Pályázatot hirdetett 2015 elején a Vigilia folyóirat, A keresztény értelmiségiek szerepe korunk társadalmában címmel. December 4-én tartották a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében a pályamunkákat értékelő ünnepélyes eredményhirdetést. A nyolcvanéves folyóirat pályázati kiírására nyolcvan pályamű érkezett. Idén két irányban is tágították a megszólítottak körét – tudtuk meg Lukács László főszerkesztőtől: a harminc év alattiak számára junior kategóriát hirdettek, és ökumenikusan is megnyitották a pályázatot.  

Várnai Jakab OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora köszöntőjében azt a kíváncsiságát fogalmazta meg, vajon a Vigilia pályázatára érkezett dolgozatok mennyire tudták elkerülni a korunkban oly divatos jelszavakban való gondolkodást. Képesek-e túllépni ezen, és fel tudnak-e tárni szellemi tartalmakat – vetette fel az intézmény rektora.

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, a bírálóbizottság elnöke és a pályázat fővédnöke nyitotta meg az eredményhirdetést. Az érsek a pályázatot kiíró Vigilia nyolcanéves fennállása feletti örömét kifejezve úgy fogalmazott: a negyen-ötven éves átlagéletkort megélő folyóiratok között matuzsálemnek számít a katolikus kiadvány. Mellette rendszerek változtak, életerejét megmaradása mutatja. A pályázat témája kapcsán kifejtette: a hit nemcsak bizalom, hanem igazságok elfogadása is, az értelem meghódolása Isten előtt. Az értelmiségi lét feladata, hogy az értelem megközelítésében is megtalálja az Istenhez vezető utat. Úgy vélte, a pályamunkákban világosan tetten érhető az útmutatás igyekezete.

Lukács László piarista szerzetes összefoglaló értékelést adott a beérkezett pályaművekről. A Vigilia főszerkesztője a pályázat témájáról elmondta: míg a két évvel ezelőtt kiírt országos pályázatuk a hit évéhez kapcsolódva a hit szerepére kérdezett rá, addig idei kérdésfelvetésük a hit hordozóinak, megszólaltatóinak szerepét helyezte a középpontba. Rámutatott: egy meghatározott csoport, az értelmiség szerepvállalását vizsgálták, kiindulva abból a feltételezésből, hogy ennek a rétegnek kiemelt feladata a reflexió, a valóság gondolatokba, szavakba foglalása.

A pályamunkák jelentőségét megfogalmazva Lukács László hangsúlyozta: elindítottak egy közös gondolkodást, lehetőséget teremtettek a párbeszédre. Azt bizonyítják, hogy mind a keresztény, mind az értelmiségi lét életforma, sajátos eleme a reflexió, az önreflexió. Az értelmiségi mindezt közösségben, hivatástudattal, felelősen teszi, az egyház és a társadalom szolgálatára készen, törekedve a párbeszédre, a társadalmi békére, a konszenzus megteremtésére az egyházon belül is.

Formai szempontból értékelve a munkákat Lukács László négy típust különített el: a klasszikus értelemben vett tanulmányok, a saját érvelésű gondolatmenetet leíró hivatkozások nélküli munkák, az önéletrajzi ihletésű vallomások és az egy-egy kezdeményezést, mozgalmat bemutató írások.

A Vigilia főszerkesztője a dolgozatokból idézve áttekintést adott arról is, hogyan láttatják a pályázók a keresztény értelmiségi helyét és feladatát a társadalomban és az egyházban. Rámutatott: a keresztény értelmiség és a nem hívő értelmiség között sok az azonos vonás. A kereszténység egy másfajta szemléletmóddal nézi a társadalmat, tudományt, kultúrát. Ezt a többletet jelölhetjük a transzparencia, transzcendens látásmód szavakkal. Ily módon a keresztény értelmiségi „az önmagán átszűrt transzcendentális beállítottsággal reflektál a kor társadalmi jelenségeire, visszásságaira, és kijelöli a gondolkodás irányát. A dolgozatok egyik részét az értelmiségi lét pesszimista diagnózisa jellemzi: testileg-lelkileg megfáradt, visszahúzódó, elbizonytalanodott, meggyötört hittel élő embert írnak le, aki napi megélhetési gondokkal küzd. Nemcsak a szegény, a reményvesztett, hanem az értelmiségi is. A helyzetüket optimistán értékelők a közösségben megélt kontraszttársadalom, az egyházközségben élő közösség értékét emelték ki”.

