Miloš Klátik, a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház egyetemes püspöke hirdetett igét a csütörtökön délelőtt tartott, hagyományos, énekelt liturgiájú szlovák istentiszteleten.
A templom délután bemutatkozó programnak adott helyet, ahogy a házigazda magyarok mellett Csehország, Románia, Horvátország és Szerbia gyülekezetei adtak ízelítőt mindennapjaikból, kultúrájukból.
„Nagyon fontos számunkra a szlovákság, mindennapi életünk egyik momentuma. Fontos megemlíteni, hogy a mai Romániában is, de a történelmi időszakban is az egyház és a szlovák iskoláink voltak megtartó erői nemzetiségi hovatartozásunknak” – fogalmazott Juraj Dušan Vanko, a Nagylaki Szlovák Evangélikus Egyházközség lelkésze, aki a gyülekezet énekkarával és hitvalló közösségével érkezett Békéscsabára.
A délután hátralévő részében egyházzenei koncertekre, színházi előadásra és kötetlen találkozásra, városnézésre is lehetősége volt a látogatóknak.