Megduplázódik az egyházi kérdésekkel foglalkozó feladatok aránya az új történelem érettségiben

Megduplázódik az egyházi kérdésekkel foglalkozó feladatok aránya az új történelem érettségiben

Share this content.

Forrás: nepszava.hu, szöveg: Juhász Dániel
Budapest – Megduplázódik az egyházi kérdésekkel foglalkozó feladatok aránya az új történelem érettségiben – derül ki a vizsgakövetelményeknek a Népszava birtokába került tervezetéből.

A mostani 12 helyett már csak 7 nagy témakör szerepel a történelem érettségi 2023 szeptemberétől bevezetésre kerülő, az új Nemzeti alaptantervhez igazodó követelményrendszerében, az altémák között ugyanakkor több, a jelenlegi vizsgafeladatokban nem szereplő tétel is helyet kapott – derült ki a Népszava birtokába került, még egyeztetés alatt álló részletes vizsgakövetelmények tervezetéből.

Emelt szinten például megjelenik „A sztyeppei állam: a Hun Birodalom és hódításainak iránya” téma, valamint az „eredet kérdéseiről” (nyelvészet, régészet, néprajz, genetika) is számot kell adniuk a vizsgázóknak. Középszinten pedig a mostaninál is részletesebben kell majd ismerni a magyar őstörténetet, a honfoglalás okait, a „kalandozásokat” és „támadó hadjáratokat”.

A középkor témakörében első helyre kerül az „iszlám világ”, ahol már középszinten is ismerni kell Mohamed tanításait és a Koránt, az iszlám terjeszkedésének és „feltartóztatásának” témáját. Az egyház- és vallástörténet a mostaninál nagyobb mértékben lesz jelen: míg a mai vizsgaleírásban ez a tématerület a feladatok mintegy 10 százalékát teszi ki, a tervezetben ez 17-23 százalékra módosul. Így például a legfontosabb szerzetesrendek ismerete már középszinten is elvárás lesz, ahogy a Rákosi-diktatúra egyházüldözése is.  

A cikk itt folytatódik.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!