Görgey Artur

Kossuth és Görgey: ki a hős és ki az áruló?

„Köszönjük Kossuth lángszavának és Görgey erős kardjának” – írta Gyulai Pál 1849 áprilisában, Komárom felszabadítása után. Ebből a köszönetből Görgeynek később nem sok jutott: a rendszerváltozás hajnalán magam még úgy tanultam, hogy a „reakciós, békepárti” Görgey árulása miatt veszett el a szabadságharc, és következett el a véres megtorlás. A forradalom százhetvenedik és Görgey Artúr születésének kétszázadik évfordulóján szerencsére reálisabban látunk, a szabadságharc zseniális tábornokának szobra immár több mint húsz éve újra megtalálható a budai Várban.

Görgey Artúr, az igaz hazafi

Budapest – Görgey Artúrnak Világosnál nem volt választási lehetősége, és ezt nyilvánvalóan tudta az a Kossuth Lajos is, aki utóbb következetesen hazaárulónak nevezte a honvéd tábornokot. Ez derült ki Hermann Róbert történésznek, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kutatójának a budavári evangélikus szabadegyetemen 2018. március 12-én tartott, az evangélikus Görgey életpályáját és katonai működését elemző előadásából.

A fegyverletétel háziasszonya – Bohus Jánosné Szögyény Antónia szomorú órák szemtanúja volt

Felidézzük az 1849-es szomorú világosi napokat Bohus Jánosné Szögyény Antónia naplójának segítségével.

Görgey Artúr halála és temetése

Budapest – 1916. május 21-én, azaz kereken száz éve hunyt el Görgey (Görgei) Artúr 1848–49-es honvédtábornok, hadügyminiszter. Zászkaliczky Péter „Oltalom a zivatarban II. – A pesti evangélikus egyház a 20. században” munkacímmel készíti azt a könyvet, amelyből az olvasó többek között Görgey Artúr alakját ismerheti majd meg. A könyv a tervek szerint idén év végén vagy a jövő év elején fog megjelenni Deák téri Evangélikus Egyházközség gondozásában. Engedélyével most ebből a kötetből közlünk egy részletet.
Feliratkozás RSS - Görgey Artur csatornájára