– Miért jön valaki Miskolcról Vizsolyba és hoz létre egy nyomdászműhelyt?

– Egyik nap reggelizés közben a Miskolci Rádióban a Falvak az északi régióban című sorozatot hallgattam. Ebben hétről hétre egy-egy polgármester panaszkodott arra, hogy nekik épp milyen rossz.
Pont azon a reggelen a vizsolyi polgármester volt soron, aki elmondta, hogy nem érti a helyzetüket: Jár ide negyvenezer turista és nem foglakozik itt velük senki, mert nincsen egy vendéglő, kávézó, ahol leülhetnének. Mondtam magamban: hát ez tiszta bolond, hiszen most mondja épp, hogy mit is kellene csinálniuk. Miért nem csinálják meg?
Akkor egy elég komoly lelki válságon voltam túl, abban a világban ugyanis a vállalkozások halomra dőltek össze. Mi ugyan elvégeztük a munkát, „járni járt volna, de nem jutott”.
Eldöntöttem, hogy váltok. Beültem az autóba, eljöttem Vizsolyba és leesett az állam attól, amit láttam: a buszok hatosával álltak, 400-500 ember volt folyamatosan az utcán. De csak bementek a templomba, majd szálltak is fel a buszra és hajtottak tovább. Elhatároztam, hogy csinálok itt egy kávézót, valahol a templom közelében. A templommal szembeni ház oldalának támaszkodva arra lettem figyelmes, hogy egy kis sárga cédulán az áll, hogy „Ez a ház eladó”.
Megnéztem a házat és ott helyben beleszerettem. Azt mondtam, nekem ez kell. Alkudozás kezdődött a tulajdonossal, végül egy olyan összegben tudtunk megegyezni, amit ki tudtam fizetni. A ház teljesen le volt pusztulva, akkor már öt éve teljesen lakatlan volt. 

Alábbi videónkban – a leírt interjún túl – Daruka Mihály elmeséli, hogy évekkel ezelőtt miért nem hagyta őt meghalni a Jóisten:

– Amikor megvette a házat nem is tudta a történetét?

– Akkor még nem jutott el a tudatomig, pedig láttam a ház falán a táblát, de valahogy elsiklottam felette. Annyira csak a kávézóra és a vendéglőre koncentráltam. 2006. március 15-én kezdtük el az építkezést és szeptemberig csak erre koncentráltam. Aztán egyik reggel ott álltam a tábla előtt, és olvastam: „Ebben a házban nyomtatták a Vizsolyi Bibliát”. Hát én tiszta hülye vagyok – gondoltam. Az emberek nem kávézni jönnek Vizsolyba, hanem azért, hogy megnézzék a Vizsolyi Bibliát! Átmentem a templomba, szétnéztem és nem értettem, miért pont ebben az Isten háta mögötti Vizsolyban van ez a Biblia. Erre még a templomban sem kaptam pontos választ...

– És akkor utánanézett ennek?

– Elkezdtem kutakodni a történet után. Rájöttem, hogy akkora nyomdatörténeti bravúrt hajtottak végre, amelyet több mint száz évig utána meg sem közelítettek a magyar nyomdászok.
Legalább két év telt el a nyomozással. Annyit meséltem a vendégeinknek az általam megtalált érdekességekről, hogy megfogalmazódott bennem, ha már ennyit mesélek a nyomtatásról, az ólombetűkről, a papírról, akkor mi lenne, ha én magam is kipróbálnám azt, milyen a könyvnyomtatás a korabeli technikával.
Találkoztam egy vésnökkel, Gáspár Pál Szilveszterrel, aki azt mondta, hogy a korabeli kinyomtatott anyag alapján el tudja készíteni a betűket. Ő volt az, aki először felvetette azt is, mi lenne, ha újra kinyomtatnánk a Bibliát.
Én asztalos vagyok, ő védnök, a nyomtatáshoz hogyan értenénk? Kerestünk hát olyat, aki ért a nyomtatáshoz.
Timkó György talán az utolsó klasszikus betűszedő mester. Először furcsállotta, hogy mesterségbeli tapasztalatok nélkül akarunk hozzálátni a munkának.
Javasolta, hogy szerezzünk be egy kézi öntősablont. És az hol van? Hát Frankfurtban a Guttenberg nyomdában! Leleveleztük az ottani polgármesterrel, hogy mit szeretnénk, aztán egy hónap múlva eljutottam Frankfurt am Mainba. Lefényképeztük, lerajzoltuk a sablont, és idehaza egy lakatosmester elkészítette a Guttenberg-féle kézi öntőforma másolatát. Gyuri bácsi ezt látva rájött, hogy én valóban komolyan gondolom a nyomtatást. Megtanított hát a szükséges mesterfogásokra.
A nyomdamérnök barátom, Pervált Jenő is eleinte szkeptikus volt, állította, hogy nincsenek olyan eszközök, szakemberek, akiktől tanulhatnánk. Azt mondtam, hogy hát akkor majd csinálunk eszközöket is és utánanézünk, megtanuljuk a dolgokat.

