Irsa

Mi történt Irsán? – Emlékek a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapból

Protestáns Egyházi és Iskolai Lap így számolt be egy régmúlt irsai eseményről.

Gyermeknappal egybekötött egyházmegyei hittanverseny volt Irsán

Irsa – A Dél-Pest Megyei Egyházmegyében is 2019. március 9-én, szombaton került megrendezésre a hittanverseny. Ebben az évben azonban nemcsak egy létszámhoz kötött „zártkörű” verseny volt a cél, hanem egyben egy kötetlen és játékos, mindenki számára nyitott gyermeknap is.

A hittudományi egyetem zenei együttesei Irsán szolgáltak

Albertirsa – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) zenei együttesei 2014. május 11-én, Jubilate vasárnapján az irsai gyülekezetben tettek látogatást – tudta meg szerkesztőségünk Finta Gergelytől.

„Az emberi értelem tervezget, de az Úr adja meg, hogy mit mondjon a nyelv” – Beiktatták Irsán Csadó Balázs lelkészt – Frissítve képekkel!

Irsa – Csadó Balázs másfél éve szolgál az irsai evangélikus gyülekezetben. A lelkészt a novemberi parókusialkalmassági vizsgálat után idén márciusban választotta meg a gyülekezet közgyűlése egyhangú szavazattallelkészévé. Iktatására 2014. április 27-én került sor az irsai templomban. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Motyovszki Mátyás

Ünnepeltek reggeltől estig – 300 éves az Irsai Evangélikus Egyházközség

Isra – Az irsai evangélikusok 2013.szeptember 15-én vasárnap reggeltől estig együtt ünnepeltek. A rendhagyó együttlétre egy kerek évforduló, a gyülekezet fennállásának háromszáz éves évfordulója adott okot. A délelőtti ünnepi – és egyben tanévkezdő – istentiszteleten Csadó Balázs, a közösségben tavaly október óta szolgáló beosztott lelkész hirdette Isten igéjét. Délután Fabiny Tamás püspök szolgált, a liturgiában a helyi lelkészen kívül Bárdossy Tibor, egykori irsai lelkész és Krámer György esperes segédkezett. Szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron
Feliratkozás RSS - Irsa csatornájára