Bartha István, Balassagyarmati Evangélikus Egyházközség:
– Ugyanazt, amit Luther számára. Felismerést, nem felszólítást. Luther megértette az evangéliumot. Azt, hogy Isten irgalmas és szeret. És feltétel nélkül elfogad Krisztusért. És azt is, hogy ennek az a jelentősége, hogy nélküle biztosan elvesznénk, minden igyekezetünk ellenére.
A ma felismerése, hogy Isten nem csak engem szeret és fogad el, hanem másokat is. Ráébredhetek arra, hogy a katolikus, az ateista, a muszlim embertársamon keresztül is Krisztus cselekszik, és nem csak értük, hanem értem is.

Bence Imre, Budavári Evangélikus Egyházközség:
– Mit jelent nekem a reformáció? Egyrészt a levegő esélyét! Egykor Isten megmutatta, hogy akár egy szerzeteskével is el tud indítani egy világméretű megújulást. Ezért nem kell félnem, mert ha Isten meg akarja tartani és menteni az egyházát, akkor cselekedni fog! Ez nem csak arra kötelez, hogy úgy végezzem a feladataimat, hogy közben a megújulás vágya megszülessen a szívekben, hanem arra is, hogy egyházunk minden nyomora és bűne ellenére merjek türelmes lenni, várva a Lélek megújító munkájára, imádkozva azért, hogy Isten cselekedjen, ébresszen elevenítsen!
Másrészt fényt. A reformáció – bár egyháztörténeti ünnep, mégis Krisztus-ünnep! Krisztus ragyogott fel a középkori babonaságok és tévhitek közepette. Ma is ezt a fényt kell megtalálnunk, és továbbsugároznunk. Ha nem lesz az igehirdetésünk, tanításunk, életünk és reménységünk Krisztus-központú, akkor fénytelen, matt, sőt sötétséget hordozó csapat marad az egyházunk.
A reformáció nem emlék, hanem jel, s hiszem, hogy Isten ma is cselekvő!

Benkóczy Péter, Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség:
– Semmiképpen sem azt, hogy „lutheránus vagyok”, és még csak nem is pusztán az október 31-i dátumhoz kötöttségét, vagy az 500. évforduló megünneplését! A reformáció a találkozás, diskurzus, elmélyülés aktusa, ünnepben és hétköznapokban. Találkozás egymással, találkozás az egyház Urával. Sokan azt gondolják, hogy az a szó, hogy „egyház” az egyediségből, az egyetlenből ered: „Egy-ház”, „egyetlen ház”. Valamely keresztény vallás híveinek összességét jelöli, mint valamilyen szervezetet, intézményesült közösséget vagy éppen a „templomlakókat”..
A viszonyunk nem másodlagos: „Ahhoz a bizonyos egyetlen házhoz tartozom!” – gondolkodnak így sokan.
Az említett kifejezés azonban más szóból ered: „idház”, „idvház”, „idvességháza”, azaz „üdvösségháza”. A reformáció számomra ennek a szónak a felfedezését jelenti, mit jelent számomra az üdvösség? Az üdvösség a veszélyből vagy szenvedésből való szabadulás szava, és itt a bűn következményeitől való szabadulásról beszélünk. Az üdvösség Isten ki nem érdemelt ajándéka és csak a Jézus Krisztusba vetett hit által érhető el. Erre ad védelmező terepet, közeget, otthont az egyház, Krisztus teste.
A reformáció: a kegyelem Urához való szüntelenül visszafordulás és a benne megmaradás, az akaratán és szaván csüngés, mély megbékélés.
– „Üdvössségháza”!
– De csak „egy” van belőle?
– Egyetlen! Kizárólag egy! – „És ez így igaz!” – talán Luther Doktor sem mondaná másképpen.

Béres Tamás, Evangélikus Hittudományi Egyetem:
– Amikor a reformációra gondolok, visszatér a reményem, hogy előbb-utóbb a nagyon bonyolult történeteknek is lesz komoly, sokak számára érthető és fontos üzenete.

Horváth-Csitári Boglárka Flóra, Pestszentimrei Evangélikus Egyházközség:
– Reformáció = szabadság. Szabadnak lenni elvárásoktól, hatalmaktól, rendszerektől. A ma embere hajlamos különböző eszmékért rajongani, rabja rendszerek manipulációinak, a másik ember által támasztott elvárásoknak. Ezzel ellentétben a reformáció nagyon határozottan és ellentmondást nem tűrően hozza el a szabadságot!
Krisztus világos, egyértelmű útmutatást ad életünk minden helyzetére. Mi evangélikusok nem eszmékhez, nem rendszerekhez, nem embertársaink elvárásaihoz vagyunk kötve, hanem egyedül egy, csakis egy úton szabad járnunk: Isten útján.
Reformáció = szabadság! Frissít, felszabadít, új lendületet ad számomra!