– Most hány betűnél járnak? Hogy áll a projekt?

– Gyakorlatilag minden betűnk megvan. 517 jel van a Vizsolyi Bibliában. 517 acélrudat kivésett a barátom. Már csak két iniciálé hiányzik az előszóhoz, de a lényeg, hogy minden készen van, ami a nyomtatáshoz szükséges.

– És akkor hozzá lehet kezdeni nyomtatni?

– Már elkezdtük, sőt készen is van egy példány. Tudja, Vizsolynak nem az az igazi érdeme, hogy van egy könyv a templomban, még csak nem is azért olyan nagy csoda a Vizsolyi Biblia, mert van egy belőle, mert hiszen 56 példány lelhető fel belőle, sőt 30 kilométeren belül van hat darab, hanem azért, mert itt nyomtattatott Vizsolyban. Ez az első teljes egészében magyar nyelvre fordított Biblia, amelyben 2412 oldal van. Oldalanként körülbelül 3000 karakter van, karakternek számít a szóköz is, amit szintén ki kell rakni ólomkockából. 7,5 millió darab betű van a Bibliában. Ettől a számtól rettentek meg sokan, de ha akkor képesek voltak ennyi betűt megalkotni, akkor mi is képesek vagyunk erre. 
18 ezer darab betűt eddig már kiöntöttünk és 2016 májusában elkezdődik a Biblia folyamatos nyomtatása. Úgy, hogy még a papír is pontosan, tökéletesen ugyanolyan lesz, mint ahogyan azt akkor, 425 éve gyártották.

– Hogyhogy? Ön papírt is gyárt?

– 1898-tól használják a fából készült papírt. Megvehettük volna az eredeti, XVI. századi technológiával, rongyból készült papírt Hollandiában, A/3-as méretű papírt 5 euróért, de még a magyar mesterektől is 3 eurónyi árért kaptuk volna meg a fa papírt. 300 ezer oldalhoz adta volna már a holland egy euróért is, de háromszázezer eurónk nem volt rá.
Azt gondoltuk, nagyon kínos lenne, hogy ha beleölünk a betűkészítésbe, a korabeli gépek elkészítésébe egy csomó időt, akkor a végén fénymásoló papírra nyomtassunk...
200 könyv elkészítéséhez 300 ezer darab papír kellene.
De miért is beszélek ennyi könyvről, amikor csinálhatnánk egyetlen egyet is? Hosszú folyamat során jutottunk el a 200 darab könyv tervéig.
Egyetlen könyv kinyomtatása is horror összegbe kerül, ha pedig egy könyvért ennyit dolgozunk, akkor már mindegy, hányat nyomtatunk. 200 oldal 4-5 óra hossza alatt megvan.

Építettem egy vízimalmot, megtanultam a XVI. századi technológiával lenrostot őrölni...
Látom az arcán, hogy egyre inkább azon gondolkodik, hogy nem gurult-e el ennek az embernek a gyógyszere? Nem, mert ha a holland ezt meg tudja csinálni, akkor én is.
Az első 800 papírt én merítettem.

– Miért kell ezt Önnek csinálnia?

