szent

A vallástalanság mítosza

Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (European Network Remembrance and Solidarity – ENRS) éves emlékezetkutatási konferenciájának rezüméje szerint a valóságunk múlttal és jövővel kapcsolatos vágyai, azaz a társadalmi képzelet terén sosem voltunk szekulárisak. A legmeggyőzőbb előadók legalábbis arra élezték ki mondandójukat, hogy a modernitással kapcsolatos általános felvetés, miszerint a szent és a profán örökké elváltak egymástól, valójában nem történt meg, elválásuk legalábbis semmiképpen sem nevezhető általánosnak. A politika mindig az irracionalitás terepén mozgott, és a vallásos diskurzust vagy felhasználta, vagy módszertanát kisajátította – különösen akkor, amikor a múlt számára fontos újraértelmezésén dolgozott. Beszámoló a konferenciáról, azaz a kortárs emlékezetkutatás vallással kapcsolatos aktuális problémafelvetéseiről. A cikk végén rövid interjút olvashattok Geneviéve Zubrzyckivel, a konferencia főelóadójával.

Miért lett szent a gagyi? – Igénytelenség az egyházban

Fröccsöntött gyertya villódzó műlánggal, fóliával bevont oltárterítők, művirágok. Az igénytelenné válás sziklaszilárd mérföldkövei, amelyek beköltöztek templomainkba és gondolkodásmódunkba, elhitetve, hogy nekünk ez is tökéletesen megfelel. Mikor hagytuk, hogy az igénytelenség felüsse a fejét a kereszténységben? Egyáltalán meg lehet-e különböztetni a puritán egyszerűséget a szent „gagyitól”?

Miért lehet példakép Teréz anya számunkra is? – A kalkuttai szentről evangélikus szemmel

2016. szeptember 4-én avatták szentté Teréz anyát. Kalkuttai Teréz anya számunkra, protestánsok számára is „szent” lehet. Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész, teológiai tanár gondolatait közöljük.

Miért nem kellenek szentek a protestánsoknak?

Róma – Berlin – A 20. század két pápáját, XXIII. Jánost és II. János Pál pápát is szentté avatták az elmúlt vasárnap. Ez egy olyan esemény volt, amelyre Rómában mintegy kétmillió zarándokot vártak. Amíg a katolikus keresztények abban reménykedtek, minél hamarabb megtörténjen a két pápának a szentek közé való felvétele, addig a protestáns keresztények számára mindez nem sok jelentőséggel bírt. De hogyan lehet, hogy két keresztény felekezet ennyire különbözőképpen vélekedjen a kérdésről és miért áll annyira távol ez a történés a protestánsoktól? Forrás: evangelisch.de, Sonja Poppe, fordítás: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Feliratkozás RSS - szent csatornájára