Lasán Pál, a szeretetszolgálat és a helyi evangélikus egyházközség mindenese, egykori rendőr, mindenkit és minden házat ismer. „Ott lakik a Guszti, nemrég jött nekem szemetet lapátolni a temetőbe.” „Az ott a csirkés Jani anyjáé volt, én szereltem föl neki a teraszt. Mostanra megette az idő.” „Ide jártunk egy idős nénit inzulin injekciózni.” „Itt a svéd lakik (állítólag egy valóban svéd állampolgár – a szerk.), itt meg az Olga, nézzétek” – állunk meg egy gazzal benőtt, a kerítéstől igen távoli viskónál. Nem mondanánk meg, hogy ez valakinek az otthona. Később – már benn a szeretetszolgálatnál – a ház lakójával is találkozunk, de addig még ér bennünket néhány meglepetés.

Az élet nyomai a szemétben

Nehéz az objektív szemlélő szerepét tartani, amikor az első – egykori – présháznál megállunk. Kitaposott ösvény vezet az ablak-ajtó, burkolat és egy belső, kis zugot leszámítva oldalsó fal nélkül maradt házikóhoz.