bibliaolvasás

8 ok, amiért nem olvasunk Bibliát

Hiába a világ legtöbb példányban megjelent könyve a Szentírás, a mai ember nem nagyon olvas már Bibliát. Erős állítás, de sajnos igaz. Arról, hogy mi ennek az oka, Jeff Anderson amerikai író közölt elgondolkodtató cikket. „Rengeteg a kérdés azzal kapcsolatban, hogy mennyi fiatal fordul el a hitétől, és miért van a szüleiknek is gyakran távoli kapcsolata Istennel.” – fogalmaz Anderson, aki nyolc érvet sorol fel, amiért tapasztalatai szerint a 21. század embere nem veszi le a polcról a Szentírást.

A Bibliaolvasás gyakorlata a liturgikus olvasatokban

Budapest – 2015. október 23-án A Bibliaolvasás gyakorlata ma címmel rendezett konferenciának kiemelkedő témája volt a Szentírás liturgiai használata. A résztvevők római katolikus, protestáns, zsidó és görög-katolikus megközelítésekkel ismerkedhettek meg.

A Bibliaolvasás hagyományai a protestáns felekezeteknél

Budapest – Míg Kendeh K. Pétertől az evangélikus bibliaolvasó Útmutató felépítését és keletkezéstörténetét ismerhettük meg, addig Pecsuk Ottótól és Pap Ferenctől az ehhez hasonló református Bibliaolvasó kalauz hátterébe nyerhettünk bepillantást A Bibliaolvasás gyakorlata ma címmel rendezett konferencián.

Bölcs Bibliaolvasás – Könyvbemutató és előadás a Károlin

Budapest – A Hermeneutikai füzetek sorozat 36. köteteként Richard S. Briggs anglikán teológus Bölcs Bibliaolvasás című könyvét mutatták be a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol a szerző is előadást tartott.

Középpontban a Szentírás – Beszélgetés Pecsuk Ottóval

Budapest – A Magyar Bibliatársulat főtitkárát, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának oktatóját kérdeztük a bibliaolvasási szokásokról, a revideált új fordítású Biblia munkafolyamatáról, nyelvezet változásáról és az újfajta technikai eszközök használatáról.
Feliratkozás RSS - bibliaolvasás csatornájára