Zsidó honfitársainkat deportálták innét, papokat sanyargattak, és forradalmárokat kínoztak ezen a helyen. Az utódok azonban – felekezetre, vallásra való tekintet nélkül – azért imádkoztak, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen, hogy az egységünk tudata mindennél erősebb legyen.

A tábor emlékfala előtt állok. A Csigaházból, Kistarcsa művelődési központjából kóruspróba hangjai szűrődnek ki. Az első tábla Faludy György Marcus Aureliust a táborból 1950-ben megszólító, az ő bölcsességét és sztoikus nyugalmát óhajtó soraival emlékezik; a második Meszlényi Zoltán, a mártír püspök szikár életadataival, a harmadik pedig az itt raboskodott katolikus papok névsorával.

A mise kezdetén a püspök a „hívőket és talán nem hívőket, katolikusokat és más felekezeteket híveit” üdvözölve elmondja, hogy az egykori rabokért, a túlélőkért és a lelki sebek gyógyulásáért könyörgünk ma. Majd az olvasmány következik a bűnbeesésről, a kígyó és az asszony párbeszédével; a szentlecke, amely Ádámot és Jézust állítja párba, végül az evangélium Jézus pusztában való megkísértéséről.

Prédikációját a főpásztor „a sátán módszertanának” ismertetésével kezdi, amelynek eszköze a hazugság, célja pedig minden jóban való hit megingatása. A gonosz a Teremtés könyvében és az evangéliumban, a Jézussal folytatott párbeszédben ugyanazt teszi: hazudik. Az ő műve volt a kistarcsai tábor, a nácizmus és a bolsevizmus is. Mindig az igazság bajnokának tünteti fel magát, akárcsak ezek az ideológiák, amelyek földi boldogságot ígértek, de nyomort, szenvedést és vért adtak helyette. A sátán neve diabolosz, ami rágalmazót, vádlót és szétrombolót jelent. Minden karizmát képes utánozni, az egység karizmáját kivéve. A Szentlélek viszont egységet teremt.

A cikk itt folytatódik.