A siralomház tanúja – Jány-levelek a vezérezredes utolsó napjaiból

A siralomház tanúja – Jány-levelek a vezérezredes utolsó napjaiból

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Kő András
A második világháborús Magyarország tragikus sorsú 2. magyar hadseregének egyre bővülő irodalma van. Az emlékek mindenkor sebeket tépnek fel, fájdalmakat szülnek. Így van ez vitéz Jány (Hautzinger) Gusztáv egykori vezérezredes, hadseregparancsnok esetében is, akit 1947 őszén koncepciós perben ítéltek halálra és végeztek ki. Amiért most őt idézzük, annak az a magyarázata, hogy rokona, a maradandó nyomokat hagyó Balikó Zoltán evangélikus esperes, aki a siralomházban felkereste Jányt, ebben az évben lenne százesztendős.

Egy kicsiny fadobozban maradtak meg Jány Gusztáv utolsó levelei, feljegyzései, ismeretlen fényképei, amelyeket a vezérezredes Ilona nevű húga őrzött meg az utókornak. Az ő halála után a dokumentumok fiához, Jány Gusztáv unokaöccséhez, dr. Korompay Sándor orvoshoz kerültek, majd az unokaöcs, illetve felesége elhunytakor ifjabb Korompay Sándor – a fadoboz jelenlegi tulajdonosa – tárhatta fel tartalmát.

Jány Gusztáv személyének és küldetésének megítélése a mai napig megosztja a közvéleményt, jóllehet a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 1993. szeptember 27-én és október 4-én meghozott ítéletében felmentette az ellene emelt vádak alól, „mert a terhére rótt bűncselekményt nem követte el”. A Budapesti Népbíróság 1947-ben koholt vádak alapján, ellentmondásos körülmények között indította meg ellene a büntetőeljárást, és hozta meg a halálos ítéletet.

Az élet utolsó évei olyanok, mint egy álarcosbál vége, amikor mindenki leveszi a maszkot. Az akkori idők talán legképzettebb magyar tábornoka sem kergetett illúziókat, levelei azonban tele vannak emberi érzésekkel, amelyek a lét legegyszerűbb kérdéseit vetítik elénk.

A fadobozból elsőként egy összehajtott papírlap került elő. Egy lepréselt pipacsvirágot rejtett a „boríték”.

– Guszti bácsi sírjáról van – kaptam a magyarázatot. – Azok után nőtt rajta, hogy a Rákoskeresztúri új köztemetőben eltemették. Ismeretes, hogy Tildy Zoltán köztársasági elnök elutasította a kegyelmi kérvényt, viszont az akkori szokásoktól eltérően hozzájárult, hogy a Gyűjtőfogházban végrehajtott kivégzés – agyonlövés – után a család eltemethesse a holttestet. Nyilván kivitték lovas kocsin a kijelölt és megásott sírgödörhöz, és a családtagok ott vehettek tőle búcsút. De nem jelölhették meg a sírt a nevével, ellenben rákerülhetett egy fakereszt, valamint egy kis márványlap, amelyen utolsó szavai állottak. A család erős lelkületű tagjai ugyanis, öcscse, Sándor – feleségével és fiával –, valamint unokahúgának, az én keresztanyámnak a férje, Balikó Zoltán pécsi evangélikus esperes egy nappal a kivégzés előtt bemehettek a siralomházba, és ott hangzott el Guszti bácsi következő mondata, ami megjelölte a sírját: „Nem én vagyok erős, hanem aki mögöttem áll, Krisztus.”

Balikó Zoltán Érd evangélikus gyülekezetének a megszervezése során ismerkedett meg Korompay Ilonával, 1943-ban kötöttek házasságot. Érdről hívták be 1942 márciusában tábori lelkészi szolgálatra, és a 2. magyar hadsereggel a Don-kanyarba vezényelték. Lajos bátyja hősi halála miatt azonban hátországi szolgálatra irányították. A bevetés előtt álló kisebb alakulatok lelkipásztora lett. A front összeomlását, a 2. magyar hadsereg tragédiáját a fronttól távol érte meg. Mivel megtagadta, hogy felesküdjön Szálasira, jóakaratú elöljárói a hadbíróság elől a kőszegi katonai alreáliskolába helyezték el tanárnak. Az iskolát 1945 januárjában a front elől evakuálták. Balikó 1946 elejéig tartózkodott Németországban hetvenhárom középiskolás diákkal.