Mit tehet egy-egy keresztény ember? – idézte Lukács László a dolgozatokban gyakorta feltett kérdést. A feladatvállalás fő területe a társadalmi igazságtalanságokkal való szembenézés, a homo politicus christianusként való fellépés, ami a keresztény ember közéleti aktivitását hangsúlyozza, rámutatva, hogy a politika az új evangelizáció fényénél új távlatokat nyithat. Az értelmiségi feladata eszerint, hogy az emberi teljességet és a közösséget építő folyamatokat hívja életre, és mint a társadalom lelkiismeretének hangja, szeretetből kötelezze el magát a közösség szolgálatára.

A beérkezett pályaműveket négytagú bírálóbizottság értékelte: Boór János, a Mérleg folyóirat alapító főszerkesztője; Fabiny Tibor, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, valamint Jelenits István és Lukács László piarista szerzetesek. A bizottság elnöke Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, a pályázat fővédnöke és támogatója volt.

Először a junior kategória díjazottjait hirdették ki: első helyezést ért el Hidasi Márk, akinek pályaművét Fabiny Tibor értékelte, második helyezett lett Bencsik Csilla, dolgozatát Jelenits István mutatta be, a harmadik helyezett Wappler Ádám munkáját Boór János ismertette.

A felnőtt kategória első helyezettjét, Görföl Tibort Fabiny Tibor méltatta, a második helyezett Kamarás Istvánt Boór János. A harmadik helyezést két pályázó érte el megosztva: Komáromi László és Bujdosó Ádám, munkáikat Jelenits István és Lukács László ismertették. A díjakat Bábel Balázs érsek adta át.

A junior kategória nyertese, Hidasi Márk a humor teológusát mutatta be, aki egy lehetséges szerepet vállal; önálló, eredeti módon kérdez és gondolkodik. Ő az Istenről beszélő, rá hallgató, őt követő ember. Tanúbizonyságot tesz, de csendben is tud lenni, figyel és tanul. A pályamunkában a humor mint életigenlő valóságértelmezés és életprogram jelenik meg. „Telibe talált szavak” – értékelte Fabiny Tibor az írást. 

A felnőtt kategóriában Görföl Tibor Docta Ignorantia jeligéjű dolgozatát ugyancsak Fabiny Tibor értékelte. Méltatta a szerző idegen nyelvű szakirodalomban való jártasságát. Rámutatott: a pályamű szerves része a kritika, de nem a tiltakozás a meghatározó benne, ennél fontosabb a pozitív tanúságtétel. A szerző elgondolkodtat, meghív az együtt gondolkodásra, de meg is kérdőjelezi a kapott válaszokat, és újabb, még jobb kérdéseket fogalmaz meg.

A szellem keresztény embereinek gyötrelmes feladatuk van – mondta a díj átvétele után Görföl Tibor. – Nincs kész recept a Szentírásban, ami utat mutatna, hogy eligazodjunk az adott kor égető kérdései közepette. A szellem keresztény emberének vállalnia kell a bírálatot, az elutasítást, a kritikát. A kereszténység óriási perspektívát nyújt. A probléma abban áll, hogy a kor leszűkíti ezt a perspektívát, a keresztény embernek pedig azt kell felmutatnia, ennyi nem elég. Figyelem, szorgalom szükséges ahhoz, ha ezt a leszűkítő szemléletmódot akarjuk bírálni. De mindenekelőtt ismerni kell, amit kritikával illetünk – hangsúlyozta, hozzátéve: mindezt a nagyvonalúság és tisztelet jegyében kell gyakorolni.

Az egyház belső kritikájával kapcsolatban úgy vélte: először saját berkeinken belül kell rendet tennünk, mert tele vagyunk „látens eretnekséggel”, olyan modellek alakítják az életünket, melyek ellentétesek a kereszténységgel. Akár konzervatív nagypolgárok vagyunk, akár kispolgárok, leszűkítjük az életünket. Életformánk és elveink tarthatatlanok. Részkérdésekkel bíbelődünk, holott az egészre kellene nyitottnak lennünk. Nincsenek kész megoldások, automatikusan nem ad választ a keresztény hit. Feladatunk, hogy a keresztény üzenet és a konkrét valóság közötti szakadék felett hidat teremtsünk: új együttműködési formákat, új kapcsolatokat keressünk a jószándékú emberekkel. Merjünk meglepőek, újítók, eredetiek, kreatívak lenni – hangoztatta Görföl Tibor. Végül a művészet méltatlanul elfeledett jelentőségére emlékeztetett, és arra figyelmeztetett, keresztény értelmiségiként viselkedjünk „emberi módon”, cselekedjünk az irgalom, a jóindulat alapján.