Asztalos Richárd, a Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség lelkésze:
Olyan egyházban szeretnék élni, mely Isten családjának egységét és különbözőségeit is fel tudja vállalni. Melynek tagjai - a pünkösdi Lélek bennük végzett munkája nyomán - komolyan veszik Krisztus parancsát és áthatják a világot, mint a föld sója és a világ világossága.

Benkóczy Péter, a Budapest–Kőbányai Evangélikus Egyházközség lelkésze:
Ahol...
– valóban otthon érzem magam;
– nyitottan elfogadják a hit megélésének a sokszínűségét;
– Jézus a hívó szó;
– Krisztus a hitvallás közepe;
– a Szentlélek tüzét nem oltják le;
– a személyes ambíciók belesimulnak Isten tervébe;
– a közösség az imát, az egymásra utaltságot, a testvériességet, és az egymás megismerésének vágyát fejezi ki;
– ahol a komolyság és a megélt öröm, megfér egymással;
– nem értjük félre egymást, és igyekszünk mindent a másik javára magyarázni;
– a szakmaiság és a személyesség az önismeretben és isten ismeretben alázatos Krisztus követést jelent;
– az önkéntességet minden testvér és szolgatárs természetesnek veszi;
– a hit mélységei és magasságai, és maga az elköteleződés megtapasztalható minden hittestvér részéről.

Czöndör István, a Balatonboglár–Hács–Somogyvámosi Társult Evangélikus Egyházközség gyülekezeti munkatársa:
Olyan egyházban szeretnék élni, amely a jelenben él és nem a múltjában, amely nem történelmi, hanem aktívan történeti. Ahol nem a struktúrák és a tradíciók a fontosak csupán, hanem azok, akikhez küldettünk: az ember. Olyan egyházban élnék, amely felfedezi ismét a kis egyház aktivitását, lehetőségét, frissességét és függetlenedni akar minden politikai befolyás alól.

Gregersen-Labossa György, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség lelkésze:
Olyan „mozgalmas egyházban”, ahol a Szentlélek Isten a legfőbb Mozgató. Álljon apostoli alapokon és legyen reformátori értelemben püspöki testvéregyház! Ne legyen provinciális és egyszólamú! A szolgálat az oltártól induljon ki és oda térjen vissza, ahol az élő Krisztus vár és megszentel minket. Ha erre törekszünk, akkor nyitott, gyarapodó és vonzó lesz evangélikus részegyházunk.

Koczor Tamás, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze:
Jézus az evangéliumokban nem definiálja az Isten országát, helyette kis történeteket mesél róla. A történetekből, melyeket példázatoknak nevez, végül kibontakozik a lényeg, sokkal jobban, mintha körülírná néhány tételes mondatban.
Valahogy így vagyok én is az egyházzal. Beszélhetnék könnyekről, áldásokról, találkozásokról, hálás szívekről. Megértésekről és megtérésekről. Abban az egyházban élek, amiben szeretnék.

Novotny Dániel, az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium iskolalelkésze:
Az én álom-egyházam nem néz ki egyháznak. Inkább olyan, mint egy különös építési vállalkozás, egy nagy, komplex iskola, vagy egy kórház a gaboni dzsungel mélyén. Eleve valami értelmeset csinálunk ebben az egyházban: Eljárunk az emberekhez, ingyen és mosolyogva megjavítjuk a tetőt, bekötjük a lámpát, lerakjuk a járólapot; örömmel fogadjuk a gyerekeket, teljes odaadással játszunk velük, mesékre és történetekre tanítjuk őket; vagy éppen a lehető legkedvesebb módon igyekszünk gyógyítani a betegeket, csillapítjuk a fájdalmat. De mindenek előtt minden embert figyelmesen meghallgatunk, mindig van időnk beszélgetésre, és persze együtt étkezünk, mindig másokkal találkozunk az asztal körül. És csak arról lehet megismerni, hogy egyház vagyunk, hogy az emberek azt mondják: Nahát, ezek mennyi szeretik egymást – és mindenkit...

Simon Attila lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktorandusza:
Olyan egyházban szeretnék élni, amiben valakit valóban érdekel, hogy milyenben egyházban szeretnék élni.

Smidéliusz András, a Kajárpéci Evangélikus Egyházközség lelkésze:
Van bennem némi ellenérzés a kérdésfelvetéssel kapcsolatban. A magam részéről óvakodnék attól, hogy a magam vagy mások vágyai által elképzelt, ideálisnak vélt egyházképet összekeverjem a valóságos egyházzal, amely hitem szerint – minden gyarlósága, mulasztása, bűne ellenére is – Isten Lelke által életre hívott közösség. Mégsem szeretném megkerülni a kérdést: olyan egyházban szeretnék élni, amely le tud mondani önmegvalósítási igényéről.

Vári Krisztina Ágnes, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkésze:
A kérdésre Pünkösd ünnepén akár magától értődő is lehet a válasz: Élhető, életképes, élő egyházban. Gothár Péter „Megáll az idő” című filmjének első filmkockái az 1956-os szabadságharc romjai közt széthulló család életébe engednek bepillantást. Az édesanya gyermekeivel együtt kinéz az ostromlott városra és azt mondja mély elszántsággal: „Jó, akkor most itt fogunk élni.” A túlélés kényszere nem azonos az élettel, az életképességgel. Kérdező, érdeklődő, kommunikatív egyházban szeretnék élni, amely előbb szót ért a mai kor emberével azért, hogy ezt követően evangéliumot is hirdethessen. A világnak, az emberi közösségeknek, és az egyes embernek is nagy szüksége van a gyógyulásra, a hitre, reménységre, és a szeretetre. Az élhető, életképes élő egyház számomra Krisztus, és emberközpontú: az az elfogadó, és befogadó közösség, ahol ezt szabadon, kényszerektől mentesen, spontán megélhetem, megtapasztalhatom.