– Ez nem egy vallási közösség, ez nem csak a lutheránus vagy a református egyház ügye, hanem ez az egész magyar nép közügye. A Vizsolyi Biblia volt az első magyar nyelvű teljes Szentírás és olyan tökéletesre sikerült, hogy ha fogcsikorgatva is, de még a katolikusok is elfogadják ezt. Károlyi tökéletesre fordította, picit Káldy György is variált rajta, de a lényeg, az lényeg maradt.
425 éven keresztül ez a könyv óvta meg a magyar nyelvet. Mi most tökéletesen olyan szépen beszélünk, mint eleink.
Csak összehasonlításképpen William Shakespeare művei is ekkor készültek, de azt csak az tudja elolvasni, aki ismeri az óangol dialektust. A mi nyelvünk alig változott. Ha bárhol felütjük a Bibliát, a szöveg tökéletesen értelmezhető, gyönyörűségesen szép szófordulatokkal. Csodálkozom rajta, miért is kellett ezt megváltoztatni? Jó, a régies beszéd – az imhol-ok és valá-k kivételek, de a többi tökéletesen tiszta magyar beszéd.
Ez a könyv több mint 320 kiadást ért meg. Ezért én nem akarom ezt egyetlen vallási közösség alá becsatornázni, hanem azt szeretném, ha ez egy társadalmi összefogás mintája lenne.

– Gondolom sokan voltak, akik csóválták a fejüket és hitetlenkedtek, hogy meg tudja csinálni ezt a 200 Bibliát...

– Végigéltem a lelki gyötrődéseket, szakmai kihívásokat, megaláztatásokat. Sokat tűrtem. Egyetlen nyugodt percem nem volt. Évekig öntöttük a betűket, készítettük a papírt... amikor elkészült tavaly az első könyv, akkor elcsuklott a hangom és meghatódtam.
Károlyi Gáspár megváltoztatta a nevét. Eredetileg Radics Gáspárnak hívták Nagykárolyban született, felvett neve ezért Nagykárolyi Radics Gáspár lett, de azt hosszú lett volna kiírni, ezért takarékoskodván a lúdtollal elhagyta. Ráadásul azt is írja, hogy a szolgatársai által „gyötretve” volt.
Rájöttem arra, hogy engem is mennyien megpróbáltak lebeszélni, mennyi kicsinyhitű állt mellettem. De Luther is azt mondta, hogy „Egy ügy nagyságát az ellenségeinek a száma méri”. Így van ez ezzel a munkával is.
A National Geographic 2011. decemberi címlapján ott szerepelünk. Szenzációnak számított, hogy az eredeti eszközökkel, az eredeti technológiával, az eredeti nyomdában újranyomtatjuk a Bibliát. Sehol másutt nincsen még egy ilyen.
Sokáig könyörögtem az egyháznak, az államnak, hogy segítsenek a költségek viselésében, de nem segítettek. Oda akartam adni nekik a 200 Bibliát, mert nekem elég a tudat, hogy képesek vagyunk arra, amire 425 évvel ezelőtt.
2017-ben 500 éves lesz a reformáció. Kértem, hogy ajándékozzák oda gyülekezeteknek, lelkészeknek. Mit fognak odaadni ajándékul az ide látogató méltóságoknak, egy üveg tokaji aszút? Hát nem szebb egy Biblia?
De az állam nem adta meg a támogatást. A 200 könyv kinyomtatása, a nyomda visszaépítése, a papírmalom létrehozása 10 évvel ezelőtt 200 millió forintba került.
A legvége az lett, hogy mi magunk kezdtünk támogatókat kezdtünk gyűjteni egy kulturális egyesület keretein belül. Ma 54 ember adott támogatást és 2017. október 31-én át is vehetik a könyvet.

– De ha nem lesz meg a kellő számú támogató, akkor mi lesz?

– A mai napig nem tettem le arról, hogy 200 könyv lesz. Számos lehetőséget gondoltam át.
Nem adom el a Bibliát, nem könyvvel kereskedek, nem kufárkodok. Én most azt a 200 támogató embert keresem, akinek fontos az, ami ebben a vizsolyi nyomdában zajlott, fontos a történelmünk, a vallásunk, a magyarságtudatunk. A könyvet ajándékul, örök hálám jeléül adom, az idők végezetéig való megőrzésre.
Minden pénzünket erre áldozzuk, visszább fogtuk más irányú dolgainkat.

– Hányan vesznek részt a munkában?

