Egy héttel ezelőtt, Sopronban avatták lelkésszé Koch Szilviát. „Aki megtapasztalta már Isten minden értelmet meghaladó szeretetét, ezt a sodrást, az nem tudja magában tartani, az tovább szeretné adni a jó hírt. Kérdés azonban az, hogy ez hogyan lehetséges? Az Istentől kapott lelki ajándékaink segítségével. Hadd tegyem fel a kérdést: Testvérem, Neked milyen lelki ajándékod van?” - hangzott el Koch Szilvia evangélikus lelkésztől. Az új lelkész hivatalosan augusztus elsején kezdte meg szolgálatát a nagykanizsai gyülekezetben. Vasárnapi igehirdetésében a tehetségről és a karizmáról, Isten lelki adományairól beszélt.
Vasárnap este, a Felsőtemplomban tartották Szoliva Gábriel újmiséjét. A nagykanizsai származású ferences szerzetest június elején szentelték pappá Pasaréten. A vasárnapi volt az első, ünnepélyes szentmiséje, amelyen az evangéliumi szegénységről prédikált. „A nemzetközi helyzetet és szűkebb hazánkat tekintve is, igencsak aktuális. Egy tanárom, Dobszay László – egy más kontextusban ugyan, de ide illik – azt mondta: a nagyvilágot nem tudjuk megjavítani, a kicsorbult kerekeit nem tudjuk helyre tenni, de a kisvilágét igen. Nagyon fontos, hogy abban a kis környezetben, amelyben és ameddig a kapcsolatrendszerünk elér, figyelemmel legyünk egymás iránt.” Szoliva Gábriel augusztustól Szécsényben folytatja tovább szolgálatát káplánként, illetve megkezdi doktori tanulmányait a Zeneakadémián.