Hozott anyagból dolgozunk – Tiszta lap nincs, de tehetünk a kapcsolatainkért

Hozott anyagból dolgozunk – Tiszta lap nincs, de tehetünk a kapcsolatainkért

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Gazdag Zsuzsanna
Nagy a divatja manapság a családi múlt, a családi minták pszichológiai szempontú vizsgálatának. E témában az egyik legújabb kötet az Otthonról hoztuk – Családi mintáink és a párkapcsolatok címet viseli. A könyv ismert, népszerű szerzők írásaival hozza közelebb a fontos témát a pszichológia iránt eleve érdeklődő olvasókhoz éppúgy, mint azokhoz, akik még nem ismerik ki magukat a lélek dolgaiban, ám megvan bennük az ez irányú nyitottság.

Ajó párkapcsolat és a finoman cizellált családi pokol; A párkapcsolat megtanulásától a játszmákig; Mit tegyek a sérült részeimmel? – már maguk a fejezetcímek is sokat ígérnek. Apszichológiai előadásokat kínáló Nyitott Akadémia tematikus gyűjteményes kötetének szerzői neves szakemberek: Angster Mária, Bagdy Emőke, F. Várkonyi Zsuzsa, KozmaVízkeleti Dániel, Lukács Liza, Orvos-Tóth Noémi, Pál Ferenc, Popper Péter.

Az értékes gondolatokat olvasva mindenki számára világossá válik egyrészt az, hogy nem lehet mindent a szüleinkre fogni. Másfelől kiderül az, amit vélhetően mindenki sejt már: hogy amikor két ember megismerkedik egymással, szerelmes lesz, és úgy dönt, hogy házasságot köt azzal a céllal, hogy a hátralévő éveket jóbanrosszban együtt élje le, akkor nem kezd tiszta lappal. Kapcsolatukat kisebb (vagy inkább nagyobb) mértékben befolyásolja saját, „eredeti” családjuk. A kötet fülszövegében olvasható, ezzel kapcsolatos megállapítás szerint: „Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy párkapcsolataink alapmintáját – vagyis azt, hogy miként kötődünk a társunkhoz, hogyan viszonyulunk hozzá, hogyan kommunikálunk vele – a gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Mi is, és a társunk is egy-egy »alapcsomaggal« érkezünk a kapcsolatba, és viszonylag hamar kiderül, hogy mély bevésődések határozzák meg közös életünket. Gyakran meg sem tudjuk indokolni, hogy egy adott helyzetben miért érzünk és viselkedünk éppen úgy, ahogy, mert számos automatikus, spontán válaszunk nem más, mint régi sérüléseink visszhangjai.”

Természetesen kijelenthetjük (és sokan ki is jelentjük): „Mi aztán nem leszünk olyanok, mint a szüleink!” Ez a törekvés többnyire végül nem sikerül, legalábbis a sikertelenségnek nagyobb a valószínűsége, mint a sikernek… A könyv olvasása közben azonban világossá válik, hogy sorsunk és életünk nem megváltoztathatatlan fátum. Ám dolgunk van vele, nem is kevés, ha a legtöbbet akarjuk kihozni belőle és a „hozott anyagból”.

Ehhez azonban nem elég pontosan meghatározni azt, hogy mit nem akarunk, azt is tudnunk kell, hogy mi az, amit ehelyett teszünk, és mit akarunk. „A minket nem segítő minták felülírása komoly, olykor hónapokig-évekig tartó lélektani munkát igényel – de lehetséges! A múltból megérkezhetünk a jelenbe, ahol végre nem a hosszú évekkel vagy évtizedekkel korábban történt események, hanem az adott helyzet, az aktuális pillanat határozza meg érzéseinket és viselkedésünket” – áll ugyancsak a fülszövegben.

„A felelősséget kapcsolatunk alakulásáért közösen hordozzuk – írja az egyik szerző, Kozma-Vízkeleti Dániel család- és párterapeuta, klinikai szakpszichológus. – A saját hozott mintáinkkal való gazdálkodás azonban a magunk felelőssége […]. Mi magunk vagyunk életünk aktív alakítói, és ennek az is része, hogy rátekintünk a »hozott anyagra«, majd átdolgozzuk azt.” Hasznos tanács, valljuk be…

A könyv hangvétele nem kíméletlen, de őszinte, nyelvezete közérthető. A sorokból érezhető az empátia és a segítő szándék. Mindezek a személyes szembenézést szolgálják, amely nem könnyű, sőt néha nagyon nehéz. Például akkor, ha azt olvassuk – Pál Ferenc írásában –, hogy vannak sebeink, amelyek meg tudnak gyógyulni, és vannak, amelyek nem. Ám ez utóbbiakkal is meg lehet tanulni törődni, velük együtt élni és egészségesnek lenni! „A fejlődés vagy a gyógyulás útja az, hogy felismerjük, megértjük és ellenőrzésünk alatt tartjuk ezen énrészeinket és a működésüket.” A sebzett részünket gyógyítjuk, az egészséges részünket pedig fejlesztjük.

A családunknak, a múltunknak, érzelmi sebeinknek és hiányainknak az elfogadása az egyik első lépés a múltból a jelen felé vezető úton, amely hosszú és fárasztó ugyan, de érdemes kinek-kinek vállalni a maga személyes felelősségét, elindulni, végigmenni rajta – például a könyv kézbevételével és az olvasottak megszívlelésével.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 5–6. számában jelent meg 2020. február 16-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!