Aki így érvel, alapjaiban érti félre a böjt valódi értelmét, tartalmát, igazi célját és ajándékát. Ha a böjtölést tőlünk független külső erők nyomására szenvedjük el, akkor az törvényszerűen rossz ízű kényszerré válik. Akárcsak életünk minden más kérdésében, a böjt tisztázásában is a Krisztusról szóló evangéliumokban találhatunk iránytűt. Máté így írja le Jézus böjtölésének mozgatórugóját: „…elvitte Jézust a Lélek a pusztába…” Ugyanezt Lukács kicsit bővebben és emelkedettebb stílusban fogalmazza meg: „Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át…” 

A biblikus böjtöt tehát nem külső kényszer, hanem felülről kapott erő motiválja. Ő a Szentlélek, akit Richard Rohr ferences szerzetes többek között „isteni DNS-nek, isteni navigációs készüléknek” nevez. Ő az, aki belénk plántálja az éltető reménységet: mindig van tovább! Krízishelyzeteinkben, kísértésekkel szembesülve is biztos kapaszkodót kapunk Isten élő és ható, megtartó igéjében. Maga Jézus szintén ezzel a lelki fegyverrel élt, amikor a sátán kísértésére a Mózes könyvéből idézett igével vág vissza: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”    

Sőt, mi több, ez az Istenből fakadó szó, a leírt ige lelki táplálékká válhat számunkra. Erről a csodáról kissé naturalisztikus, már-már drasztikus képekben olvashatunk Ezékiel elhívási történetében. Az Úr meglepő paranccsal szólítja meg a prófétát: „Edd meg ezt a tekercset, […] rakd tele a hasadat, töltsd meg a gyomrodat ezzel a tekerccsel, amelyet adok neked!” Az engedelmes próféta később így vall az ige ízéről: „…olyan édes volt a számban, mint a méz.”

Ugyanakkor kár lenne tagadni, hogy az írott, olvasott, hallgatott ige olykor kemény eledel, amely megakadhat a torkunkon. Ezért alaposan meg kell rágnunk, meg kell emésztenünk, hogy javunkra váljék, és az örök élet forrásaként épüljön belénk. Manapság kísért minket, hogy korszerűnek vélt „fast foodként”, gyorsételként kapjunk be és nyeljünk le egy-két igefalatot. 

A böjti időszak többek között arra adatik, hogy kellő időt szenteljünk az ige mindennapi kenyerének elfogyasztására, megrágására, megemésztésére. Gyakran felszínes bibliaolvasási gyakorlatunkkal szemben érdemes újra felfedezni a középkori szerzeteshagyományban gyökerező, úgynevezett ruminatio szükségességét. A latin szó kérődzést is jelent, amely az ige alapos megrágásának fontosságára figyelmeztet. Ennek híján a gyorsan lenyelt ige hamar „átszalad” rajtunk, és nem tud valódi táplálékká válni számunkra.

A ruminatio mellett az oratio, az imádság az, amely keretet, mélységét és távlatot adhat igeolvasásunknak. Ha megteremtjük a szükséges külső és belső csendet, és minőségi időt szánunk a naponkénti igeolvasásra, elcsendesedésre, akkor igazi áldásként tapasztalhatjuk meg az Istennel folytatott párbeszéd megnyílásának ajándékát. Az imádság és az igeolvasás a be- és kilégzés lüktető ritmusához hasonlóan feltölthet és mozgósíthat minket. Az ilyen élő kapcsolatnak, ige- és imaközösségnek rajtunk túlmutató következményei, áldott gyümölcsei vannak. Erről a folytatásról így szólt az Úr Ezékielhez: „…azután menj, és szólj Izráel házához!”  

A böjti időszak nem önmagunkat építő lelki gyakorlat, hanem felkészítés, felkészülés, hogy legyen mondani- és továbbadnivalónk mindabból, amit az ige forrásából merítettünk. Mesterünk is így készült föl a negyvennapos pusztai böjtölés, sportkifejezéssel élve edzőtáborozás segítségével a nagy mérkőzésre, megváltói küldetésére. 

Hála Istennek, nem nekünk kell megváltanunk a világot, ő ezt már elvégezte a Golgotán. Ugyanakkor személyesen megválaszolandó böjti kérdés: vajon mindez mennyiben tükröződik bennünk, mennyire látszik rajtunk? Ma sem rázhatjuk le Gandhi egykori jogos kritikáját, aki szerint talán egész India keresztény lenne már, ha Jézus tanítványainak életén tisztábban ragyogna át „megváltottságuk” ajándéka…

Elhangzott a Kossuth rádió Erős vár a mi Istenünk – Evangélikus félóra adásában 2021. március 1-jén.