Sikeres parókusi vizsgát tett két lelkész az Északi Evangélikus Egyházkerületben

Sikeres parókusi vizsgát tett két lelkész az Északi Evangélikus Egyházkerületben

Share this content.

Szöveg és fotó: Balicza Máté
Budapest – Czöndör István, a Csővári Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze és Kulcsár Márton, a Lucfalvai Evangélikus Egyházközség beosztott lelkésze vett részt az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatala által meghirdetett 2017. évi parókusi alkalmassági vizsgálaton. A vizsgázók a szóbeli meghallgatáson, november 30-án bizonyították, hogy önálló gyülekezeti szolgálat végzésére alkalmasak, így mostantól parókus lelkészi szolgálatra megválaszthatók.

A vizsgabizottság először az október végi határidővel beadott írásbeli munkáikról beszélgetett a jelöltekkel, akiknek el kellett készíteniük gyülekezetük SWOT analízisét, egy vasárnapi istentiszteleti és egy esküvői igehirdetés szövegét, egy konfirmációi óravázlatot és egy lelkészi munkaközösségi (LMK) előadást, a reformációi emlékév mottója („Isten kegyelméből szabadon szolgálni”) alapján.

Ezek után a szituációs feladatokat tartalmazó tételsorból kellett húzniuk a lelkészeknek. A vizsga során egy gyülekezet vezetéséhez szükséges teológiai tudásukat és gyakorlati alkalmasságukat bizonyíthatták, a törvényben foglaltaknak megfelelően négyfős bizottságok előtt.

Czöndör Istvánt Fabiny Tamás püspök, Mekis Ádám esperes, Cserhátiné Szabó Izabella lelkész, püspökhelyettes és Nemecz Pál egyházközségi másodfelügyelő vizsgáztatta, Kulcsár Mártont pedig a püspök mellett Mekis Ádám esperes, Johann Gyula lelkész és Kovács István egyházközségi felügyelő.

A vizsgáztatás után az eredményhirdetéskor a püspök áldáskívánással nyújtotta át az okleveleket az Északi Evangélikus Egyházkerület két új parókus lelkészének, akiknek ezúton is sok szeretettel gratulálunk. Isten áldása kísérje szolgálatukat egyházunkban!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!