Két éve a hallottam először, és talán utoljára a Blurt. Régóta vártam arra, hogy élőben láthassam a zenekart, mert kulturális ízlésem fejlődésének ezen szakaszában a britpop meghatározónak bizonyult, nem hagytam volna ki őket akkor a Szigeten. Egyedül sasszéztam be a legelső sorokba, mert egy barátom se akart eljönni velem és csak csodáltam, mennyire ügyes zenész is Damon Albarn, vagy Graham Coxon. Az egész közönség egy emberként énekelte bele a világba a Tender alatt, hogy a szeretet a leghatalmasabb érzés, ami átsegít mindenen, és mennyire elkeseredetten sóvárgunk érte. Még mindig emlékszem ahogy Damon Albarn kiszaladt, megtapogatta mindenkinek a kezét és arra buzdított, hogy öleljük meg a másikat. A koncert zárásaként a legnagyobbBlur slágernek, a Song 2-nak már egész más hangulata volt: az óriási zúzás a tömegben azzal is járt, hogy valaki fejbe dobott a szám alatt egy teli sörös dobozzal. Azt se értém, hogy üres sörös dobozokkal miért dobálózna valaki, de egy telivel? (740 forint egy doboz Dreher a Szigeten.) Szóval, végül fejfájósan, rossz élménnyel szaladtam ki talán életem egyik legszebb koncertjéről. Mégis, évekkel később ez a rossz élmény csak egy lábjegyzet. Hiszen láttam a Blurt, és ez volt a lényeg. Fejfájás és eufória - dióhéjban ez a történet maga a Sziget és szinte semmi sem változott az évek során. 

A teljes cikk a Kötőszó blogon olvasható.

Fotó: Sziget Festival Official - Facebook