Úrvacsoráról szenvedélyesen

Úrvacsoráról szenvedélyesen

Share this content.

Forrás: Dunántúli Harangszó, szöveg: Gregersen Labossa György, továbbá: Evangélikus Élet magazin
Nem titkolom, hogy közel huszonnégy évi szombathelyi lelkészi szolgálatom legnagyobb öröme, hogy a gyülekezet úrvacsorázó gyülekezetté nemesedett. Minden vasárnap és ünnepnap az oltáriszentség ünnepe is, és a gyülekezet örömmel veszi az úrvacsorát. Miként lehet ezt még a filiában is megvalósítani?

Imádsággal, tanítással, türelemmel és persze akarattal. Akarni kell a papnak, aki, valljuk meg őszintén, sokszor a kisebb ellenállás felé mozdul, és – gyakran teológiai meggyőződése ellenére – kiszolgálja gyülekezetének sekélyes lelki igényeit. Akarni kell a presbitériumnak, és végtére akarni kell a gyülekezet magjának, azoknak, akik rendszeresen látogatják az istentiszteletet.

Wilhelm Löhe (1808–1872) német evangélikus lelkész, a bel- és külmisszió nagy harcosa sokat prédikált az úrvacsoráról Neuendettelsauban, és a felvilágosodás és a racionalizmus sodrában tanította máig érvényesen: a szolgálatunk (misszió és diakónia) az oltártól indul, és az oltárhoz kell, hogy újra és újra visszatérjen. Gyönyörű kép mély reformátori mondanivalóval, hisz Luther sem fukarkodott az úrvacsora kapcsán a biztatással: „Ha a hívek valóban tudnák, hogy mit is kapnak az úrvacsorában, akkor kényszerítenék (sic!) papjaikat, hogy minél gyakrabban részesülhessenek e nagyszerű adományban.” Akarjuk hát valóban tudni, hogy mit is kapunk az úrvacsorában! Íme, egy egész év áll előttünk, hát csodálkozzunk rá újra e kincsre! Reformáljuk meg úrvacsorázó kegyességünket!

Ahogy 2011-ben is megírhattam: „Az úrvacsora megváltásunk szent titka, amelynek vételekor Krisztus vendégeként örömöt és erőforrást találunk, amelyből meríthetünk a kísértések és küzdelmek idején. Az öröm legyen átütő öröm, és a belőle fakadó szabadság látszódjék is rajtunk és gyülekezetünkön!

Római katolikus barátainkkal együtt vallhatjuk: a szentség jel. Nem olyan jel, amely csak utal valamire, hanem olyan jel, amely meg is valósítja azt, amit jelez. Egy szerelmes csók nemcsak jelképe a szerelemnek, hanem maga a szerelem gyakorlása és közlése. A szentségek istentiszteletünk legfontosabb jelei, látható igék, amelyek nem csupán utalnak a kegyelemre, hanem meg is valósítják azt, amit jeleznek. Tekintsünk így a keresztségre és az oltáriszentségre! Kegyelmi eszközök ezek, amelyekkel élhetünk, és ha nem élünk velük, akkor megsértjük azt, aki adja. Fel hát, evangélikus keresztyének! Az istentiszteleten utat járunk be mélységgel és magaslatokkal, csendben és kitörő örömmel. Járjátok be hétről hétre az elejétől a végéig! Az úrvacsora az egyik magaslat, ahol mély levegőt veszünk, és Isten közvetlen közelségét éljük át Krisztus valóságos testének és vérének vételében. A mennyei istentisztelet tagjaival közösen részesedünk az eucharisztiában, az igazi örömben Jézus Krisztus lakomájának vendégeként. Éljetek oltártól oltárig!” [Részlet a szerző Oltártól oltárig – a szentség ereje és a szabadság című írásából – a szerk.]

A cikk forrása: Dunántúli Harangszó – a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lapja, 2020. tavasz.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 15–16. számában jelent meg 2020. április 26-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!