Újra együtt, egymásra hangolódva a vasi zenei táborban

Újra együtt, egymásra hangolódva a vasi zenei táborban

Share this content.

Szöveg: Pethő-Udvardi Andrea, fotók: Péter Petra
Őrimagyarósd – Évről évre különleges élményben van része azokban, akik részt vesznek a vasi zenei táborban: az egymásra hangolódás csendességben, zenében, nevetésben, terhek hordozásában, mély beszélgetésekben szinte magától (azaz kegyelemből) születik meg. Olyan közösség része lehet a táborozó, gyermek és felnőtt egyaránt, ami egytől egyik mindannyiuk elmondása szerint hiánypótló és kincset érő. Mindennek a sokak szívét megdobogtató, őrimagyarósdi templom, táborhely, kert ad keretet, immár 27 éve.

Hosszas mérlegelés, sok-sok beszélgetés után úgy döntöttek a szervezők, hogy az idei évben is (augusztus 9. és 16. között) lehetőséget adnak a személyes találkozásra, közös zenélésre Őrimagyarósdon. 

A tábor első estéjétől fogva érezhető összeszokottság, együtt rezdülés kitartott a vasárnapi záró istentiszteletig és nemcsak a tanárok munkáját könnyítette meg, hanem a barátság szálait is szorosabbra fűzte. Az évek során kialakult napirendhez nagyon gyorsan alkalmazkodtak a táborozók, mindenki pontosan és örömmel tette a dolgát, azonnal megtalálta a helyét, mindez a közös játékokban, beszélgetésekben, a közös zenélésben és a záró koncerten is érezhető volt.

A Vasi Evangélikus Egyházmegye idei zenei táborában tanítottak: Király Dóra (furulya, kamarazene), Szovák Petra (zongora, harmónium, orgona, furulya), Hofbauer Virág (furulya), Lócsi Levente (gitár), Rábai Benedek (hegedű, cselló, cajon), Mészáros Zsuzsanna (magánének, énekkar). A tanárok és szervezők munkáját a táborban felnövő fiatalok segítették, akik elköteleződésükkel, lelkesedésükkel reményt adnak, hogy nemcsak a résztvevők, hanem a tanári kar utánpótlása is biztosított. 

Az idei évben a lelki vezetők, Pethő-Udvardi Andrea és Pethő Attila sárvári lelkészek a teremtéstörténetet választották a tábor lelki alapjául. Erről szóltak az áhítatok, ehhez kapcsolódtak egyes zenei darabok, erről gondolkodva élték meg a táborozók az együtt töltött 7 napot, aminek végén igazi ünnepi hálával mondhatták ki: minden, amit Istentől kaptunk, íme, igen jó… 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!