A délelőtt féltízkor kezdődő programra összegyűlt lelkes kis csapat számára dr. Garádi Péter készült tartalmas, megszólító előadással A keresztyénség helyzete, perspektívái és küldetése a mai korban - És hol vagyok én a rendszerben?” címmel. A csoportos beszélgetések során mindenki hozzátehette a témához saját gondolatait, így imádkozhattunk együtt megújulásért.
Az ebéd után illusztris vendég lépett a színpadra: Takáts Tamás blues zenész, a Takáts Tamás Blues Band, a Karthago és az East együttesek frontembere beszélt megtéréséről. Őszintén tárta a hallgatóság elé, honnan és hogyan talált haza az Úr Jézushoz, milyen megtapasztalásai voltak megtérése óta. Ezen kívül három dal eléneklésével is gazdagította a programot, bizonyságot téve arról, hogy a zenét hogyan hatja át Krisztus Lelke.
A nap zárásaként, az úti áldás előtt Koháry Ferenc férfimissziós referens adott rövid áttekintést a férfimisszió helyzetéről, majd a gyülekezet ifjúsági zenekara tartott mini blues koncertet, friss lendületet adva az utolsó közös perceknek.
A résztvevők tanításban és lelkesítő élményekben gazdagított lélekkel adhattak hálát az Úrnak a nap ajándékaiért.
E sorok írója köszönetet mond a pesterzsébeti Józsué férfikörnek, s mindazoknak, akik a nap szervezésében, lebonyolításában, szolgálataiban részt vállaltak. Soli Deo Gloria!