„Az Úr szeretetével telve van a föld” – Jubilált az Országos Evangélikus Borfesztivál!

„Az Úr szeretetével telve van a föld” – Jubilált az Országos Evangélikus Borfesztivál!

Share this content.

Szöveg: dr. Györe Dániel, fotó: Kiss Tamás
Révfülöp – Tizedik alkalommal rendezték meg Révfülöpön 2016. április 8. és 10 között az Országos Evangélikus Borfesztivált. Az alkalomra ebben az évben is az ország különböző területeiről, borvidékeiről érkeztek a szőlészek, borászok, szőlészeti-borászati szakemberek, valamint borkedvelők.

A borfesztivál házigazda szerepét dr. Hafenscher Károly igazgató, valamint dr. Lakner Pál püspök látta el.

A rendezvény a kezdő  áhítat után megemlékezéssel folytatódott, ugyanis az elmúlt évben a fesztivál két korábbi szervezője, dr. Urbán András professzor, valamint Nagy Eörs borász is az Úrhoz költözött. A résztvevők rövid bemutatkozása után péntek este négy előadás is elhangzott.

A már állandó vendégelőadóként visszajáró dr. Brazsil József egyetemi tanár Gondolatok a szőlőben címmel osztotta meg személyes tapasztalatait a tőle már megszokott, bensőséges, meghitt, ugyanakkor humoros formában.

Dr. Varga Péter, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Badacsonyi Borászati Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa a szőlőültetvények talajeróziója elleni védekezésben elért gyakorlati eredményekről számolt be. Dr. Schandl László orvos-igazgató egy történelmi német kisvárosba kalauzolt el bennünket, amelynek középpontjában egy ott megtekinthető, első században készített bortároló edény áll. Talán a kánai menyegző egyik edénye lenne?

Végezetül dr. Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára osztotta meg gondolatait a szőlő és bor ágazat aktuális kihívásaival kapcsolatban. Az előadások befejeztével oldott hangulatban, a Csepregi fűszeres termékek fogyasztása mellett, mintegy 120 bor társaságában folytatódhatott a kötetlen beszélgetés.

A szombat reggeli áhítat után kezdődött meg a jubileumi borverseny, amelyen a meghívott 14 szakember három bizottságban bírálta el a versenyre benevezett 122 bortételt.

Az eredmény összesítése alatt, a délután folyamán négy további előadást hallgathattak meg a résztvevők. Dr. Györe Dániel, a Földművelési Minisztérium szőlő-bor szakreferense a szőlő- és bortermesztés aktuális támogatási lehetőségeiről beszélt. Ezt követően Mátrai Zoltán (Fonyód), Somlai Ferenc (Budakeszi) és Mertl Tamás (Sopron) a szőlő és a gomba közötti kapcsolatról tartott előadást.

A borverseny ünnepélyes eredményhirdetése során a benevezett borok közül 3 nagyarany, 30 arany, 48 ezüst és 28 bronz minősítésben részesült. A zsűri Csepregi Kálmán lajoskomáromi, Galántai Károly soltvandkerti és Hirczi Ferenc paksi borászokat tüntette ki nagy aranyéremmel.

Szombaton még egy különleges világba kirándulhattak a résztvevők, hiszen Barabás Attila, a Győri Likőrgyár vezérigazgatója, a Pannonhalmi Pálinkárium vezetője a must és a borpárlatok, a pálinkászok világát tárta fel. Az izgalmas nap estéjén pedig kiváló muzsikusok és táncosok autentikus erdélyi népzenét mutattak be. 

A tizedik borfesztivál – a korábbi évekhez hasonlóan – úrvacsorás istentisztelettel, valamint közös beszélgetéssel, jövőtervezéssel zárult.

Az igehallgatás, a szentségben való közösség, majd a kiértékelő beszélgetés egyaránt a vasárnap mottójáról tanúskodott: „Az Úr szeretetével telve van a föld.” A résztvevők abban egyeztek meg, hogyha az Úr élteti őket, akkor 2017. március 24. és 26. között találkoznak legközelebb Révfülöpön a XI. Országos Evangélikus Borfesztiválon. 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!