A Wikipédia angol és svéd nyelvű oldalai egyaránt arról tanúskodnak, hogy a svédasztal (smörgåsbord) 1939-ben vált nemzetközileg ismertté a New York-i világkiállítás svéd pavilonja egyik éttermének jóvoltából. Mi, magyarok azonban „természetesen” már korábban meghonosítottuk…

Terítéken

Alaposan gyanítható, hogy Gundel János volt az, aki – egy svéd koronás fő magyarországi látogatásakor – elmélyedt az érkező vendég nemzeti kultúrájában és szokásaiban. Javaslatát azonban nem pusztán az északi gasztronómia iránti tisztelet motiválta. A svédasztalos ötlet lényege ugyanis állítólag az volt, hogy a több tucat, magát rendkívül fontosnak tartó magyar nemesember saját maga vehessen egyazon hatalmas terített asztalról – netán épp a svéd királyi vendéggel egyszerre mártva a tálból… – a Gundel-féle finomságokból, gusztusa és kapacitása szerint. A mi svédasztalunk mintája, ötletadója mindazonáltal a svédek „terülj-terülj asztalkája”, a smörgåsbord (ejtsd: szmőrgoszbúd). Szó szerinti fordításban a smör + gås annyit tesz, mint „vaj + liba”. Az elnevezés a vajköpülés műveletével függ össze: tudniillik köpüléskor az első vajcsomók mint megannyi billegve úszkáló kisliba jelentek meg a savó felszínén. Ezek pedig a háziasszony kegyé- ből az éppen ott lábatlankodók kenyerére kerülhettek, az élvezet netovábbját jelentve, magát a jólétet, a „tejben-vajban” édeni állapotát idézve.

Smörgåsbord és környéke

Tehát a „vajas kenyerek asztalától” eredeztethető az a tipikusan skandináv kínálási mód, amely meghódította világot? Tény, hogy nagyobb ünnepek, avagy fogadások, rendezvények alkalmával csaknem minden svéd étteremben pompázik egy-egy asztal, dúsan megrakva és folyamatosan feltöltve hideg és meleg elő- és főételekkel, halakkal, desszertekkel. Julbord („karácsonyi asztal”, ejtsd: jűlbúd) néven pedig Svédia-szerte láthatunk ma is ilyen asztalokat cégeknél, áruházakban – például az IKEA-ban is –, de hagyománytisztelő nagyobb családoknál is, ádvent első vasárnapjától egészen újévig. E svédasztalokra újsághirdetések útján már október végétől kezdik toborozni a vendégeket, akik azután családostul vagy munkatársaikkal, ismerőseikkel, baráti körben karácsonyig (sőt újabban már vízkeresztig!) akár többször is részt vesznek ezekben az asztalközösségekben. Csakhogy – mint láthattuk – sem a smörgåsbord, sem a julbord összetett szavak elemei nem utalnak a „svédségre”.

A svédasztal fogalma azonban a skandináv országban mégis sokkal régebbi időkre nyúlik vissza, mint ameddig a „kiguglizható” források viszszavezetnek… A svédasztalos étkeztetési forma egyik szerényebb változata, a Svédia-szerte minden munkanapon legalább kétszer kötelezően (!) – sok helyütt imádkozással egybekötve – megtartott kávészüneteknek nevet adó ficka (majd fika, ejtsd: fíká) gyakorlata már a svéd egyház történetének hajnalán kialakult.

Evangélikus asztalközösségek

A hazánknál ötször nagyobb Svédországban a reformáció elején még csak kevés faluközösségnek volt temploma, az egyház tagjai számára ugyanakkor lényegében kötelező volt a vasárnapi istentiszteletek látogatása. Az egyházközség templomától távolabb lakók számára azonban az akkori útviszonyok mellett (kivált a svéd télben majd fél éven át csaknem járhatatlan hegyi utakon) bizony egy teljes napi távollétet jelentett a hitélet eme nem éppen szabad, ám kétségkívül közösségmegtartó gyakorlása.

Ember is, állat is megéhezett, mire eljutottak a templomig. Hogy a visszaúton se dőljenek ki, az ennivalót a távolsághoz illő bőségben, s az ünnephez méltón kellett bekészíteni az elemózsiás, illetőleg abrakoltató tarisznyákba. Mielőtt a medve- vagy szarvasbőrökből kibontakozó hívek Isten hajlékába tértek, a fogatokból, szánokból kifogott lovakat, szarvasokat gazdáik – nyakukra abrakzsákot aggatva – bekötötték a templom melletti hatalmas csűrbe. Az akkoriban szokásos, két-három órás istentiszteletek után – lelki táplálékkal immár bőségesen megtelve – a hívek is az állatok melegétől idő közben megenyhült csűrbe gyülekeztek, és a saroglyákból előkerített, falvanként is igen eltérő tartalmú tarisznyáikat, szütyőiket, zsebeiket – ez a ficka – egy hatalmas asztalra ürítve, jó keresztyénekhez illő módon a testvért nyájasan kínálgatva közös ünnepi lakomába fogtak.

Így juthattak vasárnaponként változatosabb falatokhoz a más falubéliek is, s finomabbakhoz a kevésbé tehetősek, míg a módosabbak – a szószékről hallott, alázatra buzdító intelmeknek megfelelően – az egyszerűbb étkekből is megelégíttettek. Az egykor templomok felé trappoló lovak testmelege által temperált levegőjű csűrök hosszú közös asztalától alig négy-öt évszázad alatt meg is érkeztünk a mai svédasztalhoz, amely alapvető funkcióját tekintve az idők során lényegében alig változott. Vagy mégis?

A szerző Svédországban élő evangélikus lelkész.

Az ádventi időszakban sokan hivatalosak munkatársaikkal egy julbordra valamelyik tradicionális vendéglőbe, illetve a barátaikkal egy-egy könnyebb délutáni „menetre”. S ha még mindig marad idő s főleg étvágy a nemritkán harmincöt-negyvenötféle hideg és meleg ételre (például csak heringből vagy sajtból akár hat-nyolcféle is lehet az asztalokon!), akkor – mondjuk, egy családi kedvezményre jogosító kártyával – beugorhat az ember a helyi IKEA hagyományosan gazdag és megfizethető julbordjára is. E tipikusan svéd svédasztalok klasszikus kínálatában általában megtalálható a tejberizs is, amely errefelé ugyan kissé sósabb, ám így is kedvence a gyermekeknek. A munkahelyeken Svédia-szerte – a mi hivatalunkban is – az a gyakorlat, hogy alkalmanként más és más csoport vagy pár, de legtöbbször a kollektíva minden egyes tagja felel a fikaasztalra kerülő vajért, kenyérért, sajtért, kekszért.

Alapvetően a templomok mellett megmaradt hatalmas pajták, csűrök mai hasznosítása sem tér el az eredeti funkciójuktól: a rusztikus építmények igen megbecsült és kedvelt helyszínei exkluzív esküvőknek és egyéb rendezvényeknek. E többnyire fenyőből vagy nyírfából épült tereket az egykor itt napi betevőért hálát adók imái „átitatták” szakralitással. S ez a szellem a vendéglátás gasztronómiai élményén túl valami mással, többel is felvértezi a svédeket: azt vallják, hogy szeretetközösség nélkül nem létezik igazi vendéglátás. Agapé hiányában a svédasztal csak ízek orgiája, nem a test, a szellem és a lélek harmonikus táplálása. Képeinken egykori csűrök, amelyekben fogatokkal is könnyedén megfordulhattak – ma esküvői rendezvények helyszínei.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 7. számában jelent meg, 2016. február 7-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.