A konferencia nyitányaként Hafenscher Károly gyakorlati tanszékvezető moderátorként köszöntötte a résztvevőket.

Csepregi Zoltán rektor átvéve a szót elmondta, hogy a konferenciát márciusra tervezték, akkor sajnos el kellett halasztani, de most ősszel ismét hosszas tanakodás előzte meg az alkalmat. A rektor a napi igékkel köszöntötte a résztvevőket, amelyek ezúttal érdekes módon úrvacsorai jegyeket is tartalmaztak. („Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.”(Zsolt 34,9) „Jöjjetek, mert már minden készen van!”(Lk 14,17)

Ezután Hafenscher Károly bevezető gondolatait mondta el az úrvacsora éve és a pandémia kapcsán. Az úrvacsora szentségéről, hitünk és megváltásunk titkáról való közös gondolkodásra buzdított, a megváltozott helyzet ellenére is. Hangsúlyozta, hogy az emberré lett Isten szól hozzánk, az ige testté lesz minden úrvacsoravételekor (magnum misterium). Isten szeretetének megrágható, kortyolható jele az úrvacsora, amely közösség Krisztusban – de nemcsak az Úrral és a Mesterrel, hanem a többi emberrel is – a maga fizikai valóságában. Bűnbocsánat által tisztul a lélek, az oltári szentség ad felszabadulást, ez a hálaadás kelyhe, az igazi eucharisztia, amely ajándék, életet tápláló, komplex élmény.

„Ízleljétek és lássátok, hogy jó az Úr!” – az áldozati lakomák hagyománya az Ószövetségben címmel ezután Varga Gyöngyi tartott előadást, aki a lakomának az emberiség történetében elfoglalt helyét elemezte, mint ami mindig is az életből való közös részesedést, a kapcsolatok ápolását, életközösséget jelentett és nemcsak az volt fontos, mit esznek az emberek, hanem az is, hogy hogyan. Az Isten vagy istenség jóvoltából, ajándékaként került a táplálék az asztalra a termékenységi kultuszok szerint és a hála motivációja és az istenre utaltság antropológiai jelentősége is hangsúlyt kapott.

A mai európai és észak-amerikai társadalmakban már kevés embereknek van köze az ételek előállításához, elveszítettük a közvetlen kapcsolatot, a földbe gyökerezettségünket és nincsen a folyamatokra rálátásunk, hiszen csak termékekkel és árucikkekkel találkozunk. Fel kell újra fedezni a közösségi étkezéseket a hála és a megelégedettség érzését tekintve is.

Ezután az Ószövetségben előforduló enni, a hús és a jóhír szavak közös összefüggésére világított rá az előadó, és továbbvitte ezt az újszövetségi Jézusban testté lett Isten örömhíre felé. Az Ószövetségben előforduló lakomákat, áldozatokat, szövetségkötési lakomákat, páska-ünnepet, kultikus és szakrális szertartásokat is számba vette Varga Gyöngyi. A szenttel való találkozások típusairól is szó esett, valamint a zsidóság életében a mindennapi étkezés, a tisztaság, a közösség, az eszkatológia távlatairól is.

Az Ószövetségből ezután az Újszövetségbe léptünk át, László Virgil Újszövetségi hagyományvonalak az úrvacsora vonatkozásában címmel tartott előadásában.

Mindhárom szinoptikus evangélium, valamint Pál apostol (Mk 14,22–24; Mt 26,26–28; Lk 22,19–20; 1Kor 11,23–25) is írt az úrvacsora szereztetéséről, így az előadó a hasonlóságok és hangsúlybeli eltolódások vázlatos számbavételére tért ki előadásában. Az úrvacsora hagyománya két eltérő megfogalmazásban létezhetett, ezt mutatják a szövegek. Érdekességképpen elemezte még Jn 6,47–59 verseit, amelyekből egy másik dimenzió nyílhat meg az olvasó számára.

Szentpétery Péter Mikor úrvacsora az úrvacsora? Elnevezésről és érvényességről című előadásában a sok eltérő úrvacsorai gyakorlatból kiindulva értelmezte az úrvacsora eredeti értelmét. Bár az egyes vallási közösségek az Úr utolsó vacsorán végzett tevékenységére alapoznak, sőt külsőleg egy bizonyos ünnepélyes szertartást követnek, a keresztény hátterű közösségekben a hasonló elnevezések lényeges különbségeket hordoznak tartalmilag. Mivel az unitáriusok és a mormonok tanítása e kérdésben alig ismert, ezért ezt a kettőt emelte ki az előadó.

Az unitáriusok szerint Jézus Isten legjobb fia, igaz tanítómester, az úrvacsora pedig az a szertartás, amely által Jézus halálára emlékezünk és példája követésére buzdítást nyerünk.

