Alig van még egy máig is élő evangélikus közösség Magyarországon, amelyet annyira megtépázott a huszadik század, mint a bánfalvit. A világháborúban rengetegen elestek a bánfalviak közül. Aztán jött a kitelepítés 1946-ban. A 2500-ból – 73 marhavagonban – 2073 lelket telepítettek ki. Akiket nem, azokat azért nem, mert bányászok, postások vagy vasúti dolgozók voltak. 1952-ben a brennbergbányai aknákat bezárták. Túl közel volt a határ… A bányászok az ország belsejében található bányákba – Oroszlányba és Tatabányára – kerültek.

Aztán jött 1956. Aki jobb életet akart magának, elment Nyugatra. Errefelé ismeri a nép a zöldhatár zegzugait…

1967-ben ezt a megtépázott sorsú közösséget újabb sokk érte egy kényszercsere kapcsán. Sopron városé lett az evangélikus templom, a gyülekezet pedig megkapta helyette a közeli katolikus iskolát, amely erősen felújításra szorult, és szorulna ma is. Az iskolának nem volt tornya. A drága bánfalviak – akikről tényleg nem lehet objektíven beszélni, csak „csodálva, megértő szeretettel” –, kis talicskákon, vagy éppen önmagukat a szekerek elé fogva ezt a tornyot áthordták a katolikus iskolához, és újjáépítették. Minden támogatás nélkül, önerőből.

A toronyépítést Foltin Brúnó, Bánfalva akkori lelkésze nyolc milliméteres filmszalagon rögzítette is.

A film az alábbi linkeken megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=0S_poRfcuZQ, https://www.youtube.com/watch?v=e1BHZuYFowU.

Bánfalva ma Sopron kertvárosa. Nagy dolog, hogy gyülekezete független tudott maradni a soproni „mamutgyülekezettől”. Reméljük, hogy a jövőben az egyházi vezetőség és a soproni gyülekezet is támogatni fogja, hogy tisztázzuk az „utcalistákat”, és papírra vessük az egy városon belül található két gyülekezet körzeteit.

„Bánfalva egy unikum. (…) nem tudok objektív lenni (…) csodálva, megértő szeretettel mondom: Bánfalvából csak egy van.” Igen! Bánfalva unikum a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei között, egy kis ékszerdoz pár kilométerre az osztrák–magyar határtól. Unikum, hiszen itt még ma is sokan beszélnek németül, itt még ma is gyakorta előfordul, hogy a presbiteri gyűléseket németül tartjuk, itt még ma is jórészt kétnyelvűek a temetések, itt még ma is igény van rendszeres német istentiszteletekre. Bánfalvával e sorok írója sem tud objektív lenni, ezért muszáj leírnia, hogy az egy négyzetméterre jutó kedves és szerethető emberek száma Bánfalván jóval meghaladja az országos átlagot.

„Bánfalva egy unikum.” Azt hiszem, ugyanígy gondolhatta ezt Foltin Brúnó lelkész is, aki 1952-től 1989-ig Bánfalva lelkésze volt. Az ő személyét Bánfalván ma is legendák övezik.

Foltin Brúnó április 14-én ünnepelte volna 100. születésnapját. Pár nappal a sopronbánfalvi németek kitelepítésének 70. évfordulója előtt. Ennek a két jubileumi évfordulónak a kapcsán a Sopronbánfalvi Evangélikus Egyházközség 2016. április 17-én ünnepi megemlékezést tartott, amely koszorúzással kezdődött a templom melletti kitelepítetteknek állított emlékműnél. A koszorúzás után szeretetvendégséget tartottunk templomunk udvarán, ahol a bánfalvai közösség vendégül látta a Németországból érkezett mintegy száz főnyi vendéget, köztük a volt kitelepítetteket, leszármazottaikat és Foltin Brúnó családját is. A fogadást követően kétnyelvű ünnepi istentiszteletre került sor. Mivel az „elcserélt” evangélikus templomban nem fért volna el az istentiszteleten részt vevő mintegy háromszázötven főnyi gyülekezet, az alkalmat a közeli impozáns római katolikus templomban tartottuk. Az istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök német és magyar nyelven hirdetett igét a Prédikátor könyvének harmadik fejezete alapján. A liturgiában részt vettek még a helyi evangélikus lelkészek, a helyi római katolikus plébános, Foltin Brúnó fia és két veje is.

Az istentiszteleten a kitelepítettek nevében beszédet mondott Alfred Schwenk, aki tizenhárom éves volt a kitelepítés idején.

Áldja meg a Jóisten, mind a kitelepített egykori bánfalvaiak, mind Foltin Brúnó lelkész emlékét! És áldja meg továbbra is ezt a gyülekezetet, amely egyházunkban ma is egy unikum, és amelyről Prőhle Károllyal együtt a mai lelkész is csak így tud szólni:

„Bánfalva egy unikum. (…) nem tudok objektív lenni (…) csodálva, megértő szeretettel mondom: Bánfalvából csak egy van.”