Szita István

Egyházunk reformációi emlékbizottsága a tavalyi emlékév lezárulta után június 7-én tartotta első ülését az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában. A tanácskozást Fabiny Tamás püspöknek, a bizottság elnökének áhítata nyitotta meg, majd a Luther Kiadó gondozásában megjelenő, a reformációhoz kötődő kiadványok álltak a fókuszban.

Budapest – Az Evangélikus Országos Múzeum Szita István műveiből válogatott kiállítása nem a művek létrehozásának kronológiáját követi, hanem az általa szúrágásnak, összegyűrt kenyérpapírnak – összefoglalóan „irracionális képkölteményeknek” – nevezett korszakainak színbeli és kompozíciós asszociációit eleveníti meg, azt sugallva, hogy a korszakok egy ívet alkotnak, nem válnak el élesen egymástól: a művész útkeresései, válságai, festészeti megoldásai egy keretbe tartoznak.

Mosolyogva nyit ajtót, majd kedvesen invitál a nappali szobába, ahol a falakon férjének néhány festménye, míg a dolgozósarokban, a könyvespolcokon családi fényképek hívják fel magukra a figyelmet. Különös sorsok ismertetőjegyei ezek: egy teológiai végzettséget szerzett, írói vénával megáldott nő és egy festőtalentumokkal földre küldött, lelkésszé lett férfi viszontagságos életének fejezetcímei is lehetnének. Ezek a fejezetcímek pedig perceken belül megtelnek tartalommal is, ahogy Szita Istvánné Bérczi Margit – vagy ahogy egyházunkban ismerik őt: Margó – mesélni kezd az életéről.

„Szita István alkotásai amellett, hogy együttműködésre késztetik a szemlélőjüket, mégsem kötik meg. Szabadon engedik elmerengeni, asszociálni, ringatózni az elevenen lüktető áramlásban, melyben egymástól elválasztott formák által behatárolt színek, a belőlük épített alakzatok úgy nyúlnak, zsugorodnak, mozognak, olyannyira humanizáltak, hogy nemcsak emberi alakokat, gesztusokat, de érzelmeket, konfliktusokat, élményeket, izgalmakat, tragédiákat és a megvilágosodás pillanatait is hozzájuk képzelhetjük” – mondta a budapesti Négy Évszak Klubban 1986-ban megrendezett kiállítás megnyitóján Haulisch Lenke művészettörténész, a 19–20. századi magyar festészet kiváló ismerője, aki évtizedekig kísérhette figyelemmel az autodidakta festő életét, és számos alkalommal segítette őt abban, hogy festészeti tudását fejleszteni tudja.

Egy ismeretlen életmű címmel nyílt meg a tavaly elhunyt evangélikus lelkész és festőművész, Szita István kiállítása június 27-én a Resident Art Budapest galériában. A bemutatott képek a mintegy kétezer festményt számláló, eddig ismeretlen hagyatékból származnak; a tárlat anyagát a művész akaratával megegyezően, az örökösökkel együttműködve készítettük elő. Gadó Zsuzsa kurátortársam kitartó és lelkes hozzáállása kellett ahhoz, hogy a műveket átnézzük, és az alkalomra kiválogassuk belőlük a legerősebb alkotásokat.

„A képeimen a kompozíció rendje biztosítja azt, hogy a kép belső feszültsége mindig egy katarzisszerű harmóniában oldódjon fel. Sohasem előre kigondolt témák illusztrálásából, megfestéséből születnek képeim. Nem is a tárgyi világot másolom le. Mindig a semmiből, a nem létezőből egy belső »hang« és »erő« kényszerít a valóság felé. A kép akkor kész, amikor a harmónia összeáll” – írta művészetéről Szita István.

Budapest – Kilencvenéves korában, 2016. január 19-én elhunyt Szita István evangélikus lelkész, festőművész. Temetéséről később intézkednek – értesült az evangelikus.hu. A Zákeus Média Centrum egy filmjével emlékezünk rá.

Budapest – A Zákeus Média Centrum archív felvételén Szita István evangélikus lelkész vall a művészetről. Videó: Győri András Timótheus, Győri János Sámuel