Páll Csilla

Képes evangélium hazai vándorúton – A szárnyasoltár-replika újabb kiállítóhelyekre vár

Ez év áprilisa óta különleges műkincsmásolat járja az országot: annak az evangélikus szárnyas oltárnak a replikája, amely Luther idejében, 1538 és 1540 között készült az egykori Mömpelgard grófság urának, György württembergi grófnak a megrendelésére. Nemcsak az eredeti – ma már múzeumi – műtárgynak, de a másolatának is érdekes a története. Többek között erről is mesélt Páll Csilla Bécsben élő művészettörténész, a másolatoltár elkészítésének ötletgazdája.

Biblia pauperum – Páll Csilla tartott előadást a budavári szabadegyetemen

Budapest – A szegények Bibliájának vagy festett Bibliának (Biblia picta) nevezett könyvtípus megnevezését gyakran használjuk falképciklusokra, oltárokra is, amelyek ábrázolásai egyértelműen segítettek az olvasni nem tudók számára megérteni és átélhetővé tenni a Szentírást, illetve a szentek legendáit, ahogy a teológiai tanításokat is képesek lefordítják érhető formában. Ez volt az első, ami eszembe jutott annak kapcsán, hogy a budavári evangélikus szabadegyetem (BESZ) legutóbbi előadója Páll Csilla művészettörténész volt, aki egy reformációi oltárkép ikonográfiájáról tartott előadást Evangéliumi képeskönyv a reformáció korából – A mömpelgardi oltár bemutatása címmel.

Páll Csilla művészettörténész lesz a BESZ következő vendége

A reformáció hónapjában különleges előadásra kerül sor a Budavári Evangélikus Szabadegyetem keretében Budapesten, a Bécsi kapu téren, 2019. október 14-én (hétfőn) este 7 órai kezdettel. Páll Csilla bécsi művészettörténész tart előadást egy reformációi oltár replikája alapján. Előadásának címe: Evangéliumi képeskönyv a reformáció korából.
Feliratkozás RSS - Páll Csilla csatornájára