A nógrádi hegyek között, a mátranovák–nyírmedpusztai Lurkóheverdén megtartott tábor célja, hogy olyan közösségi élményt adjon a konfirmált fiataloknak, mely segíti a nyári szünet utáni ifjúsági alkalmakba, gyülekezeti életbe való betagozódást.
A hét témáját az „Isten családja vagyunk!” mottó köré építették a vezetők. Az ószövetségi József és testvérei történetének feldolgozása segítette a téma kifejtését és megértését.
A reggeli és esti áhítatokat, a csoportfoglalkozásokat, egyéni beszélgetéseket Szilák-Túri Krisztina, László Lajos Gergely és Németh Mihály lelkészek, Sánta József lelkészjelölt és Slezák Bence teológiai hallgató tartották. Az utolsó áhítat úrvacsorával zárult. A tábor háziasszonya, a táborlakók segítője Andó Csabáné volt Albertiből. A csoportos foglalkozások legemlékezetesebb pillanatává az lett, amikor József és testvérei életének egy-egy mozzanatát egy-egy pár perces előadásban, napjainkra átültetve adták elő a fiatalok.
A lelki alkalmakon túl a kikapcsolódásra is bőven jutott idő. A hét első napján a kirándulók Lőrinci és Mátraverebély mellett Lucfalvára látogattak, ahol Kulcsár Márton, az előző napon beiktatott lelkész beszélt az evangélikus templom történetéről és gyülekezete szolgálatáról. Ezután a csoport „elfoglalta” Somoskő várát, majd Salgótarjánban fagylaltozással pihente ki a várhódítás fáradalmait.
A táborban a már említett lelki foglalkozásokon túl a fiatalok részt vettek „medveűző” erdei túrán, együtt sportoltak, rengeteget játszottak, és Mátranovákon megtekintették a Bányász Emlékházat. Az utolsó napra tervezett strandolás a hűvösre fordult idő miatt sajnos elmaradt. Helyette a gyöngyösi Mátra Múzeumban egy tizenöt méter magas tölgy köré épült természetrajzi kiállítás megtekintése váltott ki élénk érdeklődést a gyerekekből.
Reménység szerint sikeresen elérte célját a tábor. Isten családjának tagjaiként minden résztvevő közelebb került táborozó társához és Jézus Krisztushoz.
Az albertiek, a bócsaiak és a maglódiak már most nagyon várják a jövő évi jubileumi, tizedik mátranováki tábort!