– Azt mondom, hogy ma már több mint 800-an vagyunk ebben a munkában. A betűket örökbe lehet fogadni.
Az örökbefogadók felkerülnek a dicsőség falára, hogy örök emlék legyen az, hogy példát adtak az utánuk következőknek.
De az 1240 oldal nyomdai előkészítését is örökbe kell most adnunk. Ezeknek a felajánlóknak köszönetképpen odaadjuk a kefelenyomatot, az első, értékelhető lenyomatot, egy keretben és egy viasz bélyegzővel ellátva. Ez a munka azt gondolom, akkor is el fog készülni, ha én nem leszek. Semmi sem állíthatja meg. Önjáró tud lenni.
Amikor a végére érünk majd, nem csak mi fogunk büszkén odaállni az Isten elé, hogy erre voltunk képesek, hanem azok is, akik erőt adtak. 

– Ha elkészülnek a Bibliák, és kiosztja őket, akkor utána mi fog történni?

– Amikor elkészül a 200 könyv, akkor mindent megsemmisítünk, beolvasztjuk a kézzel öntött betűket, verőtövet, öntőformát.

– És ez miért jó?

– Mert ezek csak eszközök voltak a célhoz.

– De mi a cél? Azon túl, hogy ez egy emberi teljesítmény, hogy megmutatja a világnak, hogy Daruka Mihály ki tud nyomtatni ennyi Bibliát...

– Az nem számít, hogy én Daruka Mihály mit csinálok. Ami számít, hogy mi mindnyájan képesek vagyunk erre. Ezt már sokan megkérdezték, hogy mit akarok ezzel?
Csak azért csinálom, hogy fényezzem magam? Nem. Ennek így nincsen semmi értelme. Én nagyon jól tudom, mire vagyok képes.
Itt élünk ebben a Kárpát-medencében ca. 1100 éve és hogy nem tudtunk elveszni, az annak következménye, hogy olyan dolgokat tettünk, ami előre vitte a világot. Nem vagyunk teszetosza, buta nép, a jég hátán is képesek vagyunk megélni, csak akarnunk kell. Újból el kell jutni odáig, hogy emelt fővel nézzünk fel.
Példát, utat akarok mutatni arra, hogyan lehet olyan dolgokat készíteni, amelyek által újra büszke nép lehetünk.

– Hagy kérdezzek egy személyeset! Az Ön életében a Biblia milyen szerepet játszik? Forgatja-e a Szentírást?

– Sokáig egyáltalán nem érdekelt. 1957-ben születtem, a kommunizmusba, az 56 utáni világba. A szüleim parasztemberek, aminek én nagyon örülök és büszke vagyok rájuk. Mély gyökereket kaptam tőlük, ahogyan a nagyapám mondta: „mi olyanok vagyunk, mint az akácfa, sohasem lehet kiirtani”. Sajnálatos módon, a nagyapám által képviselt értékek megváltoztak, amikor a szüleim Miskolcra költöztek és ipari munkások lettek. Csakhogy a vér nem vált vízzé.
Katolikus vallású vagyok. Bár nem úgy nevelődtem, de voltam elsőáldozó. Sokáig a vállalkozásom elterelte a figyelmemet, aztán egyik pillanatról a másikra összedőlt minden körülöttem.
Hiúsági kérdés volt az, hogyan kerültem újra kapcsolatba a vallással és az Istennel. Rosszul esett nekem ugyanis egy megjegyzés, hogy még diplomám sincsen, így hát elmentem és három év alatt, levelező tagozaton elvégeztem a Teológiát. Az órákon sokszor szájtátva ültem, levegőt sem kaptam. Aztán ez az egész lecsitult és tisztázódott minden.
Biztos, hogy van Isten. A Biblia első lapján az áll, hogy megteremtett bennünket a saját képmására, szabad akarattal. Mi magunk sem vagyunk többek vagy kevesebbek, mint az Isten. Ha mi aszerint kezdünk el élni, ahogyan a Bibliában le van írva, akkor egyre közelebb kerülünk ahhoz a szellemi síkhoz, ahová mindenki szeretne eljutni. Nem az a fontos, hogy az ember olvassa-e minden nap a Bibliát, hanem az, hogy látóterében tartja-e annak mondanivalóját. A Biblia jelentős része példabeszéd, több ezer évvel ezelőtti szellemiségben. Nem szó szerint kell ezt értelmeznünk.
El kell fogadnunk, mindig nem lehetünk a győztesek. A fennhéjázó, problémákat megoldani képes ember egyszer észreveszi azt, hogy nem mindig csak én, van más is, van más nézőpont is. Ez szerintem az istenhit.