Különösen izgalmas korszak ebből a szempontból a 16. század, a reformáció időszaka, amelyet a három részre szakadt Magyar Királyság mindennapjaiban a politikai és teológiai átalakulások mellett a törökkel való küzdelem is meghatározott. Nálunk ugyanis a mohácsi vész nemcsak strukturális és társadalmi, de lelki és szellemi vízválasztó is volt. A magyar reformáció politikai teológiáját járta körbe az Evangélikus Országos Múzeumban tartott előadássorozat évadzáró alkalmán Zászkaliczky Márton eszmetörténész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének munkatársa.

Mohács előtt, Mohács után
„A középkori magyar királyság idején a politikai és a teológiai gondolkodás összekapcsolódott” – kezdte előadását visszatekintéssel Zászkaliczky Márton. „Ennek eredményeképpen a késő középkori király alakjának már szakrális funkciót tulajdonítottak. Ebben szerepe volt a magyar háromkirályoknak is: Szent Istvánnak, Szent Imrének és Szent Lászlónak. Mindhárman sajátos funkciót töltöttek be a királyeszmények között.”

A Jagellók alatt ez a szakrális szerep megerősödött és Szűz Mária kultuszával bővült. „Mária mint patróna fokozatosan átvette László király védelmező szerepét is. Ezután egyre több liturgikus könyvben jelent meg az ország felajánlásának mozzanata” – magyarázta a történész. „Ez a fajta szakralitás, amelyet a Szent Korona-tan is árnyalt, mindig is eltért a nyugat-európai mintáktól, mint például a francia királyoknak tulajdonított gyógyító erőtől.”

„Mohács vízválasztó volt sok szempontból” – folytatta. „Pásztor nélkül maradt a nyáj, mert sok egyházi előkelőség esett el. Két uralkodója lett egyszerre az országnak. Végül három részre szakadt a középkori királyság területe, és egy része török megszállás alá került. Ekkor sokakban megingott a hit a szentekben és Magyarország Patrónájában is. Ennek a jelenségnek azután fontos szerepe lett a reformáció elterjedésében.”
„Dévai Bíró Mátyás már eljutott odáig, hogy a világi egyháznak nincsen politikai természetű hatalma” – mondta Zászkaliczky. „Ő a világi hatalomról szóló tanítását már Luther nézetei alapján, a szülőknek való engedelmességből vezette vissza.” Hozzátette: nálunk a fejedelem- és királyválasztás ekkor morális döntés volt, nem pedig politikai. A kétféle megközelítés szétvált egymástól. Mindettől az uralkodó hatalma is meggyengült.

Átértékelt múlt
„Felbukkantak teológiai magyarázatok is a kialakult helyzetre. A leggyakoribb szerint minden rossz, amely bekövetkezett, a bűnösök büntetése miatt történik” – magyarázta a történész. „Gyülekezeti énekeink ekkoriban üdvtörténeti távlatból nézték az egyház sorsát, de a történelmet is ez alapján ítélték meg. Ez spirituális értelmezés. A zsidók vándorlását a magyar honfoglalással állították párhuzamba, a törököt pedig a büntetés eszközének látták.”

Károli Gáspár két könyvében is hasonló értelmezések jelennek meg. Károli 1563-ban arról írt, hogy hogyan állítható párhuzamba egymással a zsidó és a magyar történelem. „Bűneinknek köszönhetően eltértünk Istentől, ezért jöttek a csapások” – foglalta össze ennek lényegét az előadó. Ugyanakkor a török nemcsak Isten büntetésének eszközeként volt jelen a korabeli felfogásban. „A pápa és a török testesítették meg a kettős Antikrisztus fogalmát.”
De miféle bűnökről van itt szó pontosan? – adódik a kérdés. „Bűnön ez az értelmezés főleg a katolicizmus bűneit érti. Azt az üzenetet hirdetik, hogy meg kell bánnunk bűneinket, és meg kell térnünk. Ha ez nem történik meg, akkor bekövetkezik az összes ószövetségi sorscsapás” – magyarázta Zászkaliczky Márton. Ez a megközelítés nyomokban a későbbi évszázadok során is fennmarad, nem véletlen a Himnuszban való felbukkanása.
Ez a bűnfelfogás a középkori tradíciókkal való szakítást is jelentette. „Míg Szkhárosi Horváth András még elismerte a szent királyainkat, addig Károli már elveti ezt a hagyományt. Így a birodalmi gondolatnak sem lesz kontinuitása, csak az üdvtörténeti folytonosság marad. A magyar társadalom szétesett, nem tudtunk kapcsolódni a múlthoz billegés nélkül.” Mindez a német mintához képest nálunk politikától függetlenebb megközelítést eredményezett.

Európai disputák
Amíg a magyarok arra keresték a választ, miért történtek az őket ért sorscsapások, addig tőlünk nyugatabbra és északabbra élénk teológiai viták folytak a hatalom természetéről. „Sokféle modell volt. A korai protestáns nézetek szerint a politikai hatalom nem volt része a teremtésnek, arra a bűneset miatt lett szükség, és az a célja, hogy megzabolázza a bűnt. Ez a nézet azután igen sok további vitát szült” – fejtette ki az eszmetörténész.
„A skolasztika szerint teremtettségünktől fogva zóon politiconok vagyunk, tehát a politikai hatalom nem a bűneset után született. Ez pont ellentéte annak, amit a korai protestantizmus állított” – folytatta. „Európában ekkoriban szükség volt a politika beavatkozására a protestantizmus túléléséhez, ennek lett a következménye, hogy a világi és a hitbéli érvek keveredni kezdtek. Mindez csak jóval később szivárgott át a magyar disputákba.”

A teljes cikk itt érhető el.