svéd

Hazánkban járt Antje Jackelén svéd érsek

Budapest – A budapesti Svéd Nagykövetség meghívására hazánkba érkezett a Svéd Evangélikus Egyház érseke, Antje Jackelén. Érkezésének napján, 2019. március 29-én a Magyarországi Evangélikus Egyház vendégeként ellátogatott az Evangélikus Országos Múzeumba, ahol Fabiny Tamás elnök-püspök vezetésével megtekintette a tárlatot és annak becses kincsét, Luther Márton végrendeletét.

Áldások a határon – sokszínű közösségben – Svéd–magyar lelkészkonferencia

Szeged – Kétévente adatik meg svéd és magyar lelkészek számára, hogy közös alkalmon vegyenek részt. Most április 6. és 10. között rendezték meg Szegeden a 7. svéd–magyar lelkészkonferenciát, amelyen az integritásról, az identitásról volt szó, és arról, hogy Krisztust „magunkra öltve” szolgálhatunk.

Skandináv egyházak válságban – Ki marad a végén?

Az észak-európai államok népességének többsége történelmileg a protestáns kereszténységhez tartozik, amely a lutheri reformáció által kialakult kegyességet követi. Az evangélikus egyház Európa északi területeinek vezető vallása, mely törekszik a helyi állammal a lehető legszorosabb és legkiegyensúlyozottabb együttműködésre.

Gammalsvenskby – Svéd evangélikusok faluja Ukrajnában

Az Evangélikus Élet magazin legutóbbi számában emlékeztünk meg a magyarországi németek kitelepítésének hetvenedik évfordulójáról. Ahogyan írtuk, a második világháború után nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is kollektív felelősség alá vonták a német lakosságot. A kitelepítés azonban korábban sem volt ismeretlen gyakorlat. Szerzőnk jóvoltából most egy ukrajnai település lutheránus (!) lakosainak különös kálváriáját tárjuk olvasóink elé.

Az iskolák közötti partnerség az emberi kapcsolatok kiépítését munkálja

Budapest – Tomas Jansson, a svédországi Rättvik város evangélikus lelkésze barátjával, John Staffassal még a vasfüggöny lehullása előtti hónapban, 1989 nyarán Magyarországon járt. Tapasztalataik alapján elhatározták, hogy hidakat fognak építeni az akkor még létező falakon át. Az általuk kiépített csereprogramban azóta 1500 diák vett részt, és idén már 12. alkalommal jöttek svéd diákok hozzánk. Velük és a Deák téri gimnázium vezetőségével a tapasztalatokról beszélgettünk, s közben a svéd diákok is elmondták véleményüket ittlétükről.

Skandináv agapé, az igazi svédasztal

„A svédasztal az a vendéglátói gyakorlat, amikor egy nagyobb társaság számára nem az étlapról rendelt egyéni elképzeléseket vagy az egész társaság számára rendelt csoportmenüt szolgáljuk föl, hanem a hideg s meleg ételeket egy vagy több, e célra kialakított – többnyire körbejárható – kínálóasztalra tálaljuk, önkiszolgálás céljából.” (Idézet egy háznagyjelölteknek szóló előadásból)

Svédországi evangélikusok látogattak Nyíregyházára

Nyíregyháza – A svédországi linköpingi evangélikus püspökség és a magyarországi evangélikusok között több mint 15 éves kapcsolat van. A napokban Magyarországon járt delegáció azonban nem csak a nyírteleki evangélikus egyházközséget és a nyíregyházi evangélikus roma szakkollégiumot kereste fel, de a nyíregyházi görögkatolikusokat is. Gorrás: gorogkatolikus.hu, szöveg: Juhász Éva

Pásztorként Krisztus nyájában – Az ötödik svéd-magyar konferenciáról

Révfülöp – Ötödik alkalommal gyűltek össze svéd és magyar lelkészek, hogy megosszák egymással gondolataikat és tapasztalataikat, ezúttal a pásztorkodás témakörében. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Feliratkozás RSS - svéd csatornájára