A mormon egyház Istene, az Atya, a Fiú és a Szentlélek mellett a Mennyei Anya. Jézus és Lucifer testvérek voltak. Isten egykor ember volt, a legkiválóbb emberek pedig istenné lehetnek, a politeizmus ezért önálló vallásnak tekinthető. Hitük szerint fontos a kenyér megáldása, de az úrvacsora vízzel vehető.

Korányi András A karácsony szentsége – az úrvacsora és a megtestesülés teológiája című előadásában az egyháztörténelmi jelentőségeket vizsgálta, Krisztus teste és vére szentségben való jelenléte vonatkozásában.

Aquinói Tamásnál kettéválik a látásmód és az áldozatbemutatás, a konszekráció szent cselekményként valósult meg az úrvacsorában. Kettévált az úrvacsorát végzők és a szemlélő laikusok köre. Ennek gyökerei a kereszténység 4. században megtörtént államegyházzá váláskor már megtalálhatóak, ugyanis akkoriban nagy arányban olyanok lettek egyháztagok, akik nem gyakorolták az egyházi dolgokat. A korábbi asztalközösség megbomlott és egyfajta szent dráma, Jézus megtestesülésének és halálának résztvevőivé váltak az emberek, a szavak jelentéséről, a liturgia gazdagságáról a képiségre, a látványra terelődött át minden. Az előadó elemezte a két nagyobb úrvacsorai vita (800 és 1000 körül) eredményeit is, amelyek a későbbi fő irányokat meghatározták, majd az 1215-ös lateráni zsinat kompromisszumos megfogalmazására is kitért, s ennek későbbi, a reformációra való hatásairól is szólt.

Orosz Gábor Viktor Az ajándék és az ajándékozó című előadásában kifejtette, hogy míg az egyház tanítása szerint a keresztség az új élet kezdete , addig az úrvacsora Krisztus és a szentek közösségében létesült új életet kiteljesítő szentség. A keresztség egyszeri alkalom, az úrvacsora pedig többszöri, ráutaltságunk folyamatos, hiszen napról napra olyan nehézséggel kell megküzdenünk, amely elidegeníteni akar Krisztusban visszanyert identitásunktól és kétségbe akarja vonni az új létből születő cselekedeteinek célját és értelmét. E kétségből az egység szentsége, az eucharisztia, képes felemelni. Milyen következményekkel jár az, hogy eltérően a hétköznapi tapasztalatainktól, amelyekben az ajándék sohasem azonos az ajándékozóval – ez alól kivétel talán a szerelmesek önátadása – addig az eucharisztia szentségében az ajándék és ajándékozója azonos, ezzel felülmúlja és a teológiai szingularitás (Isten egyedisége – „Isten lesz minden mindenekben”) irányába segíti a kettősségben mindig benne rejlő különbözőséget és képes egyesíteni önmagával a kétségbeesésből menekülő, az egység tapasztalata után vágyakozó embert. Az előadó főbb pontokat vizsgált, így az identitás, a bizonyosság, a közösség, a szabadság, az önodaadás, a jelenlét, a Teremtő, a világkép fogalmait is körüljárta. 

Csepregi Zoltán Úrvacsorai gyakorlat a 16–17. századi hazai vizitációs jegyzőkönyvek tükrében címmel tartott referátumában elmondta, hogy a reformáció utáni időszakban hazánkban zsinati határozat volt arról, hogy az oltári szentséget a laikusoknak egy szín alatt lehet kiszolgáltatni, mégis sok templomban az volt a gyakorlat, hogy a lelkész kétféle gyakorlatot végzett. A vizitátorok jelentéseiből kitűnt, hogy miután sok pap szakított a cölibátussal, szakállt növesztett és az oltári szentséget is kiszolgáltatta két szín alatt. Ezektől a lelkészektől bár elbocsátással megváltak, a helyükre érkező papok inkább titkolták a helyi gyakorlatot és sok helyen két szín alatt is kiszolgáltatták az úrvacsorát. Ha rajtakapták őket, kényszerre hivatkozva mentegetőztek. Teológiai és liturgiai törésvonal keletkezett ugyanabban a templomban, de a rítusok mégis egy ideig békében megfértek egymás mellett, és a hívek saját meggyőződésük szerint élték meg vallásosságukat. Nem tudni, miért ragaszkodtak egyesek a hagyományokhoz, mások meg miért új hagyományt követtek, de a papok sodródni látszottak a kéréseknek megfelelően. A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület 1627-től vezetett jegyzőkönyveiben alig reflektálnak a felekezeti viszonyokra, a falvakat homogénnek tekintik, de a szentséggel való élés itt is rendkívül változó volt.

