– Mióta foglalkozol mesemondással?

– A Szegedi Tudományegyetemen végeztem biológus szakon, ökológia szakirányon. Amióta az eszemet tudom, madarász szeretnék lenni. A mesemondást az egyetem vége felé kezdtem el, egészen pontosan 2011 májusában Pátkán, a fülemülék éjszakáján. Jelenleg a Magyar Madártani Egyesületnél dolgozom környezeti nevelőként, mellette szabadúszó mesemondó vagyok. Mesélőként is sok állatos, madaras történetem van. A természet szolgálatát mindig fontosnak tartom, bármibe is fogjak.

– A meséket szinte mindenki szereti, leginkább befogadóként. Te hogyan lettél mesemondó?

– A mesemondást Zalka Csenge Virágtól tanultam, akinek éppen idén jelent meg aMesemondók márpedig vannak című könyve. Őt szoktam mesemondó mesteremnek nevezni, hiszen az is, mindemellett nagyon kedves, közel velem egykorú barátom. Ő az Egyesült Államokban storytelling szakon végzett, ebből is doktorál, és fontos alakja ma Magyarországon a fiatal mesemondók irányzatának. Csengével a sárvári diákírótáborban találkoztam – nemcsak mesélünk, mindketten írunk is. Akkoriban rengeteget beszélgettünk, a sárvári táborban személyesen, aztán főleg interneten. Később, amikor Csenge már gyakrabban kezdett hazalátogatni, voltam nála workshopon, hallgattam előadását. Végül az általa és Körmendy Petra, az akkori budapesti evangélikus egyetemi lelkész által szervezett, egyetlen hazai, felnőtteknek szóló nemzetközi mesemondó fesztivál, a Holnemvolt Fesztivál is erősen hatott rám, és segített elindulni mesemondóként. Remélem, hogy később sikerül újra megszervezni, mert nem csak számomra jelentett maradandó élményt az, hogy ott rengeteg szenzációs külföldi és magyar mesemondóval lehetett találkozni, hallgathattuk egymást, tanulhattunk egymástól.

 A teljes cikk a Kötőszó blogon olvasható.