Vannak, akik igazi nőies ruhákat adnak az egész pici babákra is. Láttam már 56-os farmerkabátot, bőrdzsekit, csecsemő méretű öltönyt is, de számomra ezek eltorzulásoknak tűnnek. A babák még hadd legyenek babák: rugdalózóban, ingecskében. A kicsik lehessenek gyerekek, tündérféle népek. Az ő puha bőrük még nincs felkészülve ezekre a merev anyagokra, szabásokra. Persze ez nem üdvösségkérdés, inkább egy kis empátia talán azzal szemben, aki még olyan csöpp és kiszolgáltatott, hogy bármit megtehet vele az ember.

A mieink már mind idősebbek ennél egy picit. Két óvodás és egy tipegő. Kezdenek forgolódni a tükör előtt. A két nagy már válogat is. „Ma kékben leszek.” „Ma rózsaszínben.” Általában a rózsaszínt választják. Ha lehet, virágot is tűznek a hajukba. Élvezik, hogy szépek. Nyáron, mondjuk, nem is olyan nehéz lányosan öltözködni. Télen kevésbé lehet egyszerre élvezni a kényelmet és a csinosságot.

Sosem felejtem el a legnagyobb lányom őszinte lelkesedését a pici keresztelőjén. Akkor már hosszabb idő óta nem vittem őket templomba, mert elképesztően otthonosan érezték magukat. Rohangáltak, nevetgéltek, tényleg zavaró volt. De a nagy ünnepre mind csinosan felöltöztünk, átvonultunk szépen. Kicsit még csípős volt a tavasz, de nem baj, egyegy kényelmetlenebb nap bele kell, hogy férjen az életükbe: harisnyát húztunk és virágszirombő, pörgős egybeszoknyát. Úgy néztünk ki, mint akiket skatulyából húztak ki. Megbeszéltük, hogy csendesek leszünk, és kibírjuk az istentiszteletet futkosás nélkül. De amikor apa bevonult, legnagyobb tündérlányomból mégis kibukott az áhítatosság: „Milyen szép ez a nap! Mindenki csinos, mindenki szoknyában van. Még édesapa is!”

Na, de nem csak innen látszik, hogy igazi papkisasszonyokkal van dolgunk. Azokon a nyári napokon, amikor tényleg csak egy szál kis ruhát húz a gyerekére az ember – még ha az amolyan igazi tündérgúnya is –, ők éppolyan boldogan és önfeledten homokoznak, saraznak, dagonyáznak benne, ahogyan bármelyik ennyi idős lurkó tenné. Ha azonban megjelenik valamelyik hódolójuk, például a nagypapa, előbújik a rejtelem.

A nagypapa talpig lovag. Földig hajol, bókol, és egy táncra kéri fel a csupa maszat hölgyek valamelyikét, ahogy az illem diktálja. És akkor a következő választ kaphatja: „Ó, milyen megtisztejő! Ezej öjömmel, ujam!”

És valljuk be, ebben azért van valami a finom hölgyek modorából. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 45–46. számában jelent meg 2018. november 18-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.