Kirúgták a munkahelyéről, mert várandós lett

Kirúgták a munkahelyéről, mert várandós lett

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu, szöveg: Zászkaliczky Zsuzsanna
Betty Friedan amerikai író akkor veszítette el állását, amikor második gyermekét várta. Ez az élmény vezette őt a feminizmushoz, és ahhoz, hogy az 1960-as években nemcsak politikai egyenjogúságért, hanem a nők számára egyenlő munkahelyi és házasságon belüli jogokért harcoljon. A feminizmus – konkrétan és átvitt értelemben is – igen vaskos történetét itt és most nincs módunk bemutatni, de a rossz emlékű „nemzetközi” nőnapok után nem árt számot vetni azzal: hol is tartunk.

Legyünk őszinték: a 38 nő címmel, egy pesti parlamenti képviselő irodájában megrendezett képzőművészeti kiállítás nem fogja beírni magát a nőkről szóló művészet recepciótörténetébe, nem tartozik a kihagyhatatlan dolgok közé, mégis valami nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet. Önhibáján kívül éppen arra, hogy ma még mindig felmerülhet egy kurátorban, hogy a kiállítás szervező ereje éppen az legyen, ami ellen a kiállító művészek tiltakoznának: a pusztán nemi alapon történő válogatás.

A sokféle üzenetet, különféle műfajokat és technikákat, társadalmi vagy személyes tartalmakat, érzelmi vagy racionális, praktikus vagy esztétizáló megközelítést felvonultató kiállítást olyan tarka csokornak foghatjuk fel, amilyenek mi vagyunk. Mi, nők? Inkább mi, emberek.

Mert a „nőiség” és a „férfiasság” – a biológiai meghatározottságunkon túl – egy szocializációs folyamat eredménye, a közösségi sztereotípiáknak való megfelelés vágyától, kényszerétől hajtva. Erről már a 38 művészen túl meghívott hét okos nő beszélgetett hihetetlenül elszántan, átgondoltan és tapasztalatokkal telten.

Vigyázat! Ami most következik, alkalmas a nyugalom megzavarására: Magyarországon 2016-ban nyomokban patriarchátus dívik!

A továbbiak a KötőSzó blogon olvashatóak.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!