– Katolikus szemmel furcsának tűnik, hogy saját egyházuk döntése ellen tiltakoznak az evangélikusok. Jó-e, hogy ekkora szabadság van nálatok globálisan a nők egyházban betöltött szerepét illetően (is), nem okoz-e belső szakadást, szembenállást ez az ügy?
– Fontos tisztázni, hogy itt a lett evangélikus egyház zsinati döntéséről volt szó nem Az Egy Evangélikus Egyházéról. Ahhoz, hogy ezt a – katolikus szemmel talán elsőre valóban furcsának tűnő helyzetet – átlássuk, fontos tisztázni, hogy a protestáns egyházszervezet és struktúra abban tér el a katolikustól, hogy a gyülekezeti autonómiának és a területi sajátosságoknak kiemelt szerepe van. Kicsiben minden fontosabb kérdésről a helyi gyülekezetek presbitériuma dönt, nagyban az országos presbitérium és a zsinat – nyilván a lelkészek és egyházvezetők szerepe meghatározó a döntések előkészítésében és keresztülvitelében is, de előfordul, hogy a testületek ellenük szavaznak. A lett döntés ellen tiltakozókkal szemben is azt az ellenérvet fogalmazták meg sokan, hogy ezt a gyakran emlegetet protestáns sajátosságot, az önrendelkezési jogot miért vitatják el ebben az esetben? Ugyanakkor nehéz egy ilyen döntést pusztán egyéni területi sajátosságként tekinteni, mert egyrészt egy mindenhol érzékelhető tendencia áll a hátterében, hogy a nők térjenek vissza az otthoni közegbe és inkább ne ártsák magukat közügyekbe. De ez szerintem hátraarc az időben. Ez a történet a lehetőségekről szól, az elhívásról, amire keresztényként különösen fogékonynak kell lennünk, az egyéni tehetségről és hasonlókról, amiket egy-egy ilyen döntés egy laza mozdulattal kihúz a történetből. Ugyanakkor a női lelkészség nem csak a nők ügye – és ezt a szolidaritást kifejező flashmob is szépen példázta –, a közös szolgálat a férfiaknak is jó, és nagyon sok olyan gyülekezetről tudhatunk itthon és külföldön is, ahol női lelkészek vezették ki a közösséget a biztos kihalás okozta krízisből, és mára virágzó közösségek. Ezért szerintem ez az egész kérdés okafogyott: nem azt kellene nézni, ki nő, ki férfi, hanem hogy hogyan szolgál, hogy a munkájának milyen értékei és gyümölcsei vannak. A kérdés második részére válaszolva: úgy látom, hogy ez a döntés összetartást, az alapelvek egyértelműsítését is magával hozta. Fabiny Tamás evangélikus püspöktől, aki egyben a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) alelnöke, úgy értesültem, hogy az LVSZ legutóbbi tanácsülésén komoly kritika érte a letteket, nemcsak egyes egyházak részéről, hanem egy közös nyilatkozatban is. Nem csak azt kifogásolják, hogy nem szentelnek nőket, hanem legfőképpen azt, hogy egy eddig (a 80-as évek eleje óta) létezett gyakorlatot szüntetnek meg, vagyis sok, már ordinált nőt megaláznak ezzel. Az is kérdés, hogy elfogadják-e nő kezéből az úrvacsorát. Erről a zsinat nem döntött, hanem az egyénre bízta a mérlegelést, de a „szelektív úrvacsora” megint csak nonszensz, hiszen a protestantizmus egyik legnagyobb kincse az úrvacsorai és a szószék-közösség. Ez a döntés most ezt is megkérdőjelezi. Ezért a nagy felháborodás, nem egyszerűen csak a tradicionális szerepfelfogás miatt. Az LVSZ legutóbbi öt nagygyűlése ráadásul éppen a nők egyenlő szolgálata mellett – beleértve az ordinációt is – foglalt állást. A tagegyházak talán 15-20%-a nem szentel nőket, de arra először volt példa, hogy visszalépnek, ráadásul az egyházalkotmányba is beleírják.

A továbbiak a Szemlélek blogon olvashatóak. KLIKK IDE!