Pángyánszky Ágnes Szentségek és rítus. A keresztség, az úrvacsora és a konfirmáció kapcsolódási kérdései a gyülekezetpedagógiában címmel tartott előadást.

Megállapította, hogy az evangélikus teológiai hagyományban a keresztség és az úrvacsora szentségét szoros fonállal köti össze a tanítás. A protestáns reformáció iróniája viszont, hogy bár a konfirmáció nem szentség, mégis az első úrvacsoravételhez vezető első rítus.

Ennek a hármasnak az egymáshoz való kapcsolódása folyamatos változásban van. Többféle modell van a keresztény oktatás, a keresztség és az úrvacsora sorrendiségére. A korai egyház a keresztség szentségére készített fel, de az úrvacsorával ez együtt járt a konstantinuszi fordulatig. A gyermekkeresztség esetleges volt, a keresztségre jelentkezőnél tudatos és személyes volt a döntés a hitről. Később a gyerekkeresztség került előtérbe és a reformációhoz köthető már az, amikor bizonyos értelmi fejlődést elért korhoz kötötték a hit alapelveinek elsajátítását és a szentség vételét. A nyugati kereszténységben folyamatos teológiai és pragmatikus kérdés a megértés kora. Az előadó részletesen elemezte a gyermekkeresztség és az úrvacsora viszonyát, kitérve az újrakeresztelők hitelveire, a megerősítő rítusok pasztorális szerepére, a személyes elköteleződésre, megerősítésre. Felmerült a gyermekúrvacsora kérdése is, amely a következő években egyházunkban is részletesen megtárgyalásra kerül majd.

Ezután Finta Gergely Úrvacsorai énekeink a gyülekezet ajkán és orgonán című előadásában elemezte az úrvacsorai tételek gregorián hagyományban való gyökerezettségét (ordinárium – úrvacsorai imádság, sursum corda, praefatio, epiklézis, anamnézis, Sanctus, Benedictus, Agnus Dei; proprium, offertorium, comunio, Gustate et videte, ízleljétek és lássátok, Pange lingua himnusz). Evangélikus énekkincsünk az úrvacsorai teológiát közvetíti különböző aspektusból, vannak tanító jellegű, hálaadó gyónó és eszkatológiai közösségre hangsúlyt tevő énekeink. Az úrvacsorai énekeket részletesen ismerteti az Ecsedi Zsuzsanna által írt Énekkincstár kötet.

Az előadó ezután a Vegyétek, egyétek (EÉ 310) éneket elemezte részletesen. Dóka Zoltán szövege egy széles körben ismert karácsonyi dallamra (Adeste fideles) íródott, refrénje azonban nem a Kyrieleis, hanem a Jer adjunk hálát néki! Szerepel benne a szereztetési igék parafrázisa, Krisztus jelenléte, hogy az úrvacsora új szövetség, található benne a szereztetési igékre utalás, Krisztus halálának hirdetése, az Isten szeretetére való utalás, az úrvacsora ajándéka, a szeretetre indító hatása és eszkatológikus dicsőítés is. Az előadó beszélt még Luther tanító énekéről (EÉ 303), valamint J. S. Bach feldolgozásairól (Clavier Übung III., 18 lipcsei korál).

Szabó András Úrvacsora és a kizökkent idő – Különböző idősíkok párhuzamos jelenléte az úrvacsorában című előadásában az úrvacsorában találkozó múlt, jövő és jelen (kronosz és kairosz) idősíkjain tekintett végig.

A múlt a hagyományt, a hosszú távú emlékezetet, élményeket, kulturális antropológiai hátteret takarja, míg a jelen a gyakorlati sikerekről, az ökumenikus eredményekről, a gyakoriságról, a bűnösség, bűnbánat helyett más hangulatról, a hit és szív felfrissítéséről szól. Van azonban elméleti bizonytalanság is pár területen (bűn és gyónás; bűnbánat szerepe; test és vér; résztvevők; identitás; étkezés és kommunikáció; közös biblikus gyökér; reálprezencia; Szentháromság-felfogás). A jövő tartalmazza az eszkatologikus képzeletet (kinyitja az eszkatológiát) és a gyarmatosított képzeletet (hatalom, világ). A halál közelségének és Isten országának ambivalenciáját, de az igazságot, a teljesség reményét a megtöretettségből és a feltámadás dimenzióját is.

Zárszóként Hafenscher Károly elmondta, hogy a korlátozások miatt most úrvacsorai böjtöt gyakorlunk, de az együttgondolkodás fontos az úrvacsoráról, amely hitünk és megváltásunk alapja. Bár vágyódunk az úrvacsorai közösségre, most annyit tehetünk, hogy imádságaink listáján ott legyen mindig a kérés a teljes közösségre.