Hagyománytisztelet, hit és kreativitás. Tót felmenőitől ezeket az értékeket kapta örökül Markovics Anikó. A Pest megyei Őrbottyánban született, tízéves koráig együtt éltek a parasztgazdálkodó nagyszülőkkel. A hétköznapok a munkáról, a vasárnapok a templomról szóltak, a nagyszülők azt szerették volna, hogy Anikó kántor legyen. Alig volt ötéves, amikor megkapta élete első szintetizátorát.

Nagyapja kérte, tanulja meg a Csillagok, csillagok kezdetű dalt, nagyanyja pedig evangélikus énekeket hallgatott a legszívesebben. Aktív tagjai voltak a helyi gyülekezetnek, és próbáltak úgy élni, ahogyan azt a Biblia tanítja.

– Nagyapám maga készítette el a gazdaságban szükséges szerszámokat, mindig csodálattal néztem, hogyan kel életre a keze alatt egy-egy fadarab. Csinált nekem egy tanulópadot, szép zöldre festette. Idővel az öcsémet ültettem a helyemre, és sorra adtam neki a feladatokat. Zenei általánosba jártam, tanító néninek készültem, de nem vettek fel a főiskolára, végül a bankforgalmi szakközép után egy bankban helyezkedtem el. Szerettem a munkámat, de mindig hiányérzetem volt, tudtam, hogy nem igazán vagyok a helyemen. Férjhez mentem, két évig a fővárosban laktunk, de a szívem mindig visszahúzott a szülőfalumba. Én is azt vallom, hogy jobb otthon egy falat kenyér, mint bárhol máshol egy tehén – meséli Anikó élete fontosabb mérföldköveit.

A cikk itt folytatódik.