párkapcsolat

Életem legboldogabb napja? (1. rész)

A választás, hogy kivel töltjük életünk hátralévő részét, talán az egyik legfontosabb döntés, melyet meghozunk életünkben. E döntés megpecsételéséül egyre többen kötnek házasságot. Sokan éveken át szervezik a nagy napot, hogy az valóban tökéletes legyen. A koronavírus-járvány kirobbanása azonban keresztülhúzta sok pár régóta dédelgetett terveit. Hogyan élték meg ezt a helyzetet a jegyesek, hogyan a lelkészek? Mi történt azokkal a vállalkozókkal, akik számára a nyári esküvőszezon a legfontosabb időszak? Összeállításunkból kiderül, áldás- vagy átok-e ez a helyzet a házasságkötés szempontjából.

Párkapcsolatok a digitális korban

Ki emlékszik már azokra az időkre, amikor az első okostelefonok megjelentek? Amikor a másik tekintetének elkalandozása újszerű frusztráltságot okozott bennünk, és bosszankodva tettünk örök életre szóló fogadalmakat, miszerint mi sosem fogunk zombivá válni, aki csak a telefonját bámulja. Eltelt pár év, a technológia azóta is rohamosan fejlődik, és nekünk el kell fogadnunk, hogy az okoskütyük maradni fognak. Így nincs más lehetőségünk, meg kell tanulnunk együtt élni velük, hogy ne megkeserítsék, hanem segítsék az emberi kapcsolatainkat.

Hol van Isten a házasságban?

Az elmúlt hetek média- és közösségi felülete a majd negyed évszázaddal ezelőtt Angliából indult házasság hetétől volt hangos. A kezdeményezés jó alkalom arra, hogy a házasság, annak örömei a közbeszéd témája legyen, ugyanakkor a válságról és nehézségekről is beszélni kell, és azokról sem szabad megfeledkezni, akik nem találták meg a társukat – ők az egyedülállók.

Hozott anyagból dolgozunk – Tiszta lap nincs, de tehetünk a kapcsolatainkért

Nagy a divatja manapság a családi múlt, a családi minták pszichológiai szempontú vizsgálatának. E témában az egyik legújabb kötet az Otthonról hoztuk – Családi mintáink és a párkapcsolatok címet viseli. A könyv ismert, népszerű szerzők írásaival hozza közelebb a fontos témát a pszichológia iránt eleve érdeklődő olvasókhoz éppúgy, mint azokhoz, akik még nem ismerik ki magukat a lélek dolgaiban, ám megvan bennük az ez irányú nyitottság.

Mi összetartozunk

Nem volt ünnep, egyszerű hétköznap csupán. Ott álltak a konyhában egymást átölelve. Nem vették észre, hogy titkon figyelem őket. Apám és anyám. Nem fértem közéjük. Volt egy kis irigység bennem. Van köztük valami, amiből én kimaradok. Egy titkos szövetség, amelynek én nem vagyok része.

Szerelem a Tinderen? – Az internetes társkeresés előnyei és buktatói

Az online társkeresőpiac zsúfolásig van magukat jobbnál jobbnak ígérő oldalakkal, szinte folyamatosan tűnnek fel az újabb trónkövetelők, melyek az örök szerelem ábrándjával kecsegtetnek. Ha azt hinnénk, hogy csak kevesen vágnak bele az internetes párkeresésbe, tévednünk kell: Magyarországon a legnagyobb honlapok havi milliós látogatói számmal büszkélkedhetnek. A nagy számok azonban nem mindenkinek kedveznek. Csalódásokról, önbizalom-növelésről és a keresztény társ megtalálásáról beszélgettünk szinglikkel és boldog párkapcsolatban élőkkel.

Házasság 2.0 – A kapcsolatot cseréld, ne a társad!

Budapest – A házasság megítélésében bekövetkezett hazai szemléletváltásról, a közösségi média párkapcsolatokra gyakorolt hatásáról, valamint a meglévő házasságok megújítási gyakorlatáról tartottak ma könyvbemutatóval egybekötött sajtóbeszélgetést az Aranytíz Kultúrházban. A beszélgetés alapjául dr. Mihalec Gábornak a Harmat Kiadó gondozásában most megjelent, Házasság 2.0 című kötete szolgált, amely a házasságok újraépítésében, a krízisben lévő párok problémáinak kezelésében kíván segítséget nyújtani.

És ha felbukkan a Nagy Ő?

Legyen szó párkeresőkről, kapcsolatban élőkről vagy házasságra készülőkről, mindannyiunk fejében megfordult már a gondolat, hogy vajon létezik-e olyan ember, akit kifejezetten nekem szánt az ég? És ha igen, akkor vele vagyok-e most? Honnan lehet tudni, ha találkozunk a Nagy Ő-vel?

„A jó házasság ma is menő!” – Kezdődik a házasság hete

Budapest – Idén 11. alkalommal, 2018. február 11–18. között rendezik meg a házasság hetét. A rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság értékére. A nyitórendezvényen Fazekas Rita és Zámbori Soma, a házasság hete idei házaspárarcai. Beszélgetésükbe belehallgattunk.

Vita a családképről

Stuttgart – Az írországi azonos neműek házasságáról szóló népszavazás újra felvetette a férfi és női szerepekről szóló vitát, amely a 35. Németországi Evangélikus Egyházi Napok, a Kirchentag egyik témája volt. A gender-kérdésről, a homoszexuális kapcsolatokról és a megváltozott családképről vitatkoztak Stuttgartban egyházi képviselők, politikusok és szakemberek, több különböző fórumon is.

Oldalak

Feliratkozás RSS - párkapcsolat csatornájára