1Kor 13,13 alapján a hit, a remény és a szeretet hármasára mutatott rá a lelkész. „A hit definícióját a Heidelbergi káté is megadja. Abból le lehet vizsgázni, de önmagában semmit nem ér. A hitet meg kell élni” – fogalmazott. Rámutatott arra is, hogy a remény már a reformátorokban is megvolt, amikor ötszáz évvel ezelőtt elkezdtek dolgozni az egyház megújításán. A szeretet kapcsán az igehirdető összehasonlította az isteni szeretetet azzal az érzéssel, amire az ember képes: „Az isteni szeretet olyan, mint a tenger, kimeríthetetlen, az ember szeretete pedig mint egy kicsinyke tócsa.”

Az úrvacsorás istentisztelet után a templom főbejáratánál márványtáblát leplezett le Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész. Ezt követte a templomkertben annak a négy padnak a megáldása, amelyet az évfordulóra nemcsak felújítottak, hanem kis táblákkal is elláttak. Az udvari bútorok ezentúl ugyanis a reformáció négy alapelvét hirdetik: sola Scriptura, sola fide, sola gratia, solus Christus. A lelkipásztor rövid avató beszédében a terméketlen fügefa történetét idézte. Mint mondta: a reformáció évében az emberi léleknek is meg kell újulnia, éppen úgy, ahogy az előkert padjai és növényei is. (A történet aktualitását az évfordulón túl az is adta, hogy a közelmúltban molylepkék hernyói rágták le a templomkert bokrairól az összes levelet. A növények azonban az ünnep előtt kaptak egy esély: térdmagasságban levágták őket, a friss hajtások pedig hamarosan permetszertől gyógyulhatnak...)

A délután zárásaként a helyi Bartók Béla Művelődési Ház nagytermébe szólt az invitálás, ahol Szeverényi Mihály képeiből nyílt tárlat. Köszöntőjében László Jenő Csaba, a gyülekezet kántora azt a kérdést tette fel, hogy vajon mit keres egy képzőművészeti tárlat a reformáció emlékévének a meghívóján, miközben ismert, hogy a hitújítók oltárképeket, szobrokat vetettek tűzre, freskókat festettek fehérre? A kántor szerint az alkotások funkciója ma sem más, mint az ókeresztény művészetben volt: segítenek bennünket belelátni az isteni dimenzióba. „Szeverényi Mihály képei afféle útikönyvek a színről színre látás isteni világába” – fogalmazott. A tárlat megnyitóján  Jankó Zita brácsán Johann Sebastian Bach két művéből játszott. A képek és Bach muzsikája mellett pedig magának a művésznek, Szeverényi Mihálynak a bizonyságtétele is segítette az elmélyedést és azt a „távolba látást”, amelyről a kántor beszélt.