dr. Rowan Williams, fordítás: Földessy Árpád, forrás: BBC. Fotó: AFP
A mostani, közel-kelet keresztényeit is érintő üldöztetés olyan fenyegetés, amely az emberi történelem egyik legalapvetőbb tanulságát próbálja elhazudni. Mégpedig azt, hogy eltérő hitű és meggyőződésű népek és emberek sokszor voltak képesek együtt építeni és felvirágoztatni azokat a kultúrákat, amelyekben együtt éltek.

A kereszténység története, ahogy ma ismerjük, csak a történet egyik fele. Krisztus első követői komolyan vették uruk parancsolatát és a Föld minden népét igyekeztek tanítvánnyá tenni; a Szent Földttől keletre és nyugatra egyaránt. Azzal egyidőben, hogy Pál terjeszteni kezdte a kereszténységet a Római Birodalomban nyugat felé, mások kelet felé indultak az üzenettel, Ázsia belsejébe, ahol évszázadokig közel annyi keresztény élt, mint Európában.

Ha valaki ma arab nyelven olvas valamilyen vallási szöveget, biztosra vesszük, hogy muszlim. Tesszük ezt annak ellenére, hogy a mai napig sok keresztény él a Közel-Keleten, akik az anyanyelvükön olvassák a Bibliát. Ez emlékeztethet minket arra, hogy mind a Közel-Keletnek, mind pedig a mi hitünknek sokkal színesebb a történelme, mint ahogyan azt tanítjuk és tanuljuk. A történet, amit mindannyian ismerünk, csak az egyház nyugati terjeszkedését hangsúlyozza; először Európában, majd annak gyarmatosító politikáján keresztül az egész világon.

A cikk a KötőSzó blogon folytatódik.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!