https://misszio.lutheran.hu/radio/interjuk/861-haz-es-lelekepites

– Hogyan, mikor jutottál hitre?

– A bátyám, Pintér Károly, aki később lelkész lett, tért meg először. Óriási változás történt az ő életében, ami engem zavart. Tőle én is kaptam jó adagot a hitre való buzdításból. Ezután elmentem egy konferenciára, ahol Sréter Ferenc evangelizált, ott jutottam hitre. Amikor felszólított, hogy akik elfogadják az Úr Jézust, álljanak föl, én fölálltam, és mellettem állt az édesapám is. Édesanyám később jutott hitre.

– Hogyan lettél építész?

– 1951-ben érettségiztem Budapesten, és akkor részt vettem a Bethánia CE Szövetség közösségi alkalmain. Egy építészhallgató is volt közöttük, aki csodálatosan rajzolt. Rajztanár akartam lenni, akkor láttam meg, hogy az építészeknél is lehet rajzolni.

– Merre dolgoztál egyházi épületeken?

– Sok munkám van az egyháznál, például a Hittudományi Egyetem épülete. Vagy a piliscsabai templom, amit bontott épületként Bolla Árpád szerzett lelkészsége idején. Annak a terveit, a közösségi-, a szállásépületet mind én terveztem. Még kétkezi munkám is van benne, együtt betonoztunk. Bonnyai Sándor idejében Kispesten is részt vettem az építésben.

– Úgy tudom, nem nagyon fogadtál el ezekért pénzt.

– Természetesen nem, az egyházban szolgálni kell!

– A kispesti gyülekezetben rendszeresen prédikáltál vasárnapi istentiszteleten.

– Négyhetenként meg kellett tartani az istentiszteletet, mert akkor Bonnyai Sanyi bácsiéknak KIE-s közösségi alkalmuk volt. 21-22 évig tartottam istentiszteletet minden negyedik héten.

– A Bethániához is jártál?

– Igen. A Salétrom utcában Farkas János meg is kért szolgálatokra. A Rákosi-korszakban aztán a Bethániát mint egyesületet felszámolták.

– De személyes kapcsolatok megmaradtak? Találkoztatok néha Budapesten?

– Persze a régi tordasi bethánista közösség tagjaival összejártunk.

– Mint bethánista, hogy élted meg Kispesten a KIE-s, ágostonos irányzatot, teológiát? Hasonló volt ez a két kegyesség?

– Különösebb zavar nem volt. Csak az maradt meg bennem, hogy Sanyi bácsi nem osztotta az áldást, hanem csak elmondta. Azután én sem mertem, bárhol szolgáltam. Csak kértem az áldást, de soha nem emeltem fel a kezem áldást osztani.

– Mi volt a gyengéje szerinted az ágostonos közösségnek?

– A kirekesztés, hogy mást nem fogadtak el hívőnek. A kemény hang is jellemző volt a prédikációkban, de azt megszoktuk. A nagyfiam, amikor először elmentünk a Deák térre, csodálkozott: Miért nem úgy beszélnek, mint a Sanyi bácsi?

– Hosszú időt eltöltöttél Kispesten, ha nagyon rosszul érezted volna magad, biztosan nem maradsz ennyi ideig. Mi volt a pozitívuma az ő gondolkodásának, szolgálatának?

– A határozottság, amit keménységnek is lehet mondani. Az ember érezte, hogy a hit dolgában nem lehet „langyosnak” maradni.

– Később bibliaiskolában is tanítottál.

– Mindig érdekelt az egyháztörténet, aztán az EKE-bibliaiskolában, Piliscsabán tíz évig tanítottam is.

– Milyen forrásokból, kiknek a műveiből?

– Itt vannak előttem a szemelvények felsorolva, másfél A4-es oldal sűrűn teleírva.

– Ez rengeteg: Bornemisza Péter, Berki Feriz, Kónya István, Luther Márton, Masznyik Endre, Nemeskürty István, Ottlyk Ernő, Ravasz László, Vanyó László… Ezt a jegyzetet te állítottad össze?

– Igen, de nem csak egyháztörténetet tanítottam. A bátyám tartotta a dogmatikát és abba is belevont.

– Említetted, hogy sokat jelentett neked az az ige, amikor Jézus azt mondja, hogy „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a tyúk a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok!” (Lk 13,34)

– Igen, döntenünk kell, nem lehet egyszerűen csak az Istentől várni, hogy majd megtérít.

– Milyen kedves részeid vannak a Bibliában?

– János evangéliuma és a Római levél. Egyszer egy Salétrom utcai alkalmon Farkas Jánostól azt a feladatot kaptam, hogy a Róma 7,14–20-ról beszéljek: „Ki vagyok szolgáltatva a bűnnek. Hiszen nem azt teszem, amit akarok, a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok. Akkor már nem is én teszem, hanem a bennem lakó bűn.” Kemény dolog a hívő embereknek elmondani, hogy bennünk van még a bűn.

– Évtizedeket éltél meg az evangélikus egyházban. A kommunizmus alatt próbálták az egyházat kívülről és belülről is rontani. Hogy bírtad ki? Volt-e olyan, hogy otthagytad volna az egyházat?

– Nem. Erre jó volt az egyháztörténet ismerete, hogy nem lehet ilyen egyszerűen megoldani a problémákat. Soha nem akartam elhagyni az egyházat.

– Nem látsz jól, nehezen tudsz olvasni, de együtt vagy az élő Úrral.

– Imádságban igen, bár feledékeny vagyok, és külön gondolnom kell arra, hogy komolyan imádkozzak. Az elmenetellel is foglalkozom. Készülni kell, de nagyon remélem, hogy az én Uram irgalmas lesz hozzám, és megbocsátja az én nyomorúságomat, a bűneimet és hazavár.