A kicsiny fadoboz tartalma elárulja: Jány leveleinek egy része a tizenhárom hónapos amerikai fogságból származik. Miután a vezérezredes a Don-kanyarból hazatért, 1943. július 22-én nyugdíjazták. 1944. november végéig magánemberként élt Pesten betegeskedő feleségével. Később átköltöztek Budára, majd Dunaszerdahelyre a rokonokhoz. 1945 márciusában azonban úgy döntöttek, hogy egy Ausztriába tartó autóbuszon elhagyják az országot. Velük tartottak ifjabb Korompay Sándor nagyszülei, Hautzinger Ilona és férje, idősebb Korompay Sándor is. Idő múltával Bajorországba kerültek, Eichendorfba, ahol 1945. május 1-jén az amerikaiak elfogták Jányt.

„Prisoner of war post card” – olvashatjuk a nyomtatott betűket. A háború foglyának levelezőlapja 1946-ból. A címzett Balikó Zoltán.

„Kedveseim! […] Köszönettel kezdhetem meg a finomságokért, leveletekért és a látogatásért. [A családtagok ugyanis felkereshették a fogságban is. – K. A.] Nagynagy öröm volt. Zoli [Balikó Zoltán] beszédét külön is köszönjük, hisz vasárnap nem tudott bejönni a német pap. Csak ne fosszátok meg magatokat semmitől. Én el vagyok látva, és hál’ Istennek, jól vagyok. Mindnyájatokat szeretettel csókol Gusztitok. Körömkefét kér[ek], Jány Gusztáv vezérezredes.”

Azt követően, hogy Jányt az amerikaiak elfogták, hamarosan meghalt a felesége. 1945. július 10-én temették el Németországban Ilonáék és Balikó Zoltán.

– Zoltán tartotta a sírbeszédet – említette Korompay Sándor –, amelyet nagyapám kusza betűkkel leírt, tudniillik Guszti bácsi – érthető okokból – nem lehetett ott a szertartáson. Viszont kérte, hogy tájékoztassák arról, mi hangzott el.

Felesége halála után írta azt az imát, amelyet szintén megőrzött a fadoboz:

„Ima, Ancikám emlékére. Örökké való király! Soha el nem múló és Mindenható! Meghalt páromról emlékezem meg ma, ki egykor benned hitt, kit szerettem, kit ma is szeretek. Nem halott ő, mert te nem vagy a holtak, hanem az élők istene. Zárd lelkét atyai szívedbe, ahonnan egykor kilépett. […] Szentlélek! Szeretet és erő lelke! Kösd össze, amit a halál szétválasztott, te megszabadítottad szegénykémet hazatértekor a halandó földi sátortól. Engedd most már, hogy mellettem lehessen mindenütt és mindenkor. Erősítsd bennem a hitet, hogy nálad van életben, szeretetben és békességben. Találkozásunkat, a viszontlátást tedd örömmé Te, akinél ezer esztendő annyi, mint egy nap, és add, hogy az én várakozásom is örömmé váljék. Ámen.”

– Milyen volt a házasságuk? – kérdeztem.

– Szép kapcsolat volt, csak sajnos nem volt gyermekük.

Egy másik, 1946-ból származó levél:

„Május 18-án kiengedtek [az amerikai fogságból], akkor írtam Sándornak, hogy mihelyt Anci sírját rendben tudom, és tőle elbúcsúztam, indulok, és állok az elkövetkezők elé. Augusztus elsejei szállítmányra jelentkeztem is. Ahogy a helyzetet átláttam, a dátum meg is felelt volna, mert Ancim névnapjára elkészült a sír betonlappal való befedése, fejtől fekete márványtábla áll a sírirattal, mögötte a régi keresztet meghagytam. […] Egy Krisztus-fejet faragtattam. Júliusban a szerelvények leálltak. Úgy van, hogy október közepén indítják azt a csoportot, amelybe felvettek. Egyebütt hely nem volt, ott az elmaradottak voltak és vannak. […] Én jól vagyok… és papírspárgából készítek női tarsolyokat, amiből rendesen megélek. Adja Isten, hogy jól legyetek Mindnyájan, szeretettel csókolok mindenkit, Gusztitok.”

