bor

A Jóisten megtermeli a szőlőt

Az Aklan György lesencetomaji borászatában készült borok kiváló minőségét a borversenyeken kapott érmek is mutatják. 2017-es cabernet franc-ja a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület bora lett.

Rendhagyó szakmai vizsga zajlott a KEVI-ben

Kiskőrös – Idén – a járványügyi helyzetre való tekintettel – Kiskőrösön is szóbeli vizsgarész nélkül zajlanak a szakmai vizsgák. A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus diákjainak gyakorlati vizsgája két részből állt, amelyeket az iskola tanterületén szerveztek meg. A Nevelési- és Oktatási Osztály (MEE OI NOO) valamint, az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) munkatársainak helyszíni riportját adjuk közre.

Az evangélikus kistemplomban áldották meg a nemes nedűket

Békéscsaba – János-napi borszentelést tartottak a csabai evangélikus kistemplomban, vasárnap délelőtt.

Szőlőtőkéhez kötözve – Látogatás a Galántai Családi Pincészetben

Evangélikus borászokat bemutató sorozatunk első részében a szekszárdi Halász Jánosnál jártunk. S ha már sorozat, kitaláltunk egy játékos elemet is: mindig az aktuális riportalanyunk nevezheti meg a következő meglátogatandó borászt. Nos, nála jártunkkor Halász János soltvadkerti barátjának, borászkollégájának adta tovább a stafétabotot és a kérdést: „Ugye, Karcsi, te is tudod, hogy nem csak a mi érdemünk ez…?” Döntse el, hogy kié még – tette hozzá. Ez alkalommal tehát a vadkerti borok jó hírének nyomába eredtünk, Soltvadkertet, ott is a Galántai Családi Pincészetet kerestük fel.

Kiadós evangélikus bormustra

Budapest – Rendhagyó alkalomra – bormustrára – invitált a Könyvesbolti esték legutóbbi meghívója. A 2018. május 17-i fővárosi együttlét színhelye azonban nem a Luther Kiadó könyvesboltja volt, hanem a Magyarországi Evangélikus Egyház felújított, Üllői úti székházának üvegfalakkal zárt udvarrésze. Az átrium terített asztalai előtt az elmúlt év evangélikus borásza, Galántai Károly soltvadkerti bortermelő és fia, Norbert avatta be az érdeklődőket számos díjjal elismert munkálkodásuk kulisszatitkaiba. Az általuk forgalmazott minőségi nedűkből természetesen a poharakba is került bizonyítékként szolgáló kóstoló.

Az ostyától a kókuszdióig – Kulináris gondolatok az úrvacsoráról

Berlin – Az egyházak általában kenyérrel és borral ünneplik meg az úrvacsorát, ahogy azt Jézus nagycsütörtökön tette tanítványai körében. De nem mindig volt ez így, illetve ma sincs mindenhol így. Erről olvashatunk az Evangelisch.de oldalán egy rövid, áttekintést nyújtó cikkben.

Amivel Istent szeretnénk dicsőíteni, az legyen mindig a legjobb!

Szolnok – A Szóljon.hu arról számolt be Misebortúrán járt a csépai atya című cikkében, hogy rendeletben kérte Ferenc pápa a papokat arra, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet az egyházi szertartásokon használható borra. A Szentatya kifejtette: a bornak természetesnek és hibátlannak kell lennie. Hogy az atyák maradéktalanul teljesítsék a kívánalmakat, többen misebortúrára indulnak, teljesen „hivatalosan”. Az úrvacsorai borról Győri Péter Benjámin evangélikus esperest is megkérdezték.

Borünnep a közös gondolkodásért

Balatonfüred – Borkóstolókkal, szakmai előadásokkal és kulturális programokkal kezdték az évet Balatonfüred hagyományos Vince-napi borünnepén.

Evangélikus borversenyeket is nyert az utolsó paksi kádár

Paks – Siklósi Mátyás pályafutása során mintegy kétezer boroshordót, hat-hétszáz pálinkás díszhordót és néhány száz egyéb faedényt készített. A szakmát 1959-ben kezdte kitanulni.

Úrvacsorához minőségi bort!

Egykori szeretett teológiai tanárunktól, dr. Muntag Andortól hallottam a következő történetet abból az idő­ ből, amikor ő még Monoron szolgált gyülekezeti lelkészként. Az egyházkerület püspöke, Ordass Lajos volt a vendé­ ge az egyik gyülekezetnek valamilyen évfordulós eseményen. A templomi ünnepség után szokás szerint fehér asztal mellett találkoztak a vendégek, köztük a püspök is és a gyülekezet presbiterei. És ahogyan az már ilyenkor elkerülhetetlen, a presbiterek nagy lelkesen kínálgatták vacsora közben boraikkal a püspököt. Ordass, nem akarván megsérteni a gazdákat, mindegyikőjükét megkóstolta. Majd mindegyik korty után azt mondta, maga elé emelve a poharat: „Ez bor!”

Oldalak

Feliratkozás RSS - bor csatornájára