S bár mintha ebben az évben valami megfordult volna, hiszen időarányosan nézve, október derekán már meghaladtuk az előző évi számokat, azért még mindig jelentős a különbség hazánkban a születések és a halálozások között. S mennyire meglepődünk, ha fellapozzuk például a 19. század végének keresztelési anyakönyveit: akkoriban 350-400 gyermeket is kereszteltünk egy év alatt!

Szomorú a magyar karácsonyfa… Éppen a kisgyermekek hiányoznak alóla. Ott van a megszületett Megváltó, de egyre inkább hiányoznak onnan a magyar gyerekek. A magyar asszonyok nem akarnak szülni. Lassú öngyilkosságra ítéltük önmagunkat.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének adatai szerint átlagosan 42 millió abortusz van évente a világban. De nem Afrikában, és nem Ázsiában! Az abortuszok zöme Európában és Észak-Amerikában volt. Tragikus szám. Ennyi meg nem született élet. De mondhatni így is: ennyi kioltott élet! Nemrég volt újra Németországban a „Marsch für das Leben”. Az élet menete jelentős megmozdulás a magzati élet védelmében. Sokan, köztük neves közéleti és egyházi emberek vesznek részt a felvonuláson, támogatva az abortuszellenes törekvéseket. Szomorúan olvastam, hogy míg a rendezvényen négy német katolikus püspök is megjelent, addig egyetlen evangélikus püspök sem. A teljesség okán, Frank Ottfried July württembergi tartományi evangélikus püspök levélben fejezte ki támogatását.

Gianna Jessen harmincegy éves énekesnő. Az Egyesült Államokban él. Egyike azoknak, akiknek nem akarták, hogy megszülessen, sőt mindent megtettek, hogy ne jöjön a világra. De ő Isten kifürkészhetetlen akaratából mégis megszületett. 1977-ben az akkor tizenhét éves édesanyja nem akarta őt megszülni. De már későn ment orvoshoz. Akkor a következő, brutális módszert alkalmazták a kórházban, Los Angelesben: az „orvos” kilyukasztotta a burkot, hogy elfolyjon a magzatvíz. Ennek helyébe pedig sóoldatot pumpált. A marási sérülésektől a magzatnak meg kellett volna halnia, és mintegy huszonnégy órán belül, halva születettként hagyta volna el az anyaméhet. De csodák csodája, Gianna élve született meg. Amikor világra jött, az orvos éppen cigarettaszünetet tartott. A bába pedig nem hagyta őt meghalni, hanem átvitette a csecsemőt a koraszülöttosztályra. A kisbaba életesélyei a következők voltak: feltehetően vak lesz, nem fogja tudni mozgatni a végtagjait, nem tudja fölemelni, sem tartani a fejét. Gianna ezt a történetet tizenkilenc éves korában tudta meg nevelőszüleitől. A szerető gondoskodásnak és a megfelelő orvosi segítségnek köszönhetően Gianna majdnem teljesen fölépült, kissé sántít ugyan, de már részt vett maratoni futóversenyen is. Keresztyén énekesként járja a világot, és mindenütt elmondja, egyedül Isten kegyelméből van életünk…

Lux Elvira, a most nyolcvanhat éves szexuálpszichológus olyan asszonyokkal foglalkozik kurzusain, akik életük jelentős részét az önmegvalósításnak szentelték. Akik hosszú éveken át a karrierjüket építették, s számukra mind a házasság, mind a gyermekáldás csak akadályt jelentett. S egyszer csak hiányozni kezdett nekik egy gyermek… Ahogy Lux Elvira fogalmaz: a nőket, aki nem tudják, hogy a női beteljesedés legfelső foka anyának lenni, azokat „föl kell nevelni”. A professzor asszony Magyarországon a téma első tudós művelője, amúgy apácákhoz járt iskolába, s monogám házasságban élt több mint hatvan (!) évig, férje 2013-ban bekövetkezett haláláig. Szerinte a szexuális szabadosság egyenes következménye lett az anyaság leértékelődése és a népességfogyatkozás. Mert társadalmunkban az önzés és az örömszerzés mindent leelőzött. Eljátszik a szavakkal: a gyermekét váró nőt régen úgy hívták: áldott állapotban van. Majd később másállapotban lévőnek, állapotosnak nevezték az anyákat. S mostanra maradt a terhes kifejezés. Áldásból – teher. Ez lett a gyermek. „Az emberek festik a hajukat, eltagadják a korukat, örökké fiatalnak akarnak látszani, és saját utódaiknak is önmagukat tekintik. Feltalálnak mindenféle kenceficét, injekciókat, hogy a szexuális habitust megőrizhessék. Pedig kevesen válnak halhatatlanná a művészetük vagy munkásságuk által; az ember valódi halhatatlansági tőkéje az utód” – nyilatkozik a Magyar Nemzetben.

Hazánkban szerencsére 2012. január 1-től az Alkotmány védi a házasságot (Alapvetés, L. cikk): „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját.” Szemben más, a házasság intézményét alapjaiban támadó próbálkozásokkal. Ez azonban, bármennyire is örvendetes, még nem elegendő ahhoz, hogy a magyar karácsonyfa alá mind több gyerek kerüljön. Meggyőződésem, hogy különösen a keresztyén emberek tudnak e téren még sokat tenni, s nekünk van olyan mondanivalónk is, amely hathatósan segítheti társadalmunk gyógyulását. Csak ne hallgassunk…

A jövő karácsonyfája alatt nagypapák és nagymamák fogják megajándékozni egymást kötött zoknival, meleg mamusszal… – De lesznek-e fiatalok, akik szintén gondoskodni fognak róluk?