küldetés

Személyes emlékemet szeretném megosztani a kedves olvasóval abból az időből, amikor a finn testvérgyülekezeti kapcsolatok indultak a nyolcvanas években. Egy jóbarátommal elterveztük, hogy kerékpárral járjuk be Finnország délkeleti részét. Diákok lévén természetesen mindent a lehető legolcsóbban próbáltunk megoldani. Többheti hideg élelemmel felpakolva vágtunk neki az útnak, s tervünkhöz testvérgyülekezetünk lelkészétől kaptunk bicikliket. Oda- és visszautunk is Leningrádon keresztül vezetett, hiszen az akkori szocialista blokkban lényegesen olcsóbb volt oda repülni és ott vonatra szállva továbbutazni, mint ha egyenesen Helsinkibe mentünk volna.

A böjti időszakban különösen is érdemes átgondolni küldetésünket és feladatainkat. Vegyük észre, ha elveszett az eredeti missziónk, és építsük újra kicsiben! Ha azt látjuk, hogy az egyház elfelejtette valódi küldetését, figyelmeztessük vezetőinket, de egyúttal önmagunkat is. Jézus ott van, ahol az ő nevében gyűlünk össze, így egy közösséghez elég akár két vagy három ember is. De fontos, hogy tényleg az ő nevében legyünk együtt.

Budapest – A budapest–fasori evangélikus templomban ünnepi istentiszteletre gyűltek össze azok az amerikai önkéntesek, akik az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház Fiatal Felnőttek a Globális Misszióban (Young Adults in Global Mission – YAGM) programján keresztül a magyarországi, illetve szerbiai evangélikusok gyülekezeteiben és intézményeiben fognak szolgálni. 2018. szeptember 12-én a kibocsátó istentiszteleten az új önkéntesek magyarországi és szerbiai mentorai is jelen voltak.

Beszámolót hallhattunk a Szélrózsán a Jó család életéről. A Szélrózsa Küldetés sátrában – amely egyébként először a 2014-es soltvadkerti Szélrózsán mutatkozott be, hogy az egyházunk által végzett bel- és külmissziói szolgálatokat megismertesse az érdeklődőkkel – mindig történt valami. Színes ruhák, egzotikus tájakról vetített képek, érdekes előadások, játékos programok... Az idei mottó jegyében pedig valamennyi közös nevezője az volt, hogy az előadók által bemutatott szolgálatok sok esetben a legkevésbé sem ideális körülmények között történnek, ám a küldetésre elhívottak MÉGIS elindultak, vállalták, hogy hirdessék az evangéliumot a világ távoli tájain, idegen kulturális közegeiben, szélsőséges időjárási helyzetek, európai ember számára ismeretlen veszélyek közepette.

Állok Santo Domingóban Kolumbusz Kristóf ember nagyságú szobra előtt. Az alak kinyújtott karjával a tenger felé mutat, amellyel évekig viaskodott. Fölfelé tekintve az az érzésem, mintha a szoboralak egyre növekedne, hatalmassá terebélyesedne, és már csak ő volna a téren, kiszorítva minden pálmafát, virágot és bokrot. Megpróbálom megfejteni, mi az, ami ötszázhuszonöt évvel az Újvilág felfedezése után a szobor látványából megérint. A bámulatos állóképessége, amelyet csodáltak a kísérői? Testi ereje, amelyet alárendelt a lelkének? Euforikus állapota, amikor ügyének sorsa miatt nem evett és nem aludt? Kiapadhatatlan energiája? Önsanyargatása? Keménysége, amikor a lázadásokat leverte? Taktikai érzéke az indiánok nyílvesszői ellen? Embersége?