nagyszülő

Amikor a nagyapa az unokákkal fejlődik

Fitt marad, aki unokázik – szól a tudományos megállapítás. Sőt mivel nagyszülőként már nem állunk az idő és a gyermeknevelés kényszere alatt, jobban is élvezzük az unokákkal töltött pillanatokat. Sok férfi számára tehát még egyszer valami egészen új veszi kezdetét, amikor nagypapa lesz.

Születés, háromszor

A világon a legegyszerűbb esemény. Ugyanakkor a legnagyszerűbb is. Hétköznapi: minden percben milliószor megtörténik. És ünnepi – mert Istentől való.

Várok a szemészeten

Itt a folyosón minden ülőhely foglalt. Vagyunk vagy ötvenen. Kilencven százalékban idős emberek. Én rovom a köröket, néha megállok a középen. Amikor kinyílik a rendelő ajtaja, az előttem tolongók rányomulnak az ajtóra, úgy hogy aki épp kijön alig bírja átküzdeni magát a gyógyulás után esedezők gyűrűjén. És íme az első szabaduló, aki átvergődött a tömör zónán, zárójelentésével felém tart.
Feliratkozás RSS - nagyszülő csatornájára