alkoholizmus

Legyünk őszinték, elegünk van! A vírusból, a bezártságból, abból, hogy nem élhetjük megszokott, normális életünket. Nem mehetünk emberek közé, nem élhetünk társadalmi életet, nem ihatunk meg egy kávét egy étterem teraszán, és nem hajthatunk fel egy pofa sört a barátinkkal meccsnézés közben valamelyik csehóban. És elegünk van abból is, hogy nincs más téma, mint a Covid és minden, ami azzal áll összefüggésben. Szívesebben beszélnénk már akár az időjárásról is, a fociról, a politikáról, bármiről, csak ki ne ejtse valaki a száján még egyszer, azt a mondatot, hogy „a hatályban lévő egészségügyi előírások és távolságtartási szabályok betartásával” képzel el bármit is.

Megrázó írás érkezett szerkesztőségünkhöz. Egy névtelenséget kérő olvasónk őszintén vallott arról, hogy felépülő alkoholistaként milyen veszélyeket rejt számára és sorstársainak a karantén és annak minden érzelmi terhe. Reméljük, hogy történetének megosztásával nagyobb figyelmet kaphatnak azok, akik folyamatos harcot vívnak a függőségükkel, különösen most, amikor a bizonytalanság és a kilátástalanság egyaránt elhatalmasodik mindannyiunkon.

Idén harmadik alkalommal rendezték meg Magyarországon a Száraz november elnevezésű akciót, amely egy hónap alkoholmentes életre ösztönzi a rendszeresen ivó fiatalokat, hogy ráébredjenek az itallal kapcsolatos viszonyukra, esetleg függőségükre. A kampány ebben az évben kiemelten foglalkozik a nők és az alkohol kapcsolatával, hiszen a kutatások szerint a nők tendenciaszerűen kezdenek annyit inni, mint a férfiak. Ez azért is kockázatos, mert szervezetük rosszabbul reagál az alkoholra, mint a férfiaké. Összeállításunkban ennek a tendenciának és a Száraz november kezdeményezésnek jártunk utána.

Az Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot? című kötet idén látott napvilágot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gondozásában. A kötet kézbevétele bátran ajánlható mind a laikusok, mind a segítő szakmában tevékenykedők számára. Már csak azért is, mert bár sajnálatos módon hazánkban is számos családot érint a szenvedélybetegség, a témával kapcsolatos magyar nyelvű szakirodalom mindeddig nem jelent meg.

Szombathely – Huszonöt év alatt több száz alkoholizmussal küzdő, az alkohol rabságából szabadulni vágyó embert fogadott be a Magyar Kékkereszt Egyesület szombathelyi csoportja, hogy „a hit erejével és a közösség támogatásával” megváltoztassa, helyes irányba fordítsa életüket.

Bár a statisztikákat ismerjük, az alkoholizmus minden családban tabunak számít, és talán még inkább, ha az édesanya a szenvedélybeteg. Elekes Dóra személyes tapasztalatai alapján dolgozta fel ezt a témát, ráadásul gyerekkönyv formájában. A kísérlet, hogy erről humorosan, ráadásul a tíz-tizenkét éves gyerekek nyelvén szóljon, sikeresnek bizonyult: idén megkapta érte az Év Gyermekkönyve 2015 díjat.

„Általában együttérzés, megértés és támogatás övezte a pszichiátriai betegeket, de az alkoholisták afféle számkivetettek voltak. Elsőbbséget élvezett az öngyilkos, a skizofrén, a neurotikus, az idős, zavart ember ellátása, az alkoholistákkal nem igazán törődtek” – ezért kezdett el alkoholbetegekkel foglalkozni dr. Szikszay Petronella, aki ma már a Tolna Megyei Balassa János Kórház addiktológiai rehabilitációs osztályának vezető orvosa. Azt is elárulta, hogyan segíthetünk az alkoholistáknak, mi a Minnesota-modell és miért nem jó, ha halálfélelmet keltenek egy alkoholbetegben.

Alkoholizmus, depresszió és magánéleti válság – ezek jellemezték Kőváriné Sumalán Mária nyugalmazott védőnő mindennapjait, egészen ötvenkét éves koráig. A Magyar Kékkereszt Egyesület és Református Iszákosmentő Misszió egykori kezeltje, most munkatársa sarokba szorított helyzetben talált rá Isten kegyelmére, és változott meg gyökerestül az élete. A magát hetven éve evangélikusnak és húsz éve keresztyénnek valló Sumalán Mária Miskolcon, a Vasgyári Református Egyházközségben mesélt élete mérföldköveiről. Forrás: tirek.hu, szöveg: Kojsza Péter

Budapest – 2013. február 21-én, az ország több gyülekezetéből, alkoholbeteg-mentő közösségeiből érkezett húsz munkatárs az Országos Irodában rendezett munkamegbeszélésre. Szöveg: Szeverényi János, fotó: Kiss Tamás