Kistarcsa

Különleges hálacsomagokat adtak át a kórházi dolgozóknak

Kistarcsa – „Mi az, amit a csömöri evangélikus gyülekezet tagjaiként tehetnénk a kistarcsai kórház orvosaiért és ápolóiért ebben a nagyon súlyos harmadik hullámban? Vajon vihetnénk-e nekik süteményt?” – kérdeztem két héttel ezelőtt Eszlényi Ákos kórházlelkészt, aki hetente háromszor a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház COVID-osztályaira is bejár, hogy egy kis vigasszal, imával, igéslappal lelki támaszt adjon nemcsak a betegeknek, de adott esetben a heroikus küzdelmet vívó kórházi munkatársaknak is. „Igen, az jó ötlet lehet” – hangzott a válasz. És ekkor beindult a „gépezet”.

Evangélikus lelkész üzenete a Covid-osztályról

„Ha megtehetném, megmutatnám a kételkedőknek, felelőtleneknek egy-egy Covid-osztály mindennapjait fényképen, vagy bevinném őket oda” – mondja Eszlényi Ákos. Kerepes–Kistarcsa evangélikus gyülekezetplántáló lelkésze kórházlelkészként is szolgál a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban, így közvetlen közelről látja a koronavírus-járvány miatt ott kialakult helyzetet. Tapasztalatairól, oltásról, a segítségnyújtás módjairól, az ima erejéről beszélgettünk vele.

A kistarcsai kórházban is megtartották a betegek világnapját

Kistarcsa – Különleges ünneppé alakult a betegek világnapja a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban: Covid-járvány idején ökumenikus szolgálattal hirdették a szolgálattevők Jézus Krisztust a betegek és ápolóik között. Az immár 29. alkalommal megélt világnap ugyan római katolikus kezdeményezéssel indult el 1992-ben (II. János Pál pápa rendelte el a Lourdes-i Szűzanya liturgikus emléknapján ünneplését), az üzenetében mégis egyetemes keresztyéni értékeket képvisel. A testileg-lelkileg megterhelt beteg embert segíti terheinek elhordozásában, Isten kegyelmének, ajándékainak hirdetésével.

Pendrive-on az idősekhez

Kistarcsa – Eszlényi Ákos, Kerepes – Kistarcsa gyülekezetplántáló lelkésze szolgál Kistarcsán az Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthonában, még így a zárt ajtók mögöttről is. A megoldást pedig egy egészen kis apró tárgy adja. Ugyanis Eszlényi Ákos mobiltelefonjával felveszi a keddi és csütörtöki áhítatokat, majd ezeket egy USB sticken átadja az intézmény vezetőjének, aki az otthonban található tévére csatlakoztatva levetíti a bentlakóknak a lelkész áhítatait.

Sokak szenvedésének helyszíne volt – Emlékezés Kistarcsán, az egykori internálótábor területén

Kistarcsa – Marton Zsolt püspök, Radnóti Zoltán főrabbi, Eszlényi Ákos evangélikus és Riskó János református lelkész részvételével március 1-jén megemlékezést és engesztelő imaalkalmat szerveztek a Pest megyei Kistarcsán, az egykori internálótábor területén, mely sokak szenvedésének helyszíne volt.

Közösségre hívva

Kerepes – Kistarcsa – Gyülekezetplántáló, missziói napra hívták a szervezők a kerepesi és kistarcsai evangélikusokat 2019. április 27-én. A Közösségre hívva elnevezésű rendezvényen minden korosztálynak kínáltak programot, a nap végén pedig dr. Fabiny Tamás püspök áldással küldte ki szolgálatba Eszlényi Ákos gyülekezetplántáló lelkészt.

Fabiny Tamás püspök karácsonykor a kistarcsai szeretetotthonban szolgált

Kistarcsa – Karácsony első napján Kistarcsán, az Evangélikus Papnék, Johannita Szeretetotthonban szolgált úrvacsorai istentiszteleten Fabiny Tamás, egyházunk diakóniai munkáért is felelős püspöke. A gyülekezetet az otthon lakói és munkatársai, valamint Kistarcsa és Kerepes települések evangélikusai alkották.

Nyolcórás bibliamaratont tartottak a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban

Kistarcsa – 2017. november 30-án reggel 10 órától este 18 óráig tartott az ökumenikus bibliamaraton a kistarcsai Flór Ferenc Kórházban; az alkalomra több felekezet papját és lelkészét meghívták a szervezők.

Látogatás a kistarcsai szeretetotthonban – Idős hölgyek – megfiatalított falak között

Kistarcsa – Csendesen húzódik meg a Budapesttől kőhajításnyira fekvő, patinás múltú kisváros, Kistarcsa kellemes, kertvárosias környezetében az Evangélikus Papnék Johannita Szeretetotthona. Egykor az idős, megözvegyült papnéknak épült, mai lakói szintén idős hölgyek, de nem feltétlenül lelkészözvegyek. A nemrég felújított intézmény keresztény mivoltáról a bejárat melletti falra szegezett kereszt, evangélikusságáról a homlokzaton ékeskedő Luther-rózsa, az ott dolgozók környezettudatosságáról pedig a tetőt szinte beborító és a kertben is rendben sorjázó napelem- és napkollektortáblák tanúskodnak.
Feliratkozás RSS - Kistarcsa csatornájára