–  Honnan jött az ötlet, hogy a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára szoborcsoportot készítsen?

– A helyi önkormányzat és az országgyűlési képviselőnk, Szatmáry Kristóf már két éve elkezdett gondolkodni azon, hogy az évfordulót méltón kellene megünnepelni. Budapest területén kevés olyan tér van, ahol egy nagy és méltó emlékmű és egyben park létrejöhetne. A XVI. kerületben van ilyen, a református templom mögött. Ezt az egész teret most elkezdték rendbe tenni, és a képviselő-testület már el is nevezte Reformátorok terének. Felkértek, hogy kezdjek el gondolkodni egy méltó emlékmű elkészítésén.

– Az emlékmű tervén egy kút körül látható a reformáció három nagy alakja.

– Luther Mártont nem lehet megkerülni. Ő a kezdet. Kálvint mint a reformáció másik nagy alakját formázom még meg. Harmadiknak Bocskai Istvánt választottam, akit mi, magyarok nagyon fontosnak tartunk. Ezzel saját nemzeti büszkeségünket is ki akartam fejezni. Európában mi voltunk az elsők, akiknek a hazájában – és ez többek között Bocskai nevéhez kötődik – megszületett a vallásszabadság.

– A Luther-szobor agyagváltozata már elkészült, műterméből hamarosan az öntödébe kerül, hogy bronzba öntsék. A monumentális alkotás Luthert nagyon határozott, ugyanakkor fiatalos vonásokkal ábrázolja. Miért így formálta meg?

– Amikor az ötszáz évet ünnepeljük, akkor, azt gondolom, meg kell mutatni Luther és Kálvin között a különbséget. Luther harmincnégy éves volt a reformáció indulásának idején. Ő volt az, aki rámutatott az akkori katolikus egyház bűneire, a Szentírást jobban középpontba helyezte, és hangsúlyozta, hogy a bűnöket csak Isten bocsáthatja meg. Luther a reformáció kezdetén úgy lépett föl, mint egy forradalmár. Úgy képzelem el őt, mint egy fiatal, felháborodott, de tiszta embert, akiben óriási elszántság van, aki az egyház megtisztulásáért akkor is kiáll, ha ezért kiátkozzák. Ezért fiatalembernek ábrázoltam, aki előrelép, akinek lobog a ruhája. Kezében pedig ott a kilencvenöt tétel.

– A Kálvin-szobor tervezett alakját a maketten láthatjuk. Nagyon szilárd lábakon álló reformátor áll előttünk.

– Kálvin olyan lesz, mint egy oszlop. Ő annyira puritán volt, hogy csak a Szentírásra tekintett, azt mondta, hogy semmi más ne legyen, ami a figyelmet más irányba vihetné. Az ő puritánsága – hogy vessük le a sallangokat – nagy és fontos üzenet. Bár én úgy vagyok, hogy a zenére, a szobrokra, a festményekre szükség lehet – hiszen sokaknak adnak segítséget a megértéshez –, de értem, hogy abban a korban miért hangsúlyozta Kálvin a puritánságot. A Biblia saját nyelven olvasását a tanításában ő is kiemelte. Ezért Kálvin – aki két lábon áll, ruhája nem lobog – kemény emberként egy óriási Bibliát fog a kezében tartani.

– Ehhez képest Bocskai Istvánt hogyan formálja meg?

– Díszmagyarban, tollal és süveggel ábrázolom. Büszke embernek fogom megformálni, kezében egy papírral, amelyen a vallásbéke egy mondata szerepel. A Bocskai-szobor fő üzenete, hogy legyünk büszkék a magyarságunkra, arra, hogy sok mindent mi tettünk meg először. Emellett nagyon fontos üzenet számomra, hogy békét kell kötni. Ez általában is érthető, de arra is utalni szeretnék vele, hogy legyen békesség és még erősebb közösség a katolikus, református és evangélikus felekezet között.

– A készülő szoborcsoport közepén kút van. A víz elsősorban a megújulás és a megtisztulás jelképe. Az ókeresztény művészetben a kút többek között a lélek felüdülését, valamint a keresztség életadó erejét szimbolizálja. Ön mit fogalmaz meg ezzel?

– Férjem és egyben munkatársam, Ruszina László ötletére terveztem a szoborcsoport közepére a három méter átmérőjű kutat. Számomra a víz, a forrás az Isten szimbóluma. A víz a földet szimbolizáló gömbön fog lefolyni, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a földet az Isten megtisztítja. Megfigyeltem, hogy az emberek nagyon szeretnek kút mellett ülni, ezért úgy terveztem meg, hogy ne legyen magas, és a szélé- re le lehessen majd ülni.