– Milyen jellem tükröződik Jány Gusztáv ez idő tájt írt leveleiből?

– Keménység és határozottság jellemezte haláláig, ugyanakkor mélységesen vallásos, istenfélő volt. Vallásosságára jellemző, hogy mindennap olvasta a Bibliát, és sokat imádkozott. Felesége halálakor írt fohásza is bizonyság erre.

Galli István jogásztól tudjuk, hogy „az evangélikus egyház hű fia volt, mert a Ludovika parancsnokaként berendezett egy evangélikus kápolnát, tiltotta a trágár beszédet, szinte bigott vallásos volt”.

Ifjabb Korompay Sándor így folytatta:

– Az első kegyelmi kérvény indoklásában olvashatjuk, hogy „nem lapult és nem szökött, hanem vállalni kívánta katonai rangjából és feladatából folyó összes cselekedeteinek következményét, állandóan hangsúlyozván, hogy csakis úgy kíván védekezni, hogy másnak ne ártson védekezésével”. A szüleink sokat meséltek nekünk, gyerekeknek ezekről a hónapokról és magáról a perről, a tárgyaláson ugyanis Guszti bácsi egész rokonsága, családja jelen volt. Édesapám egy alkalommal azt mondta neki, hogy be fogja vinni a Honvédelmi Minisztériumból azokat az iratokat, amelyek igazolják: több ízben jelentette a felszereléssel kapcsolatos hiányosságokat, a németekkel szemben elégedetlen volt, és így tovább. Guszti bácsi azonban leintette azzal, hogy az ő sorsát már úgyis eldöntötték, kár minden erőfeszítésért. Különben sem akarja, hogy másokat sodorjon bajba önmaga védelme miatt. Amikor Németországból hazaérkezett, mindjárt levették a vonatról, tehát tudták, hogy jön, és a katonai ügyészségre vitték. Háromszáz napot töltött a Nádor utca és a Zrínyi utca sarkán lévő épület pincéjében.

X

1947. október 4-én volt a népbírósági tárgyalás zárónapja. Az utolsó szó jogán Jány többek között a következőket mondta: „Magamat bűnösnek nem érzem. 1945 augusztusában már tudtam, hogy a háborús bűnösök listáján szerepelek. Ártatlanságom tudatában, hadifogságból való szabadulásom után a legelső hazatérő szerelvényen helyet kértem, és visszatértem önként, anélkül hogy erre az amerikai parancsnokságok vagy a megélhetés gondjai késztettek volna.” Ahogy megérezte és unokaöccsének mondta: halálra ítélték. Az ítélet elhangzása után Jány felállt, és határozott hangon közölte: „Kegyelmet nem kérek, mert ezzel elismerném bűnösségemet!” Dr. Jármay Zsigmond, Jány Gusztáv választott védő- je 1947. november 24-én per-újrafelvételi kérelmet nyújtott be. Kérelmét a Budapesti Népbíróság másnap, november 25-én elutasította. Egyetlen lehetőség maradt még: Tildy Zoltán köztársasági elnök. De Tildy is megtagadta a kegyelmet. Talán félt az oroszoktól?…

Györkei Jenő hadtörténész 2002-ben megjelent, Tábornokok meghurcolása 1945– 1948 című könyvében Jány búcsúlevelét közli. A fadobozból előkerült dokumentumok között azonban van egy másik búcsúlevél is, amelyet nem ismer a hadtörténet, és a kivégzés előtti napon íródott. Így hangzik:

„Kedves Sándorkám! Etuskám. [Sándor testvérének feleséget szólítja így.] Utolsó estémen köszönetem kell hogy még egyszer kihangsúlyozzam végtelen jóságotokért, azért a mélységes szeretetért, amelyet egész életemen keresztül rám szórtatok, melynek legszebb virágai akkor hullottak rám, amikor a legsúlyosabb napok virradtak rám. A Mindenható Isten áldása kísérjen titeket és szeretteiteket még sok boldogsággal teli esztendőn keresztül.

