Óvodások évkezdését is támogatja idén az E.ON

Óvodások évkezdését is támogatja idén az E.ON

Share this content.

Forrás: segelyszervezet.hu, fotó: Fekete Dániel / MÖS
Budapest – Idén is 500 óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON a kisebbek élményteli évkezdését, az óvodai élethez történő csatlakozásukat. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az első csomagokat a mai napon Szolnokon vehették át a kisgyermekek.

Az E.ON évek óta elkötelezetten támogatja a jövő generációját. Az energiavállalat idén immár hetedszer csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! nevű segélyakciójához, és amellett, hogy figyelemfelhívó kampánnyal és munkatársi gyűjtéssel segítette annak sikerét, 5 millió forint értékű támogatással is hozzájárult a segélyakció célkitűzéseihez. Mivel a családok kisebbekből, nagyobbakból állnak, ezért nem csak az iskolásokra, hanem a testvérekre, az óvodásokra is gondolt a vállalat, további 5 millió forint értékben az óvodakezdő kisgyerekek évkezdését is támogatja.

Szolnokon két óvoda, illetve a segélyszervezet helyben működtetett, családok átmeneti otthonában élő gyermekek részesülnek a városban kiosztásra kerülő összesen 145 csomagból, melyek közül az elsőket ma adták át a Szent Tamás Görögkatolikus Óvodában. Az adomány egy tisztasági csomagot (fogkefe, fogkrém, szappan, törölköző, zsebkendő), továbbá kézműves- és kreatív foglalkozáshoz használható eszközöket (vízfesték, ceruza, papírragasztó, gyurma, zsírkréta), valamint a gondozási időben használható ruházatot (pizsama, papucs/váltócipő) tartalmaz.
 
„A családok kiemelten fontosak egy társadalom életében, a gyerekek pedig a jövőnket képviselik. Az első óvodai napok, a szülőktől távoli világ felfedezése fontos időszak a kisgyerekek életében. Néha talán ijesztő, ugyanakkor izgalmas is, de feltétlenül meghatározó kaland. Sokan közülük ilyenkor kerülnek először közösségbe, és itt tapasztalják meg a csapathoz tartozás élményét, itt szereznek akár életre szóló barátságokat. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a fiatal generáció első közösségi élménye örömteli esemény, emlékezetes élmény legyen, a szülőknek pedig örömmel segítünk az év ezen szakaszában” – mondta el Jamniczky Zsolt, az akció partnere, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja.

„Nem is gondolnánk, hogy mekkora és milyen összetett segítséget jelent az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnere, az E.ON adománya a kevés jövedelemmel rendelkező családok számára, hiszen az iskoláskorú gyermekek tanévkezdése mellett az óvodás gyerekek évkezdése is nagyobb kiadással jár minden család számára” – nyilatkozta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. A város nevében Szabó István alpolgármester mondott köszönetet az E.ON támogatásáért, a rendezvényen jelen volt és az adományok kiosztásába bekapcsolódott dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő is.
 
Országszerte összesen 500 óvodakezdő kisgyermekhez jut el az egyenként 10 000 forint értékű csomag. Az 5 millió forint értékű, óvodakezdést segítő felajánlásból Jász-Nagykun-Szolnok megyén kívül az energiavállalat 355 kaposvári, kastélyosdombói, orosházi, szendrői, miskolci, vizsolyi és budapesti óvodás évkezdését is támogatja, hogy az új életszakasz indulása az ő számukra is igazán örömteli lehessen.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!