– Milyen lesz az egymáshoz való viszonya a három szobornak és a szoborcsoport centrumában lévő kútnak?

– Nagyon fontos a három szobor egymáshoz való kapcsolódása. Formailag is meg kell fogalmaznom, hogy e három alak nemcsak egymáshoz kapcsolódik, hanem mindhármójuk a kúthoz, azaz Istenhez kötődik, és ebben válnak eggyé. Luther feltartja a tekercset, Kálvin lent tartja a Bibliát, Bocskai pedig közepes magasságban fogja a papírt. A kutat körbeveszi három körcikkely formájú pad, a szobrok azokon fognak állni. A padokra és a kút szélére is le lehet majd ülni, a padok és a kút között pedig sétálni lehet. A reformátorok nevei a padok külsejére kerülnek, a belső részeken pedig bibliai idézetek lesznek olvashatók. Olyan idézeteket keresünk, amelyek azokhoz is szólnak, akik nem járnak templomba, hiszen nekünk őket is meg kell szólítanunk.

– A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója nemcsak múlt, hanem jelen is. Mit tart ön a reformáció mai üzenetének?

– Elsősorban azt, hogy nem magunkat kell ünnepelnünk, hanem a jövő felé kell tekintenünk. Azt gondolom, hogy mai világunk – Jézus és a reformátorok korához hasonlóan – nagyon nehéz. Talán nem véletlen, hogy az ötszázadik évfordulóra ezt a szoborcsoportot készíthetem. Hiszem, hogy ma a meggyőződésre is szükség van, de a megtisztulásra is. Ha mi, katolikusok, evangélikusok, reformátusok képesek vagyunk megfogni egymás kezét, akkor – hiszem – az egyház és a tanítása vonzóbb lesz. Fontosnak érzem a kötelező hitoktatást. Azért kell a hittant már pici korban elkezdeni, mert a nagy dolgok mindig egyszerűek. Egy gyermeknek a tiszta lelkébe ezek a fontos üzenetek könnyebben bevésődnek. A felnőttkor küszöbén aztán meg kell majd neki is küzdenie a felnőtthitéért, mint minden gondolkodó embernek, de ez sokkal könnyebb lesz számára. Az egyháznak ma is feladata, hogy megmutassa: akkor lehet teljes az élet, ha hiszünk Istenben. Egy ember sokkal könnyebben tudja önmaga legnagyobb problémáit megélni, ha van igazi támasza. Persze ez kegyelem kérdése is.

– Beszélgetésünk alatt többször is utalt az ökumené fontosságára. Talán az is szép szimbólum, hogy katolikus alkotja meg a reformáció emlékművét.

– Ahogy Ferenc pápa is kifejezte, hogy Luther tanaiból mi, katolikusok is tanultunk, ugyanúgy gondolom én is. Ma is minden felekezet feladata, hogy megtisztuljon, és mindenkit az Isten felé tereljen. Számomra ez egy fő üzenet. Evangélikus és református felmenőim is voltak. Többször megélhettem, ahogy családi összejöveteleken a három felekezet lelkészei és papjai jó barátságban beszélgettek. Egyszer volt csak köztük vita, az is kártyázás miatt alakult ki… Ma is minden felekezetből vannak barátaim. Egyszer lemaradtunk a virágvasárnapi Bach-passióról, így a Deák téri evangélikus templomba mentünk nagyszombaton. Amikor ezt elmondtam katolikus pap sógoromnak, ő azt mondta, hogy nem baj, ugyanahhoz az Istenhez imádkoztunk.

– Az ön alkotásairól P. Szabó Ernő úgy fogalmaz, hogy „a művek mintha csak a földi és az égi szféra, az anyagi és anyagtalan, a lélek és a külvilág, a szent és a profán közötti határvonal átjárhatóságára, a megváltás lehetőségére-lehetetlenségére kérdeznének rá újra és újra”. Ez a pontos megfogalmazás a reformáció emlékművel kapcsolatban talán kiegészíthető azzal is, hogy ez a szoborcsoport párbeszédbe helyezi a felekezeteket és a hívőt a nem hívővel.

– Teljesen igaz. Nagyon fontos, hogy a forrást, Isten jelképét felismerjük. Erről szól ez a szoborcsoport és az életművem is. A készülő szobrok mellett egyébként játszótér is lesz, ennek nagyon örülök, hiszen így a fiatalok is örömmel fognak a szobrok körül mozogni. Ha a szobor nem szolgálja a reformáció üzenetét, akkor el fognak mellette menni. Arra törekszem, hogy a reformáció üzenetéhez méltón találkozási hellyé váljon ez a szoborcsoport, olyanná, ahol el lehet gondolkodni, lehet meditálni, ahol jó lenni.  

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 1. számában jelent meg, január 8-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.