A szót kimondják, ki tudja, ki hogyan érti. A szót leírják, ki tudja, ki mire gondol. A szó veszélyes fegyver és van, aki fegyvertelen. – énekeltük Bródy János szövegét a ’70-es években az Illés együttessel. És gyerekfejjel is kerestük e szavak mondanivalóját, háttértartalmát. 

Azt, hogy a szónak ereje van, régóta tudjuk. A kérdés csak az, hogy mit és milyen indulattal mond valaki. Minden beszédet a tartalma és a mögötte rejlő szándék minősít. Minden beszédnek az erkölcsi minősége attól függ, hogy mi hangzik el, és milyen szándékkal mondja azt az illető.

Mindnyájan tudjuk, hogy a beszédet lehet jóra és gonoszra is használni. Ezt nem kell magyaráznom, hiszen naponként tapasztaljuk, hogyan tud egyetlen szó vigasztalni, bátorítani, új életkedvet adni, vagy éppen a saját hamisságomat leleplezni, vagy a másik életét romba dönteni.

Jakab apostol levelének 3. fejezete a nyelv bűneiről szól. Erőteljes képekkel szemlélteti, milyen hatalma van a beszédnek. Azt mondja: a beszéd olyan, mint a tűz. Egy pici szikra akár egy nagy erdőt is felgyújthat. Ha valaki felelőtlenül eldob egy égő csikket kirándulás közben, az begurul a száraz levél alá, amely hamarosan elkezd füstölögni, aztán lángra lobban körülötte a többi száraz levél is, és mire a tűzoltók megérkeznek, ki tudja hány hektár erdő ég le.

A nyelv is ilyen, akár pici tűzzel is mérhetetlen károkat okozhatunk vele. Egyetlen mondattal családok békességét lehet feldúlni. Valóban olyan, mint a tűz.

A nyelvet hasonlíthatjuk a hajó kormányához is, mert bár a hajótesthez képest kicsi, mégis az irányítja az egészet. A beszédünk is így határozza meg a jellemünket.

Az apostol végül szomorú megállapításra jut: a nyelvünk olyan, mint a vadállatok. Nem lehet megszelídíteni őket.

Jézus ezt tanította: Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. (Jn 12,34)

Ezzel azt mondja, hogy minden beszéd forrása az ember szíve. Az a belső műhely, ahol megszületnek a gondolatok, az érzések, az elhatározások és a döntések. A szív és a száj közvetlen összeköttetésben van, éppen úgy, mint a közlekedőedények. Egy ideig lehet színlelni valamit beszéddel, de az élet kritikus helyzeteiben mindig kiderül, hogy mi lakik valójában valakinek a szívében. Mert amivel tele van a szíve, azt szólja a szája. 

Éppen ezért, ha valaki változtatni szeretne a beszédén, akkor mindenekelőtt a szívének szükséges megváltoznia. Ha valaki megutálta már a saját hazudozó, alakoskodó természetét, a maga köpönyegforgató viselkedését, kétértelmű beszédét, akkor kérjen új szívet Istentől. Nem elég a nyelvünket fegyelmezni valahogy (persze az sem árt), de nem ez adja az alapvető megoldást, legfeljebb mérsékli a bajt. Isten azonban azt ígéri a benne hívőknek, hogy Ő ad, Ő teremt új szívet nekik. 

Ezért nagy örömhír az, hogy ha Isten az újjászületés során valakinek új szívet ad, akkor ennek következményeként egészen új tartalom jön ki a száján. Akkor képes lesz az újjászületett ember arra használni a nyelvét, amire Isten azt adta: az Ő dicsőítésére, a róla való vallástételre és egymás bátorítására. Erre kaptuk a nyelvünket. Így valósul meg az újjászületett ember életében az, amit Pál apostol ír: képes lesz az igazságot szeretetben mondani. Vagyis: helyreáll a beszéd tartalmára és motivációjára nézve is az, amit Isten helyesnek lát.

Végül ejtsünk szót arról, hogy Jézus is a szavával gyógyított. Kelj fel és járj! Nyílj meg! Talitha kúmi!  És végül, amikor belép a félelemmel teli tanítványok közé húsvét reggelén, és így szólítja meg őket: Békesség néktek! 

Gyógyító szava minden feszültséget és fájdalmat, hazugságot és félelmet áttörve ma nekünk hangzik: Békesség néktek! 

Szava azonban csak a pünkösdi Lélek ajándékaként teremt békességet, hiszen csak a Szentlélek szül bennünk igaz, békességes beszédet, mely ízletes és tápláló. Azaz csak a Szentlélek által lesz lépes méz a beszédünk: édes a léleknek és gyógyulás a testnek.

Ámen.

Koczor György

Elhangzott 2019. június 10-én a Kossuth Rádió Erős vár a mi Istenünk! című műsorában.