Még csak azt kérem, hogy ha ti temettek el, a legegyszerűbb legyen, csak a család legyen ott, és Laci [Sándor testvérbátyja lányának a férje, aki szintén pap volt] vagy Zoli [Balikó] egyszerű imával búcsúztasson. […] Ne legyetek szomorúak, hisz csak a test megy el, a lélek Veletek van, és utolsó imádságomban azt kérem az Úrtól, hogy őrizze meg Mindnyájatokat minden gondtól és bajtól. Isten áldjon meg benneteket, Kedveseim. Szerető csókjaimat küldöm Hozzátok, Gusztitok. XI. 25.”

A búcsúlevél mellett egy meghatalmazást is kiállított Jány Gusztáv a családtagok számára, de ezt már hajnalban, közvetlenül a kivégzés előtt: „Felhatalmazom Hautzinger Sándor vagy Korompay Sándor testvéremet, illetve sógoromat, hogy itt lévő holmijaimat átvegyék. Kérem egyben, hogy zárkámban lévő Bibliámat a koporsómba magammal vihessem. Budapest, 1947. november hó 26. Jány Gusztáv.”

– Nem tudom, hogy a Biblia végül bekerült-e a koporsóba, mert a tanúk már meghaltak – mondta Korompay Sándor –, de valószínűnek tartom. Édesapám a hetvenes években átvitette az exhumált holttest maradványait szülei sírjába, a Farkasréti temetőbe, ahol a család több tagja is nyugszik.

– Hogyan sikerült ezt keresztülvinnie?

– Fogalmam sincs, hogy kik lehettek a segítségére… De továbbra is jeltelenül feküdt a fekete obeliszk alatt, és csak a rendszerváltozás után nyílt lehetőség arra, hogy a nevét, a születési és a halálozási évszámát feltüntessék. Guszti bácsi már korábban publikált búcsúlevelében megjegyezte: „Ha olyan idők jönnek, hogy az megoldható, akkor, ha az anyagi megterhelést nem jelent majd, Ancim hamvait hozassátok haza, hogy hazai földben pihenhessen.”

Györkei Jenő írja említett könyvében, hogy a hamvakat az eichendorfi temetőből Szende László nyugállományú ezredes áldozatos szervezőmunkája eredményeként 1994 nyarán hozták haza, és férje mellé helyezték a Farkasréten.

X

Jány Gusztávot 1947. november 26-án, egy szerdai napon, reggel 8 órakor a Gyűjtőfogházban végezték ki. A halál okának megjelölése: „Bírói kivégzés, golyó által.” Egyéb esetekben ez állt a kivégzettek neve mellett: „Fulladás.”

A gyászszertartást végül nem Balikó Zoltán, hanem Majba Vilmos kőbányai evangélikus lelkész végezte, aki a siralomházban az utolsó éjszakát Jány Gusztávval töltötte. A sír körül csak a szűk családtagok lehettek jelen.

A nyilvántartás szerint a vezérezredes földi maradványait 1974. november 27-én – tehát az első eltemetéssel majdnem napra egyezően, de huszonhét év különbséggel – dr. Korompay Sándor kérésére exhumálták, és hivatalosan átvitték a Farkasréti temetőbe, ahol a családi sírboltban, az 1-C parcella 0. szakasza 2-es sorának 16. sírhelyén kapott végső nyughelyet. De továbbra sem jelölték meg a sírhelyet a nevével. Erre csak a rendszerváltozás után kerülhetett sor. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2004. október 19-én védetté nyilvánította Jány Gusztáv sírját.

Balikó Zoltán, a rokon, a barát, a tanú, 1959-től a pécsi evangélikus gyülekezet lelkésze viszontagságos élet után, 2005-ben távozott az élők sorából. 

 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 7. számában jelent meg, 2017. február 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!